Jegyvásárlás

művész


Harsányi Attila

Harsányi Attila

Született: 1973. május 28. (Miskolc)

Színész

A pályám kezdete óta az alábbi színházak adtak lehetőséget, a színészi játékra, a színház hódolatára jelen napjainkig. A 2006–2007-es évadtól a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. 2006-ban Szegeden négy kollégámmal (Melkvi Bea, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Borovics Tamás) megalapítottuk a Hetek Csoportját.

E csoport fő…

 Tovább

Aktuális programok


Lionel Bart's: OLIVER!

Pesti Magyar Színház

A Pesti Magyar Színház igazi világsikerrel köszönti az áprilist. A Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendezésében érkezik az Oliver! című…

VALAHOL EURÓPÁBAN

Pesti Magyar Színház

A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára.…

A vadkacsa

Miskolci Nemzeti Színház

HENRIK IBSEN: VADKACSA SZÍNMŰ A szövegkönyvet Kúnos László fordításának és a színészek ötleteinek felhasználásával írta: Rusznyák Gábor

Vasgyári eklógák

Miskolci Nemzeti Színház

ZEMLÉNYI ATTILA – KABAI LÓRÁNT: VASGYÁRI EKLÓGÁK SZCENÍROZOTT FELOLVASÓ-SZÍNHÁZI ELŐADÁS

A tatárok Magyarországban

Miskolci Nemzeti Színház

A 2023/24-es évadban fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a bicentenáriumi szezon nyitóelőadásaként az alapítók emléke előtt azzal…

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Pesti Magyar Színház

A muzsika hangja a zenés színházi irodalom egyik legsikeresebb darabja, amelyből világhírű film is született, a benne szereplő dalok…

Színész

A pályám kezdete óta az alábbi színházak adtak lehetőséget, a színészi játékra, a színház hódolatára jelen napjainkig. A 2006–2007-es évadtól a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. 2006-ban Szegeden négy kollégámmal (Melkvi Bea, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Borovics Tamás) megalapítottuk a Hetek Csoportját.

E csoport fő célja, hogy irodalmi értékeinket, a magyar prózát és költészetet bemutassuk, ápoljuk és átélhetővé tegyük embertársaink számára. Színházi előadásainkkal, önálló irodalmi estjeinkkel szeretnénk elérni, hogy olyan élményekkel gazdagodjanak az emberek, amelyeket csak a színház és az irodalom tud adni. Az iskolai előadások során szeretnénk ápolni, és bemutatni a kortárs irodalom szépségeit és művészi lehetőségeit, továbbá szeretnénk közelebb vinni a fiatalokat megértésükhöz, hogy lelkük gazdagodjon, értelmük csiszolódjon.

Munkahelyek:
2008-tól Miskolci Nemzeti Színház
2006 – 2008 Szegedi Nemzeti Színház
2003 – 2006 Szolnoki Szigligeti Színház
2001 – 2003 Pécsi Nemzeti Színház
1997 – 2000 Szegedi Nemzeti Színház
1995 – 1997 Budapesti Kamaraszínház
1993 – 1995 Független Színpad
1991 – 1993 Arany János Színház
1990 – 1991 Nemzeti Színház, Budapest

Rendezések:
Antoine de Saint - Exupéry: A kis herceg  (2012 - Miskolc, Vasgyár)
Borbély Szilárd:  Akár akárki  (2012 - Miskolc, mélygarázs )
Juan Mayorga : Éjszakai állatok  (2010 - Miskolc )
Jean Cocteau : Emberi hang (2009 - Aradi Kamaraszínház)
S. Mrozek : A nyílt tengeren  (2007 - Szeged)
Fernando Arrabal : A tricikli  (2007 - Szeged )
Móricz Zsigmond: A Zördög (2007 - Újszegedi Szabadtéri)
D. Jovanovics: Játsszunk agydaganatot és légszennyezést (1999 - Szeged )

Irodalmi estek:
Radnóti Miklós: Veled is megtörténhet!
Juhász Gyula: Más is Örök!
József Attila: Utolsó hónapok
Szilágyi Domokos - Hervay Gizella: Meddig még?
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kiröpülnek
Ady Endre: Ki látott engem?

