Jegyvásárlás

művész


Bodnár Vivien
2

Bodnár Vivien

Született: 1975. Február 12.

Bodnár Vivien (Karcag 1975. Február 12.) színi tanulmányait a Nemzeti Színházban kezdte, ahol a Nemzeti Színiakadémiát 1997-ben fejezte be Hámori Ildikó és Kőváry Katalin tanítványaként, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett – musical szakán folytatta, Szirtes Tamás és Léner Péter osztályában. Művészdiplomáját 2001-ben kapta meg. Először szabadfoglalkozású, majd…

 Tovább

Aktuális programok


Fejes Endre - Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem

Magyar Színház

A Jó estét nyár, jó estét szerelem a magyar zenés színházi irodalom egyik legkülönlegesebb, egyben legsikeresebb darabja. Ősbemutatója óta…

Bodnár Vivien (Karcag 1975. Február 12.) színi tanulmányait a Nemzeti Színházban kezdte, ahol a Nemzeti Színiakadémiát 1997-ben fejezte be Hámori Ildikó és Kőváry Katalin tanítványaként, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett – musical szakán folytatta, Szirtes Tamás és Léner Péter osztályában. Művészdiplomáját 2001-ben kapta meg. Először szabadfoglalkozású, majd 2002-től a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. Vendégművészként játszott és játszik a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház előadásaiban, és a Pannon Várszínház produkcióiban.

Fontosabb alakításai:
FRANCIA KIRÁLYLÁNY (Shakespeare: Lóvátett lovagok)
GÁBORNÉ (Weedekind: A tavasz ébredése)
Spiró György: Ahogy tesszük
ALDONZA (Leigh-Darion-Wassermann: La Mancha Lovagja)
BARABÁS (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)
VERA (Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária)
RÉKA, GIZELLA (Szörényi-Bródy: István, a király)
MARGIT (Rossa László-Bella István: Szent Margit Passió)
MAGYAR BENIGNA (Kovács Attila-Asztalos István: Kinizsi Pál)
LUCIA (Vajda Katalin: Anconai szerelmesek)
RUTH (Leonard Frank-Pozazsgai Zsolt-Walla Ervin: Jézus tanítványai)
ÁGACSKA (Csukás István-Darvas Ferenc: Ágacska)
KIRSTEN (Ben Elton: Pattogatott vérfürdő)
ROXIEHART (Kander-Ebb-Fosse: Chicago)

Jelenleg játszott szerepei:

A Magyar Színházban:
ALDONZA (Leigh-Darion-Wassermann: La Mancha lovagja)
GIZELLA (Szörényi-Bródy: István, a király)

A Székesvehérvári Vörösmarty Színházban:
KIRSTEN (Ben Elton: Pattogatott vérfüdő)
ROXIEHART (Kander-Ebb-Fosse: Chicago)

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Made in Hungária - musical

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Made in Hungária - musical

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • ANYA
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • ZSÓFIA NŐVÉR
Az aranyember

Az aranyember

Ruttkai Éva Színház
  • Athalie
Az aranyember

Az aranyember

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Magyar Történelmi Színház
  • ZÓFIA
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

Jakobi Koncert Kft.
  • Színész
Édes alkony

Édes alkony

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Frida, Vili felesége
Édes Anna musical

Édes Anna musical

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Vizyné
EGRI CSILLAGOK

EGRI CSILLAGOK

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Ceceyné
ÉNEKELÜNK...

ÉNEKELÜNK...

SZFE
  • Színész
Fehérlaposok

Fehérlaposok

Békéscsabai Jókai Színház
  • Irma, Molnár László felesége
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
  • Gizella, István felesége
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Lánghy Aranka, Ödön szerelme
Klapka (rockmusical)

Klapka (rockmusical)

Magyar Történelmi Színház
  • Színész
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Békéscsabai Jókai Színház
  • Aldonza
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Made in Hungaria

Made in Hungaria

József Attila Színház
  • VERA /
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • ANYA
Made in Hungaria

Made in Hungaria

x/József Attila Színház
  • VERA
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • ANYA
Made in Hungária

Made in Hungária

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • VERA
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • ANYA
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • ANYA
Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical

Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • KOVÁCSNÉ SZABÓ ANNA, Panni néni, Juli anyja, orosz tanár
Nyugdíjas Bérlet: Édes Alkony

Nyugdíjas Bérlet: Édes Alkony

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Frida, Vili felesége
Pesti srácok

Pesti srácok

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gengszer
Pesti srácok

Pesti srácok

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gengszterek
Pesti srácok - vendégjáték

Pesti srácok - vendégjáték

Új Színház
  • Gengszter
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • ZSÓFIA NŐVÉR
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • ZSÓFIA NŐVÉR
Szent István napi rockopera és musical

Szent István napi rockopera és musical

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • KOVÁCSNÉ SZABÓ ANNA, Panni néni, Juli anyja, orosz tanár
Szép nyári nap (Neoton musical)

Szép nyári nap (Neoton musical)

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Kovácsné Szabó Anna, Panni néni, Juli anyja, orosztanár
Szeretve mind a vérpadig

Szeretve mind a vérpadig

Szarvasi Vízi Színház
  • Lengyel Magdolna, magyar nagyasszony
Törődj velem

Törődj velem

Óvóhely Kultúrbunker
  • Színésznő, énekesnő
Tündér Lala

Tündér Lala

Kolibri Színház
  • Írisz
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Szarvasi Vízi Színház
  • Hölgy
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Békéscsabai Jókai Színház
  • III. HÖLGY
Varázsfuvola gyerekeknek

Varázsfuvola gyerekeknek

Új Színház
  • I. HÖLGY
Vidám kísértet

Vidám kísértet

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Ruth

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!