Jegyvásárlás

művész


Szarvas Attila

Szarvas Attila

Született: 1975. január 24., Miskolc

Színművész.

A Kandó Kálmán Híradástechnikai Szakközépiskolába járt, 1997 és 2000 között a Gór Nagy Mária Színitanodában végezte tanulmányait, majd a Fiatalok Színházában töltötte gyakorlatát. A Hair című musicalben két szerepet is játszott felváltva. A Gyöngyösi Tamás által vezetett mozgásszínház tagja is volt. 2001-től a kecskeméti Katona József…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

A Kandó Kálmán Híradástechnikai Szakközépiskolába járt, 1997 és 2000 között a Gór Nagy Mária Színitanodában végezte tanulmányait, majd a Fiatalok Színházában töltötte gyakorlatát. A Hair című musicalben két szerepet is játszott felváltva. A Gyöngyösi Tamás által vezetett mozgásszínház tagja is volt. 2001-től a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2013 óta az Újszínház társulatának tagja.

Díj: KEPA-díj

Színházi szerepei:

Bizánc (bemutató: 2018. február 23. Újszínház) Leonidász
A brémai muzsikus (bemutató: 2018. február 23. Újszínház) Okos Mokos - zsivány
Sári Biró (Bemutató: 2017. március 3. Újszínház) Csobaji
A kőszívű ember fiai (bemutató: 2016. október 14. Újszínház) Baradlay Richárd
A királynő aranyból van (Stuart Mária) (bemutató: 2016. május 20, Újszínház) Bothwell hercege
Ex (bemutató: 2016 december 16. Újszínház) Badajoz pénzügyminiszter/Gervaisis
Kakuk Marci (bemutató: 2016. január 15. Újszínház) Ucu Jóska (közrendőr)
Titkok egy hálószobából (bemutató: 2016, Fregoli Színház)
Szerelmes Komédiások avagy Miss Arizona (bemutató: 2010)
Bridge/A nagy játszma (bemutató: 2015. november 22. Éless Szín) Bors Ádám (színész)
A Noszty fiú esete Tóth Marival (bemutató: 2015. november 13. Újszínház) Malinka Kornél
Csongor és Tünde (bemutató: 2014. november 28. Újszínház) Berreh (ördög; kalmár)
Énekes madár (bemutató: 2014. október 17. Újszínház) Katolikus pap (dobos ember)
Nagyvizit (bemutató: 2014. január 31. Újszínház) Fazekas
Kreutzer szonáta (bemutató: 2013. november 15. Újszínház) Truhacsevszij (Ivan Pavlovics)
Országjáró Mátyás király (bemutató: 2013. július 19. Újszínház) Kinizs Pál(Harmadik Főúr, Őr)
A bolondok grófja (bemutató: 2013. október 11. Újszínház) Gerő (kulcsár)
Ábel (bemutató: 2012. december 14. Újszínház) Fuszulán(János, Pap)
Jézusfaragó ember (bemutató: 2012. október 19. Újszínház) Ajnádi Ferenc
Csíksomlyói Magyar Passió (bemutató: 2011. augusztus 10. Evangélium Színház)
Ágacska (bemutató: 2009. január 29. Kecskeméti Katona József Színház) Festő
Garcia Lorca háza (bemutató: 2008 október 31. Kecskeméti Katona József Színház)
Hajmeresztő (bemutató: 2008. október 17. Kecskeméti Katona József Színház)
A komédiás had, avagy Thespis kordéja (bemutató: 2008. október 3. Kecskeméti Katona József Színház)
Alkésztisz (bemutató: 2008. február 29. Kecskeméti Katona József Színház) Halál
Pinokkió (bemutató: 2008. január 16. Kecskeméti Katona József Színház) Titokzatos úr
Kecskeméti kiskondás (bemutató: 2007. október 10. Kecskeméti Katona József Színház) Benedek királyfi
Úri muri (bemutató: 2007. szeptember 28. Kecskeméti Katona József Színház) Hulla János, munkás
Lángarc (bemutató: 2007. május 20. Kecskeméti Katona József Színház)
Árva Bethlen Kata (bemutató: 2007. április 23. Újszínház)
Osztrigás Mici (Dráma a Maximból) (bemutató: 2007. április 13. Kecskeméti Katona József Színház) Coignon hadnagy
Svejk, a derék (bemutató: 2007. március 6. Kecskeméti Katona József színház)
A kisfiú meg az oroszlánok (bemutató: 2007. január 9. Kecskeméti Katona József Színház) Baltazár, állatszelídítő
Danton halála (bemutató: 2006. november 24. Kecskeméti Katona József Színház)
A szarvaskirály (bemutató: 2006. július 3. Kecskeméti Katona József Színház) Leandro, Pantalone fia
Csókos Asszony (bemutató: 2006. április 7. Kecskeméti Katona József Színház)
E-chat (bemutató: 2006. január 27. Kecskeméti Katona József Színház)
A mi Józsink (bemutató: 2005. december 9. Kecskeméti Katona József Színház) Bozó István Színész
Rózsa és Ibolya (bemutató: 2005. október 5. Kecskeméti Katona József Színház)
A revizor (bemutató: 2005. március 20. Kecskeméti Katona József Színház) Miska
Mátyás mesék (bemutató: 2004 szeptember 24. Kecskeméti Katona József Színház) Hunyadi Mátyás
Vörös malom (bemutató: 2004 április 16. Kecskeméti Katona József Színház) Bábos
Kurázsi mama és gyerekei (bemutató: 2004. január 9. Kecskeméti Katona József Színház) Eilif Nojecki
Gautier Margit, avagy a kaméliás hölgy esete ( bemutató: 2003. november 15. Kecskeméti Katona J. Színház)
Vágy a szilfák alatt (bemutató: 2003. január 31. Kecskeméti Katona József Színház)
Ármány és Szerelem ( bemutató: 2002. november 14. Kecskeméti Katona József Színház) Ferdinánd
Ólomkatona és Papírsárkány (bemutató: 2002. szeptember 21. Kecskeméti Katona József Színház) Mesélő
A király meztelen (bemutató: 2001. november 30. Kecskeméti Katona József Színház) Tudós
Fösvény (bemutató: 2001. október 12. Kecskeméti Katona József Színház) Cléante
Volpone (bemutató: 2001. január 28. Radnóti Miklós Színház)