Fontosabb színházi szerepek:
FÉRFI - Theo Herghelegiu: Tündéri, r.: Tapasztó Ernő Aradi Kamaraszínház
Vihula- Harsányi: Oroszok/Viszockij - Előadó  Aradi Kamaraszínház
BIFF - Arthur Miller : Az ügynök halála, r.: Balikó Tamás, Miskolci Nemzeti Színház
RONALD - Rodrigo Garcia: Ronald a McDonald's bohóc, r.: Viktor Scoradec, Aradi Kamaraszínház
VALMONT - Heiner Müller: Kvartett, r.: Balog József, Aradi Kamaraszínház
APA, FIÚ, FÉRJ - Matei Visniec: Lovak az ablakban, r.: Radu Dinulescu, Aradi Kamaraszínház
AMADEUS - Peter Shaffer: Amadeus, r.: Tordy Géza, Miskolci Nemzeti Színház
WASJA - Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése, r.: Korognai Károly, Miskolci Nemzeti Színház
KOMORÓCZI JENŐ ADÓTISZT - Barta Lajos: Szerelem, r.: Paolo Magelli, Miskolci Nemzeti Színház
RUDOLF HESS - Alina Nelega: Rudolf Hess Tízparancsolata, r.: Tapasztó Ernő, Aradi Kamaraszínház
REGAN - William Shakespeare: Lear király, r.: Zsótér Sándor, Szegedi Nemzeti Színház
INKVIZÍTOR - Eco: A rózsa neve, r.: Szikora János, Szolnoki Szigligeti Színház
ALJOSA - Dosztojevszkij: Karamazov testvérek, r.: Telihay Péter, Szolnoki Szigligeti Színház
HOSSZÚ - Radványi - Dés: Valahol Európában, r.: Halasi Imre, Pécsi Nemzeti Színház
GUILDENSTERN - William Shakespeare: Hamlet,  r.: Ruszt József, Budapesti Kamaraszínház

Díjak:
Fundatia "Liga pentru Teatru" különdíj (Lovak az ablakban, XVIII. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2010)
Básti Lajos-díj, POSZT 2017
Jászai Mari-díj (2018)

Miskolci szerepek
BILLY FLYNN - Chicago
ANDERSEN VILMOS - Én és a kisöcsém
DICK CHRISTIE - Játszd újra, Sam!
Új szöveg - Megtisztulás helyett
VACSKAMATI - A négyszögletű kerek erdő
JÁRÁSORVOS - A tanítónő    
PETER MORTENSGARD - Rosmersholm
TRIGORIN - Sirály (Kamara)
KAPITÁNY - Woyzeck    
HOLDBELI CSÓNAKOS/ MENELAOS - Holdbeli csónakos
Lezáratlan akták
Miskolci Múzsa-díj átadás
Owen Glendower, a walesi - IV. Henrik
Az idegen  - Parasztopera
Báthory Gábor - Erdély - Tündérkert
Húber Vilmos - Boldogtalanok
Sándor - Egy csók és más semmi
Odoaker a germánok fejedelme - A nagy Romolus
Ficsúr - Lilom
Don Quijote - La Mancha lovagja
Pontagnac - A hülyéje
Jegyző, Frici férje - Kivilágos kivirradtig
dr. MISKOLCZI MÓZES - Elza, vagy a világ vége
Bill- Hóhérok
A kaukázusi krétakör
Konferanszié - Kabaré
Hölzen Albin / Magor-21.05, professzor / Hunor-20.07, szíriuszi - Emberek alkonya
Szun, pilóta - Jóembert keresünk
Lear - Lear halála
Sergius Vladimir nagyherceg - A cirkuszhercegnő
Cyrano - Cyrano
Reneé, szobrász - Luxemburg grófja
Őrnagy - Betörő az albérlőm
Grigers Werle - Vadkacsa
Roskovics Ákos - Francia rúdugrás

Filmszerepek
Ebéd, r.: Esztergályos Károly (2004)
A szabadság asszonyai, r.: Mispál Attila (2005)
Juhász Gyula szerelmei, r.: Szögi Lackó (2009)

Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Kivilágos Kivirradtig
Kabaré
A cirkuszhercegnő
Cyrano
Luxemburg Grófja
Betörő az albérlőm
Francia rúdugrás
A vadkacsa

2016. Humorfesztivál  A nagy Romulus (Miskolc)

2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)

Thália Színház
  • Odoaker, a germánok fejedelme
A

A "K" ügy

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • MARTIN LUTHER ANDRÁS
A Holdbeli csónakos

A Holdbeli csónakos

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • A holdbeli csónakos/Menelaos
A hülyéje

A hülyéje

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pontagnac
A hülyéje

A hülyéje

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Pontagnac
A nagy Romulus

A nagy Romulus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Odoaker a germánok fejedelme
A négyszögletű kerek erdő

A négyszögletű kerek erdő

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vacskamati
A négyszögletű kerek erdő

A négyszögletű kerek erdő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vacskamati
A tanítónő

A tanítónő

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Járásorvos
A tanítónő

A tanítónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Járásorvos
A VADKACSA

A VADKACSA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Alina Nelega: Rudolf Hess Tízparancsolata

