Keresés: hangverseny
A július 3. és 5. között ötödik alkalommal megvalósuló Kórusünnep zárókoncertjén a Hollerung Gábor által alapított Énekel az ország program ezúttal nemzetközivé bővül, és egy nemzetközi összetételű énekkar adja elő közösen a kórusirodalom két legnépszerűbb művét.
Az Amerikai Egyesült Államok Vermont államából érkező ifjúsági zenekar különleges, lendületes műsorral érkezik a MOMkult nyáresti koncertjére. Az est repertoárján többek között Rózsa Miklós Ben Hur című filmzenéjének részletei, valamint Berlioz Fantasztikus szimfóniája is szerepel.
Sokféleképpen lehet tisztelegni a száz éve született Miles Davis emléke előtt, de kevesen mondhatják el magukról, hogy testközelből élték át a Miles-varázst, és a játszótársaként kaptak tőle örök érvényű útravalót.
A Müpa közönsége 2018-ban találkozhatott először Trisztán és Izolda történetének azzal a színrevitelével, amelyet az olasz Cesare Lievi jegyez, és amely 2027-ben újra látható.
Először koncertezik Magyarországon az elmúlt húsz év egyik legsikeresebb brit énekesnője, Corinne Bailey Rae, aki már 2006-os debütáló albumával és annak világslágereivel (Like A Star, Put Your Records On) milliós eladásokat produkáló nemzetközi sztár lett.
Örökség lángja | Mesterművek a 100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR Hangversenyzenekarával Szép
Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad(esőnap: augusztus 21.) Műsoridő: 140 perc (1 szünettel)
Kálmán Imre világhírű operettje, a Csárdáskirálynő egy szenvedélyes, humorral és fülbemászó dallamokkal átszőtt szerelmi történet, ahol a rang és a szív harcba száll egymással.
Miután a kétezres években meghódította az R’n’B világát – amit 14 Grammy-jelölés és egy Billboard Top 10-listás album is jelzett –, Ledisi mára a jazz egén is tündöklő csillaggá vált.
A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált, melyet 1966-ban ő nyert meg. A koncerten a legismertebb slágerek mellett ritkán hallott dalok is felcsendülnek, megidézve a magyar könnyűzene elmúlt hat évtizedének legszebb pillanatait.
Egyre ritkábban ad koncertet, így kitüntetésnek tekinthető, hogy fellép a Müpában a Portugáliában élő, angolai származású Bonga, a világzene első nagy sztárjainak egyike.
Műsor Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70 szünet Bartók: A kékszakállú herceg vára, op. 11, Sz. 48, BB 62
A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.
Színház? Mozi? Koncert? Legyen mindhárom egyszerre! Péterfy Bori a rendszerváltás utáni magyar underground meghatározó alakja, akinek a nevéhez emlékezetes független és kőszínházi szerepek sora fűződik, miközben az Amorf Ördögökkel, majd a Love Banddel a hazai zenei élet ikonikus előadójává vált.
Várható befejezés: 21:50
Bánfalvy Stúdió Ray Cooney: Funny Money - Rossz Pénz Nem Vész El
Ezen az estén a 2025-ben meghirdetett, közel 400 jelentkezővel indult verseny legkiválóbbjai mérettetnek meg.
KODÁLY ZOLTÁN IFJÚSÁGI VILÁGZENEKAR HANGVERSENYE - CONCERT OF THE KODÁLY ZOLTÁN WORLD YOUTH ORCHESTR
Budapest, ZeneakadémiaImmár 25. alkalommal nyitja meg kapuit idén Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája a hazai és külföldi fiatal muzsikusok előtt. Az akadémiára a világ minden tájáról érkeznek a fiatal tehetségek, akik az elmúlt években több mint 50 nemzetet képviseltek. A rendezvény helyszíne a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara.
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
A Miskolci Szimfonikus Zenekar bemutatja: Zene: John Williams a 22. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon
Haydn: c-moll szonáta, Hob XVI/20 Liszt: Válogatás a késői műveiből Schumann: Kreisleriana, op. 16
Coltrane 100 - Joe Lovano, Melissa Aldana, Nduduzo Makhathini, Linda May Han Oh, Jeff „Tain” Watts Szép
Budapest, MüpaA legendás szaxofonos, a spirituális jazz megalkotója, John Coltrane előtt tiszteleg a zenész születésének 100. évfordulójára összeállt alkalmi supergroup, hogy – a rangidős Joe Lovano szaxofonos szavaival élve – Coltrane kompozíciói előtt tisztelegve, az ő szellemében fedezzék fel és fejezzék ki önmagukat.
Mindenkinek vannak szokásai, de mikor válnak ezek függőséggé? Egy este, amely rólunk szól. Dr. Zacher Gábor őszintén, közérthetően és sok humorral beszél a mindennapjainkat érintő szenvedélyekről, legyen szó alkoholról, digitális eszközökről, munkáról vagy akár a stressz kezeléséről. Elgondolkodtató történetekkel, gyakorlati példákkal és hasznos felismerésekkel segít jobban megérteni a függőségek sokszor láthatatlan világát.
Műsor: SCHUMANN: Keleti képek, op. 66 SCHUMANN/DEBUSSY: Hat etüd kánon formában, op. 56 - szünet – BRAHMS: Magyar táncok, Nos. 1-10 BRAHMS: Haydn-változatok, op. 56b
HOLDFÉNY ESTEK 2026, Áchim-Kovács Anikó hegedűművész és Hegedűs Endre zongoraművész hangversenye
Budapest, Pesti VármegyeházaÁchim Kovács Anikó hegedűművész és Hegedűs Endre zongoraművész hangversenye
Népszerű Wagner-áriák, -duettek, -nyitányok és zenekari részletek
KARÁCSONYI KONCERT A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye Szép
Budapest, Nemzeti FilharmonikusokVárható befejezés: 21:30
Műsor: Liszt - II. magyar rapszódia, S. 359/4 Liszt - I. (Esz-dúr) zongoraverseny, S. 124 szünet Bartók - A kékszakállú herceg vára, Sz. 48, BB 62
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!