Jegyvásárlás

művész


Simon Erika

Simon Erika

Énekes (alt).

Debrecenben született a vízöntő jegyében. Általános iskolás kora óta közel áll hozzá a zene. 6 évig zongorázott, majd énekelni tanult. A középiskolai tanulmányait magánének szakon folytatta. A négy év elvégzése után a Debreceni Egyetem konzervatóriumában szerezte diplomáját magánének szakon. Tanulmányai alatt már aktívan dolgozott kórusénekesként.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekes (alt).

Debrecenben született a vízöntő jegyében. Általános iskolás kora óta közel áll hozzá a zene. 6 évig zongorázott, majd énekelni tanult. A középiskolai tanulmányait magánének szakon folytatta. A négy év elvégzése után a Debreceni Egyetem konzervatóriumában szerezte diplomáját magánének szakon. Tanulmányai alatt már aktívan dolgozott kórusénekesként. 2005-ben ment férjhez és 2007-ben született egy gyönyörű kislánya. Kórusénekes tevékenysége mellett több intézményben is tanított éneket és hangképzést. Kedvenc énekesnői: Ella Fitzgerald és Karády Katalin.

Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
  • Korrepetitor
Egy kis édes félhomályban - a Debrecen Swing Singers estje

Egy kis édes félhomályban - a Debrecen Swing Singers estje

Kölcsey Központ
  • alt
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Korrepetítor
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Korrepetítor
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Korrepetitor

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!