Keresés: hangverseny
A Müpa közönsége által legrégebben és legjobban visszavárt művészek egyike esperanza spalding. Az évek előrehaladtával egyre kevésbé kategorizálható spalding érdeklődési köre jóval túlmutat énekes-basszushangszeres művészetén: önmagát mint zeneszerző, költő, táncos, terapeuta, történetmondó, oktató és közösségépítő is meghatározza, aki még a talajmegújítás terén is tesz erőfeszítéseket.
Haydn monumentális oratóriuma, A teremtés nemcsak azzal nyűgöz le, hogy elénk tárja a felvilágosodás harmonikus életfilozófiáját, de azzal is, hogy megmutatja az egész világot.
A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.
Sári Évi, Egyházi Géza és Sándor Péter musical koncertje A musical koncert a három népszerű musical énekes előadásában, a Best of Musicals koncert sorozat 2026. győri állomásán, a Richter teremben.
A Jazzbois 2017-ben, a Müpa Jazz Showcase-én dobbantott. 2023-ban már a Kalákát fogadták vendégként a Fesztivál Színházban, majd pár év leforgása alatt bevették a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat: Leverkusener Jazztage, Montreux Jazz Festival, Jazz à Vienne, Montreal Jazz Festival, stb. Jamie Cullum a BBC-n egy teljes rádióműsort szentelt az együttesnek, Sági Viktorral beszélgetve.
Az orgona és a harmonika duója élettel teli színeket, varázslatos harmóniákat és sziporkázó ritmusokat ígér. Ritka párosítás ez, s a Müpában is először lesz alkalmunk együtt hallani e két hangszert egy művészházaspár:
Lully: Armide (Versailles-i változat, 1745) – koncertszerű előadás - Zenés tragédia egy prológusban Szép
Budapest, MüpaRameau és kortársai operáinak felvétele után Vashegyi György ezúttal az Armide-ot, XIV. Lajos udvari zeneszerzőjének remekművét vezényli. Lully utolsó lírai tragédiáját 1686-ban mutatták be és 1766-ig játszották a párizsi Operában, mielőtt Gluck azonos librettóra komponált Armide-ja háttérbe szorította volna.
Elgar: e-moll csellóverseny, op. 85 Elgar: e-moll vonósszerenád, op. 20
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Lakatos Mónika harminc éve van jelen a hazai és nemzetközi zenei életben, művészetével kultúrák között képez hidat: miközben a cigány zenei hagyomány emblematikus és hiteles képviselője, előadóművészete az egész magyar zenei kultúra szerves részévé vált.
Hogyan születik meg a káoszból a világ? Miképp lehet zenével elmesélni, ahogy létrejön a fény? Mi történik a kottában, amikor megérkeznek a madarak, vagy felzúg a tenger? Haydn A teremtés című műve tele van hasonló zenei trükkökkel, amelyekből Fischer Ádám a hagyományos újévi délutáni, kifejezetten iskolásoknak szóló koncerten válogat.
Francia est a kifinomultság, a színek, a hangulatok – és a pátosz – jegyében. Debussy műve, az Egy faun délutánja a születő impresszionizmust, Saint-Saëns két kompozíciója, az a-moll csellóverseny és a rendkívül népszerű Orgonaszimfónia a romantikát képviseli – az utóbbi nem kevés Liszt-hatást is befogadva.
Huszonöt évvel ezelőtt négy kimagaslóan képzett francia zenész elhatározta, hogy a jazz szabadságát és a funk lüktetését az elektronika által kínált lehetőségeket kihasználva formálja új egésszé. A kísérlet sikerült, Párizsban megszületett az Electro Deluxe. Később James Copley amerikai énekes jóvoltából a formáció újabb területeket térképezett fel.
A Voices of the Future – A jövő hangjai Magyarország egyik legnagyobb, középiskolásokat megszólító kulturális programja, amelyben ötszáz diák vállalkozik arra, hogy hónapokon át együtt készüljön, majd a Müpa színpadán adja elő a zeneirodalom kiemelkedő alkotásait.
Camille Saint-Saëns: III. c-moll szimfónia op.78 (Harmath Dénes – orgona) I Adagio - Allegro moderato, II. Allegro moderato - Presto -- Carl Orff: Carmina Burana
A magyar nép- és világzene ünnepi gálája 2008 óta minden évben megtölti a Müpát. Ezúttal Kerényi Róbert és a Szigony zenekar keretezi az estét moldvai és gyimesi táncházzal, de a Sarjú Banda még mindig ifjú zenészei szintén tapasztalt táncházasok.
Elegáns, mégis könnyed menü, amelyet mintha egy bécsi főúri palotában szolgálnának fel – kristálycsillárok alatt, finoman csilingelő evőeszközök és mennyei muzsika kíséretében.
Győri Filharmonikus Zenekar Illényi Katica Vezényel: Silló István
Örökség lángja | Mesterművek a 100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR Hangversenyzenekarával Szép
Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad(esőnap: augusztus 21.) Műsoridő: 140 perc (1 szünettel)
Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Szegedi Szimfonikus Zenekar Bemutató: 2026. Január 5.
A produkciók koncepciója kiforrott - ám a Ring az elmúlt években a konstans elképzelés keretein belül megfiatalodott, részleteiben újjászületett. Állandó a műveket vezénylő Fischer Ádám humanizmussal párosuló maximalista munkamódszere is, de éppen a rá jellemző igényesség az, mely minden évben új részleteket segít felszínre a mű kimeríthetetlen gazdagságából.
Jakub Józef Orliński és az il pomo d’oro - Händel: Giulio Cesare / RÉGIZENE FESZTIVÁL Szép
Budapest, MüpaJakub Józef Orliński korunk egyik legizgalmasabb előadóművész-egyénisége. 2021-ben a koronavírus-járvány miatt csak streamelt koncerten találkozhatott vele a Müpa közönsége, 2026 márciusában azonban élőben hallgathatjuk a több mint egy évtizede nagy sikereket arató, de még mindig csak harmincnégy éves lengyel kontratenort – és breaktáncost.
A Karzatkoncertek sorozata márciusban a 16–18. század orgonazenéjének világába kalauzolja a hallgatókat.
A német születésű brit Max Richter az egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb zongorista-komponista a modern posztminimalista klasszikus zsánerben, aki első magyarországi koncertjére érkezik a Müpába.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!