Jegyvásárlás

művész


Kakasy  Dóra

Kakasy Dóra

Született: 1980. augusztus 28., Budapest

Színművész.

Az általános iskola alatt 7 éven keresztül zongoráztam, és Berczik Sára néninél művészi tornáztam 8 évig. A középiskolában színházi előadásokban kezdtem fellépni, elsőként a Szerb utcai Egyetemi Színpadon. A József Attila Gimnázium Latinovits Zoltánról elnevezett színjátszóköre és Lukácsi Huba (a társulat vezetője) révén ismerkedtem meg a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

Az általános iskola alatt 7 éven keresztül zongoráztam, és Berczik Sára néninél művészi tornáztam 8 évig. A középiskolában színházi előadásokban kezdtem fellépni, elsőként a Szerb utcai Egyetemi Színpadon. A József Attila Gimnázium Latinovits Zoltánról elnevezett színjátszóköre és Lukácsi Huba (a társulat vezetője) révén ismerkedtem meg a klasszikus színjátszás alapjaival. A versmondó versenyeken elért sikereim és az eljátszott szerepek keltették fel érdeklődésemet a színészet iránt.

Első próbálkozásom sikertelen volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijén, így az akkori Nemzeti Színház stúdiósa lettem egy évig. Az itt szerzett színpadi gyakorlat sokat segített későbbi pályám során. 1999-ben felvételt nyertem az azóta egyetemmé alakult Vas utcai intézménybe, ahol 3 szakmailag és emberileg is tanulságos évet töltöttem.
2002-ben Fodor Tamás meghívott társulatába, a Stúdió K-ba. Tagként 5 évig játszottam a Mátyás, majd a Ráday utcai műhelyben, vendégként fellépve más színházakban is. 2007-től dolgozom szabadúszóként. A Duende nevű zenekarnak női énekese voltam 2003 és 2004 között.

Díjai: Versünnep - Fődíj (2015)

Színházi szerepei:

2020: Michael Frayn: Függöny fel! - Poppy, assziszstens , Centrál Színház
2019: Dodo Gombar: Ég és nő között....Nő
2019: Marton Mária: Vendetta….Panna (Dunaújváros)
2018: Hamvas Béla–Jaross Viktória: Bormámor....PR Kati
2018: Eric Toledano–Olivier Nakache: Életrevalók
2017: Marton Mária: Vendetta....Panna
2017: Györei Zsolt–Schlachtovszky Csaba: Kuplékirály....Úriasszony, Pincérnő
2017: Sűcs Zoltán: Addikt....Kriszta
2016: Szabó T. Anna–Kovács Adrián–Kakasy Dóra: Szeressem végre magamat
2015: Szepes Mária–Jaross Viktória: Merre tartasz ember?....Feleség
2015: Mark Haddon–Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában....Siobhan
2015: Michael Frayn: Függöny fel!....Poppy
2011: E. V. Rathenböck: Jéggyerek....Katrin
2011: Benedek Elek–Litvai Nelli: Világszép nádszálkisasszony....Nővér, Macska, Hajnal, Haramia
2010: Ady Endre–Halmy György: Az óperenciás tengeren
2010: D. H. Lawrence–Tamási Zoltán: A vadőr....Constance Chatterley
2010: Heltai Jenő: Naftalin.....Milka
2009: Jaross Viktória: MM avagy mindent magamról....Szinderellá, Millenáris   
2008: Tamási Zoltán: Hű, de messze van Petuski!....Olga, egy angyal, Stúdió "K" 
2008: Jaross Viktória: Café Internazionálé
2008: Sergi Belbel: Mobil....Rosa, Neptun Brigád 
2007: Jaross Viktória: L’élek az esőben....Egy Nő, Thália Színház   
2006: Mosonyi Alíz: Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború....Pirlipát, játékhercegnő, Stúdió "K" 
2006: Jordi Galceran: Dakota....Laura, Városi Színház   
2005: Szeredás András–Fodor Tamás: Barbara őrnagy - G. B. Shaw után....Sarah, Stúdió "K"
2005: Tamási Zoltán: Fűrészelés, forgácsok, roncsok....Olga, Stúdió "K"   
2004: Forgách András: Halni jó!....Blanka, Stúdió "K"   
2004: David Gieselmann: Herr Kolpert....Sarah Dreher, Mu Színház 
2004: Danilo Kiš: A görény dala....Nasztaszja,  Stúdió "K"
2004: John Osborne–Sediánszky Nóra: Dühöngő....Sylkka, Jászai Mari Színház, Népház   
2003: Grimm-testvérek–Mosonyi Alíz: Hamupipőke....Ella, Stúdió "K" 
2003: Vörös István: Svejk, a féregirtó, avagy a puska nem sül el....Markéta Samsa, Stúdió "K"
2003: Arisztophanész: Acharnaebelie, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis   
2003: Jean Racine: Phaedra....Arícia hercegnő, Éjszakai Színház   
2003: Balla Zsófia: Rózsa és Ibolya....Olga, a cseh király lánya
2002: Grimm-testvérek–Mosonyi Alíz: Csipkerózsika....Csipkerózsika, Stúdió "K"   
2001: Esterházy Péter: Egy nő, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)   

Filmjei:

2020: Segítség! Itthon vagyok!
2019: Mintaapák
2019: Jófiúk
2019: Cseppben az élet
2019: Pilátus
2018: 200 első randi
2018, 2019: A mi kis falunk
2018: Nyitva
2017: Terápia
2015-2016: Jóban Rosszban
2013: Hacktion
2010: Nulladik találkozás
2008-2010: Barátok közt
2008: Márió a varázsló
2007: Csendkút
2007: Utolsó őrjárat
2007: Az elsőszülött
2006: Határvidék
2006: Budakeszi srácok
2006: Indián nyár
2006: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
2006: A zsidónegyed (Ősi fészek – A Király utca)
2005: Gyász
2005: Hidden Corridors
2004: Montecarlo!
2003: Impromptu (drogellenes kampányfilm)
2001: Csocsó, avagy éljen május elseje!