Alina Nelega: Rudolf Hess Tízparancsolata

Komédium Színház
  • Rudolf Hess
Amadeus

Amadeus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Wolfgang Amadeus Mozart
Aradi Kamaraszínház: Amerikaiak

Aradi Kamaraszínház: Amerikaiak

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
Aradi Kamaraszínház–Maszk Egyesület–Bakelit Multi Art Center produkció: Sex,drugs,gods & rock'n roll

Aradi Kamaraszínház–Maszk Egyesület–Bakelit Multi Art Center produkció: Sex,drugs,gods & rock'n roll

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • WURM, a miniszter magántitkára
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Biff
Bakkhánsnők

Bakkhánsnők

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Pentheusz
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • LORD HENRY
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Őrnagy
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Móricz Zsigmond Színház
  • Őrnagy
Boldogtalanok

Boldogtalanok

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Húber Vilmos
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Carlos Homenides De Histangua
Bródy Sándor: A tanítónő

Bródy Sándor: A tanítónő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Járásorvos
Chicago

Chicago

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Billy Flynn
Cyrano

Cyrano

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Cyrano
Egressy Zoltán: Valle, della, Luna (Ősbemutató)

Egressy Zoltán: Valle, della, Luna (Ősbemutató)

Bakelit Multi Art Center
  • Rendező
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Sándor
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Sándor
Elza vagy a világ vége

Elza vagy a világ vége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • dr. MISKOLCZI MÓZES, apja és szülészorvos
Emberek alkonya

Emberek alkonya

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Hölzen Albin / Magor-21.05, professzor / Hunor-20.07, szíriuszi
ÉN ÉS A KISÖCSÉM

ÉN ÉS A KISÖCSÉM

RaM Colosseum
  • Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém - Miskolc VSZF 2012

Én és a kisöcsém - Miskolc VSZF 2012

Thália Színház
  • Andersen Vilmos
Erdély - Tündérkert

Erdély - Tündérkert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Báthory Gábor
Erdély-Tündérkert

Erdély-Tündérkert

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Báthory Gábor
Felolvasó színházi est

Felolvasó színházi est

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Olvassa
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Roskovics Ákos
Francia rúdugrás 18+

Francia rúdugrás 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Roskovics Ákos
Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Játékszín

Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Játékszín

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Húber Vilmos, papi nyomdász
Gyévuska

Gyévuska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Halász százados
Hazatérés

Hazatérés

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • SAM
Hermelin

Hermelin

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • PÁLFI TIBOR
Hetek Csoportja: Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren

Hetek Csoportja: Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren

C&M Hungary Kft.
  • Színész
Hóhérok

Hóhérok

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bill
Hotel Menthol

Hotel Menthol

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • MIKE
HTMSZ' 14 Rudolf Hess tízparancsolata  Arad

HTMSZ' 14 Rudolf Hess tízparancsolata Arad

Thália Színház
  • Rudolf Hess
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Owen Glendower, a walesi
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dick Christie
Kabaré

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Konferanszié
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szippants, gyógyszerész
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Jegyző, Frici férje
Közjáték Vichyben

Közjáték Vichyben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Cigány
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Don Quijote
Lear halála

Lear halála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lear
Liliom

Liliom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ficsúr
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • WHEELER
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • WHEELER
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reneé, festő
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Baracs István
Miskolci Nemzeti Színház: Parasztopera

Miskolci Nemzeti Színház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Az idegen
Móricz Zsigmond: A Zördög

Móricz Zsigmond: A Zördög

Gyulai Várszínház
  • Színész
MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

Jászai Mari Színház, Népház
  • Elza apja
Öregek könyve

Öregek könyve

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Parasztopera

Parasztopera

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Az idegen
Rivalda 2011 Szerelem

Rivalda 2011 Szerelem

Thália Színház
  • Komoróczy, adótiszt
RUDOLF HESS TÍZPARANCSOLATA

RUDOLF HESS TÍZPARANCSOLATA

Trio Kulturális Bt.
  • Rudolf Hess
Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház

Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Sex, drugs, gods & rock and roll

Sex, drugs, gods & rock and roll

Trio Kulturális Bt.
  • Színész
Sex,Drugs,Gods & Rock 'N' Roll

Sex,Drugs,Gods & Rock 'N' Roll

Móricz Zsigmond Színház
  • Főszerepben
szerelem.hu

szerelem.hu

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vak, Ármin, Férfi
Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tartuffe

Tartuffe

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tartuffe, álszent
Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka

Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Egyéb
Új szöveg

Új szöveg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Robi
VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

Thália Színház
  • Járásorvos
VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

Thália Színház
  • Don Quijote
W. Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála

W. Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála

Gyulai Várszínház
  • Lear
Woyzeck

Woyzeck

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kapitány
Woyzeck

Woyzeck

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kapitány

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!