Keresés: Mozart
Mozart utolsó operája, E. Schikaneder szövegét alapul véve, szimbólumokkal mélyen átjárt, misztikus mű a szerelem mélységéről és egyszerűségéről, az élet próbatételeiről és örömeiről, a bölcs gondoskodásról és a romboló ragaszkodásról, a felnőtté válás értékéről és a gyermeknek megmaradás szépségéről.
Haydn Weber Mozart Caputo Takács-Nagy
Húszéves története során a Müpa háromszor is vendégül látta a historikus régizenejáték nagy alakját, Jordi Savallt. A katalán gambaművész és karmester első fellépésének éppen 2005-ben, a megnyitás évében lehetett tanúja a közönség.
Il Barbiere di Siviglia Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 185 perc, 2025 olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Ha csak futó pillantást vetünk a Kossuth-díjas Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén megszólaló művekre, legelső észrevételünk talán arról szólhat, milyen vonzó stiláris, műfaji és előadóapparátus tekintetében megvalósuló változatosságot kínál az est programja.
MET 2024/2025 - W. A. MOZART - A VARÁZSFUVOLA (IFJÚSÁGI ELŐADÁS, 2006)
Budapest, Uránia Nemzeti FilmszínházMozart: Die Zauberflöte Operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából szünet nélkül, felvételről, 112 perc, 2006 angol nyelven, magyar felirattal
François Leleux a világ egyik legjobb oboaművésze, egyszersmind kiváló karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz az utóbbi években úgyszólván „hazajár”: koncertjei rendre lelkes sikert aratnak és visszahívást eredményeznek. Pályája igen korán kezdődött: már tizennyolc esztendősen a Párizsi Opera első oboása volt, később a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistájaként is muzsikált.
Bősze Ádám zenetörténész április 30-án 18 órától lesz a KMO vendége, a Nagy zenészek, nagy szerelmek - Mozart című előadásával.
EÖTVÖS PÉTER EMLÉKÉRE - Barber / Sztravinszkij / Eötvös / Mozart - E/4
Budapest, MÁV Szimfonikusok ZenekarNem túlzás, ha azt mondjuk, a közelmúltban elhunyt Eötvös Péter az utóbbi évtizedek kimagasló zeneszerzője volt, akinek széles világlátása, közvetlensége sok muzsikus számára jelentett mintát. Hangversenyünkön egyik utolsó művét ismertetjük meg a magyar közönséggel: a Hárfaversenyt 2024 januárjában mutatták be Párizsban, és azóta számos koncerten elhangzott Genftől Tokióig.
A 2018-ban alakult Korossy Kvartett célkitűzései közt szerepel a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár megismertetése, bemutatása a hazai és a külföldi közönség számára.
Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 6. - Bartók, Mozart és Webern
Budapest, Budapest Music CenterA 2018-ban alakult Korossy Kvartett célkitűzései közt szerepel a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár megismertetése, bemutatása a hazai és a külföldi közönség számára.
REFLEKTORFÉNYBEN: A FAGOTT - Händel / Smetana / Mozart / Wagner - F/3
Budapest, MÁV Szimfonikus ZenekarA fagott, amelynek hangterjedelme jóval túlnyúlik három oktávon, és a legváltozatosabb színekre képes, mély fekvése ellenére már a barokk korban is kedvelt concertáló hangszer volt. Händelt is megihlette, Mozart pedig 1774-ben, tizennyolc évesen írta meg azt a fagottversenyt, amely azóta is a repertoár pótolhatatlan darabja. A cseh romantikus mester, Bedřich Smetana operájából készült szvit, valamint Wagner meglepetésnek szánt karácsonyi ajándéka, a feleségének és gyermekének írt Siegfried-idill is elhangzik a koncerten.
MOZART, HAYDN ÉS FRANCIA KORTÁRSAIK - JULIEN CHAUVIN Ferencsik/4 Szép
Budapest, Nemzeti FilharmonikusokIzgalmas műsorral várja a közönséget a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és vendége, a hegedűművészként és karmesterként egyaránt pódiumra lépő francia muzsikus, Julien Chauvin.
A fiatal, de máris világszerte elismert tehetségű német karmesternő, Joana Mallwitz Met-beli debütálását hozza el az előadás, amely remek Mozart-énekesek összecsiszolt csapatjátékát ígéri.
A fiatal, de máris világszerte elismert tehetségű német karmesternő, Joana Mallwitz Met-beli debütálását hozza el az előadás, amely remek Mozart-énekesek összecsiszolt csapatjátékát ígéri.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!