Szukaj wydarzeń
tytułów: 1708
Mark St. Germain: Freud's last session című darabja Magyarországon.
Jordán Tamás partnere Alföldi Róbert, aki a darab látványtervezője és rendezője is egyben.
Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.
A Cambridge-i St John's College Kórusa régi ismerősünk: karácsonyi műsorával már két ízben is nagy sikert aratott a Müpában.
Számít-e a múzsa csókja, és egyáltalán mi az? Honnan és hogyan jön a zene, a szöveg, és minden, amit nem a „józan ész” hoz létre, de ami nélkül az életnek semmi értelme?
Az Ász Drámaiskola növendékei a Carson Coma zenekar IV. albumának zenei anyagára építve alkottak kortárs musicalt. Az előadás kérdések megválaszolására nem vállalkozik, csupán közös gondolkodásra, fergeteges „bulira” hív.
A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.
Amikor 1848. március 15-én a lánglelkű költő, Petőfi Sándor költeményével, a Nemzeti Dallal kirobbantja a magyar forradalmat, az osztrák elnyomók egy titkosügynököt bíznak meg a feladattal, hogy állítsa meg a felkelést.
BEMUTATÓ
színházterem
jegyár egységesen: 3200 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 90 perc
korosztály: 14+
VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Klasszikustól jazzig - Oláh Kálmán Quartett és a Budapesti Vonósok
Budapesti VonósokA koncert után mindenkit szeretettel várunk a helyszínen a kerti mulatságra!
Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért.
Mesénk egy angol kisvárosban játszódik, ahol főhősünk, Suzy édesanyjával él egy kis házikóban, igen szerény körülmények között. A Mama egyedül neveli Suzyt, akinek sem testvére, sem barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Ez az elválaszthatatlan páros együtt már minden problémát legyőz.
Richard Wagner
PARSIFAL
Színpadszentelő ünnepi játék három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
Giuseppe Verdi
MACBETH
Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Csak így tovább? - Stand-up egy élhető holnapról / Litkai G. és Szabó B. Máté közös estje
DumaszínházDumaszínház est
A két nagysikerű könyv szerzőjének egész estét betöltő estje, ahol minden a generációkról fog szólni, szóban és esetenként zenében is.
Az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly Afrika egyik zenei ikonja, az ottani reggae egyik legnagyobb sztárja.
Vajda János / Bartók Béla
MARIO ÉS A VARÁZSLÓ / A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA
Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar és angol felirattal
WOLFGANG AMADEUS MOZART: G-dúr szimfónia, K. 318
JOHANN NEPOMUK HUMMEL: a-moll zongoraverseny, op. 85
***
JOSEPH HAYDN: 39. (g-moll) szimfónia, Hob. I:39
Személyes megközelítéssel, mégis mindnyájunk számára átérezhető rajongással szólaltatja meg Kozma Orsi azoknak a magyar popdíváknak a számait, akik felnőtté válásában, ízlésvilágának kialakulásában meghatározó szerepet játszottak.
A modern haditechnika által kínált lehetőségek és az örök etikai alapkérdések ütközése, a drónokkal való csapásmérések és az ezekkel járó érzelmi és lelki terhek: George Brant 2012-es drámájának középpontjában e témák álltak.
Claudio Monteverdi – Bella Máté
POPPEA MEGKORONÁZÁSA – OPERAVIZSGA
Opera két részben, olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.
"Az ember azért kapott végzetet, hogy ne legyen közömbös a világgal szemben" - Márai Trianonról
Várkert BazárHirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
Cziffra Fesztivál - Martha Argerich és Mischa Maisky koncertje a Cziffra Fesztiválon
ImprovisArt Kft.Martha Argerich és Mischa Maisky a klasszikus zenei színtér legfényesebb csillagai, akikre még sok utánuk következő generáció fog emlékezni. Rajongóik egyetlen hangról, egyetlen futamról is megismerik játékukat. A két világhírű virtuóz legendás művészkapcsolata immár félévszázados – markáns látásmódjuk, romantikus gondolkodásmódjuk közös zenélésük sosem apadó kútja.
Fotók: Slezák Zsuzsi
Dumaszínház est
Bocskor Bíborka / Beck Zoli / Magashegyi Underground: Egyszer -m-a-j-d- még látlak
Városmajori Szabadtéri SzínpadKülönleges koncertre készül Bocskor Bíborka zenekara: a Magashegyi Underground ritkán szokott akusztikus koncerteket adni – az elmúlt évtizedek „csendesülős” hulláma őket valamiért elkerülte. a Városmajori Szabadtéri Színpad ez irányú felkérésének végül a korábbi közös szép emlékek után – kétszer adtak itt szimfonikus koncertet, 2016-ban és 2019-ben – nem tudtak ellenállni.
A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?
A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával lép a Müpa színpadára. Mint közismert, repertoárja nem korlátozódik a szigorúan vett régizenére: Monteverditől Stravinskyig, Gesualdótól Dvořákig mindent vezényel, ami felkelti érdeklődését.
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.