Jegyvásárlás

művész


Nédó Olga
2

Nédó Olga

Született: 1985 július 8. (Szolnok)

Hegedűművész.

Zenei tanulmányait kilenc évesen kezdte Budapesten, először Balsay Krisztinánál, majd Ácsné Szily Évánál tanult a Tóth Aladár Zeneiskolában. 1999-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő osztályába Dénes Lászlóhoz, majd 2000-ben sikeresen felvételizett az első osztályba, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba. 2005-ben felvételt nyert a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Hegedűművész.

Zenei tanulmányait kilenc évesen kezdte Budapesten, először Balsay Krisztinánál, majd Ácsné Szily Évánál tanult a Tóth Aladár Zeneiskolában. 1999-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő osztályába Dénes Lászlóhoz, majd 2000-ben sikeresen felvételizett az első osztályba, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba. 2005-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2009-ben vette át hegedűtanári és kamaraművészi diplomáját.

Eredményei:
1998. Koncz János Hegedűverseny budapesti forduló 1. díj
1998. Koncz János Hegedűverseny Különdíj
1998. Kiemelt Nívó Díj
2001. Szlovákiai Nemzetközi Hegedűverseny (Dolny Kubin) 3. helyezés
2005. OKJ vizsga Klasszikus hegedű szak (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium)
2006. Minisztérium "A vizek kártételei elleni védekezésért" ezüst érdemérme
2009. Hegedűtanári és kamaraművészi diploma (Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem)
2011. Magyar Vöröskereszt Kulturális Nagykövete cím

A jótékonyság elkötelezett híve, karitatív tevékenységéért több alkalommal részesült már kitüntetésben. Rendszeresen ad jótékonysági koncerteket, melyeknek teljes bevételét felajánlja karitatív célokra.
2006-ban a Vízügyi Minisztérium "A vizek kártételei elleni védekezésért" ezüst érdemérmet adományozott neki a Dunai és Tiszai belvízvédekezésben végzett munkája elismeréseként.
2011-ben A Magyar Vöröskereszt Kulturális Nagykövete lett.

Az általa képviselt klasszikus zenei műfajon kívül az igényes könnyűzene világában is otthonosan mozog. A musicalek, a filmzene- vagy az operett/opera irodalom gyöngyszemei is megtalálhatók repertoárjában. Művészi küldetésének tekinti a komolyzene népszerűsítését, hogy a közönség, és különösen a fiatalok felfigyeljenek a klasszikus zene szépségeire.

Munkája a Budapesti Showszínházban:
Édes Anna musical

További színházi munkáiból:
2015 Baritenor - Hoffmann Richárd estje - vendégművész

Édes Anna

Édes Anna

New Orleans Club
  • Vendég hegedűművész
Édes Anna musical

Édes Anna musical

Belvárosi Színház
  • Vendég hegedűművész
Édes Anna musical

Édes Anna musical

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Vendég hegedűművész
Nédó Olga Showműsora Közreműködik a Style and Passion Dance

Nédó Olga Showműsora Közreműködik a Style and Passion Dance

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Hegedűművész
Nédó Olga Violin&Woman Show - Karácsonyi koncert

Nédó Olga Violin&Woman Show - Karácsonyi koncert

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Prima- és Kölcsey-díjas hegedűművész
Tizennyolc

Tizennyolc

Gyulai Várszínház
  • Hegedűn kísér
Tizennyolc

Tizennyolc

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Hegedűn kísér
Tokody Ilona -operaénekes és Nédó Olga -hegedűművész koncertestje

Tokody Ilona -operaénekes és Nédó Olga -hegedűművész koncertestje

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Hegedűművész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!