Szerepei az Új Színházban:

A bolondok grófja: Gerő, kulcsár
A kőszívű ember fiai: Baradlay Richárd
A funtineli boszorkány: Dimitru, hegyi rabló
Bizánc: Folko, Leonidasz
Csongor és Tünde: Berreh, ördög; Kalmár
Országjáró Mátyás király: Kinizsi Pál, Harmadik főúr, Őr

Filmszerepei:

A mi kis falunk (magyar sorozat, 2020) Autósbolti eladó
Jófiúk (magyar sorozat, 2019) Restaurátor
Cinematographer (rövidfilm, 2017) Goon
Sobri (szín., magyar kalandfilmsorozat, 2002)
Sobri - Betyárfilm (szín., magyar film, 2002) Sobri Jóska
Sacra Corona (szín., magyar történelmi dráma, 2001) Szent László király
Mária, Jézus anyja (amerikai - magyar TV film, 1999) Jakab apostol
Szomszédok (Magyar teleregény, 1999) Panni barátja

" Csodálatos képes rettenetek "-A Medve Társulat Ady-estje

Belvárosi Színház
  • színművész
50. alkalommal A funtineli boszorkány

50. alkalommal A funtineli boszorkány

Új Színház
  • DIMITRU, hegyi rabló
A bolondok grófja

A bolondok grófja

Gárdonyi Géza Színház
  • Gerő, kulcsár
A funtineli boszorkány.