"Az Óperenciás tengeren"

Belvárosi Színház
  • Színész
A kutya különös esete az éjszakában

A kutya különös esete az éjszakában

Centrál Színház
  • Siobhan
A nő, ha elmúlt negyven

A nő, ha elmúlt negyven

Általános
  • színésznő
A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

Art Színtér
  • Szobaleány/Páholyosné
A vadőr

A vadőr

Stúdió K Színház
  • Constance Chatterley
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Lucia
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Lucia
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Lucia
Anconai szerelmesek II. Bemutató

Anconai szerelmesek II. Bemutató

Király Színház
  • Lucia
Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Az Óperenciás tengeren

Az Óperenciás tengeren

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Bácskai Juli Pszichoszínház - Kakasy Dóra és Szabó Győző

Bácskai Juli Pszichoszínház - Kakasy Dóra és Szabó Győző

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Bácskai Juli Pszichoszínháza - Félreismertelek. És magamat is

Bácskai Juli Pszichoszínháza - Félreismertelek. És magamat is

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Főszerepben
BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…

BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…

Nemzeti Táncszínház
  • Színművész
BETHLEN

BETHLEN

Új Színház
  • Brandenburgi Katalin, a fejedelem második felesége
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Stúdió K Színház
  • Csipkerózsika, kis királyleányka, Királyfi, õt keresi csak a világon
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború

Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború

Holdvilág Kamaraszínház
  • Pirlipát, játékhercegnő
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború

Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború

Stúdió K Színház
  • Pirlipát, játékhercegnő
E.V. Rathenböck: Jéggyermek

E.V. Rathenböck: Jéggyermek

Általános
  • Színész
Ég és nő között

Ég és nő között

Mozsár Műhely
Életrevalók

Életrevalók

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Férfisorsok női hangon

Férfisorsok női hangon

Spinoza Színház
  • Egyik férfi, és a nő
FOLLY SZÍNHÁZ: „A NŐ HA ELMÚLT NEGYVEN

FOLLY SZÍNHÁZ: „A NŐ HA ELMÚLT NEGYVEN"

Általános
  • Színész
Függöny fel!

Függöny fel!

Centrál Színház
  • Poppy - Asszisztens
Függöny fel!  .

Függöny fel! .

Centrál Színház
  • Poppy - Rendezőasszisztens
Függöny fel! ..

Függöny fel! ..

Centrál Színház
  • Poppy - Rendezőasszisztens
Gitta

Gitta

Spinoza Színház
  • Kápó
Hű, de messze van Petuski!

Hű, de messze van Petuski!

Stúdió K Színház
  • Olga, egy angyal
Janikovszky Éva képzeletszínháza - felnőtteknek

Janikovszky Éva képzeletszínháza - felnőtteknek

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Színész
Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Gyulai Várszínház
  • A lemez A oldalán hallható
Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • A lemez A oldalán hallható
Janikovszky-est vaksötétben / avagy a lemez két oldala

Janikovszky-est vaksötétben / avagy a lemez két oldala

Általános
  • Színész
Káosz

Káosz

Stúdió K Színház
  • Játssza
KarantÉNidő - Köszönjük Magyarország!

KarantÉNidő - Köszönjük Magyarország!

RS9 Színház
  • Előadó
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Eszter (Kicsilány)
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Eszter (Kicsilány)
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...

Király Színház
  • Eszter (Kicsilány)
Kuplékirály

Kuplékirály

Aranytíz
  • Szobalány (Maris)
Kuplékirály

Kuplékirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Szobalány (Maris)
Merre tartasz, Ember?

Merre tartasz, Ember?

Centrál Színház
  • FELESÉG
Merre tartasz, Ember?

Merre tartasz, Ember?

Hatszín Teátrum
  • Feleség
Merre tartasz, Ember?

Merre tartasz, Ember?

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Előadó
Minden jót, Elling!

Minden jót, Elling!

RS9 Színház
  • Gunn, Nóra és Reidun
Minden jót, Elling!

Minden jót, Elling!

Móricz Zsigmond Színház
  • Gunn, Nóra és Reidun
MM avagy MINDENT MAGAMRÓL

MM avagy MINDENT MAGAMRÓL

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Gyulai Várszínház
  • Páholyosnő/Szobalány
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Art Színtér
  • Szobaleány/Páholyosné
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Szobalány / Páholyosnő
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Szobaleány/Páholyosné
Molnár Ferenc: A testőr -  Art-Színtér

Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Szobaleány / Páholyosné
MONOmánia - Szeressem végre magamat

MONOmánia - Szeressem végre magamat

SZFE
  • Előadja
O. Horváth Sári: HITLER ABBA-t ÉNEKEL

O. Horváth Sári: HITLER ABBA-t ÉNEKEL

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Gudrun
PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Előadja
RS9 OFF 2019 Ég és nő között

RS9 OFF 2019 Ég és nő között

RS9 Színház
  • Színész
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
  • Színész
Szputnyik - Baksa Imre rendezésében: Sergi Belbel: Mobil

Szputnyik - Baksa Imre rendezésében: Sergi Belbel: Mobil

MU Színház
  • Rosa
Vendetta

Vendetta

RS9 Színház
  • Színész
Vendetta

Vendetta

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Vétkesek vagy ártatlanok?

Vétkesek vagy ártatlanok?

Spinoza Színház
  • Előadja
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Thália Színház
  • Nővér, Macska, Hajnal, Haramia

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!