A funtineli boszorkány.

Új Színház
  • DIMITRU, hegyi rabló
A királynő aranyból van (Stuart Mária)

A királynő aranyból van (Stuart Mária)

Új Színház
  • BOTHWELL hercege
A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

Új Színház
  • BOTHWELL hercege
A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • OGLU
A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

Új Színház
  • Baradlay Richárd
A kőszívű ember fiai - PREMIER

A kőszívű ember fiai - PREMIER

Új Színház
  • Baradlay Richárd
A Noszty fiú esete Tóth Marival

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Új Színház
  • Malinka Kornél, Kopereczky titkára
A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA

A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA

Új Színház
  • Malinka Kornél, Kopereczky titkára
A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER

A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER

Új Színház
  • Malinka Kornél, Kopereczky titkára
Ábel

Ábel

Új Színház
  • Fuszulán, János, Pap,
Ábel - premier

Ábel - premier

Új Színház
  • Fuszulán, János, Pap,
Ábel - utolsó előadás!

Ábel - utolsó előadás!

Új Színház
  • Fuszulán, János, Pap
Árva Bethlen Kata

Árva Bethlen Kata

Új Színház
  • Színész
Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

Új Színház
  • Színész
Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

Új Színház
  • Színész
Barry Creyton: VALENTIN NAP / Krimi-bohózat két részben, az Éless-Szín előadásában

Barry Creyton: VALENTIN NAP / Krimi-bohózat két részben, az Éless-Szín előadásában

Általános 2
  • ARNOLD, 40-es, ügyvéd, a nők kedvence
BOLONDOK GRÓFJA

BOLONDOK GRÓFJA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gerő, kulcsár
Csíksomlyói magyar passió

Csíksomlyói magyar passió

Veszprémi Petőfi Színház
  • Jézus
Csíksomlyói Magyar Passió

Csíksomlyói Magyar Passió

E-Europe Kft.
  • Jézus
Csíksomlyói magyar passió

Csíksomlyói magyar passió

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jézus
Csongor és Tünde - UTOLSÓ ELŐADÁS

Csongor és Tünde - UTOLSÓ ELŐADÁS

Új Színház
  • Berreh, ördög; Kalmár
Énekes madár

Énekes madár

Új Színház
  • Katolikus pap, dobos ember
EX

EX

Új Színház
  • Badajoz pénzügyminiszter/Gervaisis
EX - Szilveszteri kiadás meglepetéssel

EX - Szilveszteri kiadás meglepetéssel

Új Színház
  • Badajoz pénzügyminiszter/Gervaisis
Fregoli Színház: Titkok egy hálószobából

Fregoli Színház: Titkok egy hálószobából

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
Fregoli Színház: Titkok egy hálószobából

Fregoli Színház: Titkok egy hálószobából

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
Harmath Imre: BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA

Harmath Imre: BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Bors Ádám, színész
Harmath Imre: BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA

Harmath Imre: BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Bors Ádám, színész
Jézusfaragó ember

Jézusfaragó ember

Új Színház
  • Ajnádi Ferenc
Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

Új Színház
  • Ajnádi Ferenc
Jézusfaragó ember- Premier

Jézusfaragó ember- Premier

Új Színház
  • Ajnádi Ferenc
Jézusfaragó ember/ KerFeszt

Jézusfaragó ember/ KerFeszt

Új Színház
  • Ajnádi Ferenc
Kakuk Marci

Kakuk Marci

Új Színház
  • Uccu Jóska
Karnyóné

Karnyóné

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kuruzs
Karnyóné - vendégjáték

Karnyóné - vendégjáték

Új Színház
  • Kuruzs
Kreutzer szonáta

Kreutzer szonáta

Új Színház
  • TRUHACSEVSZKIJ, IVAN PAVLOVICS
Nagyvizit

Nagyvizit

Új Színház
  • FAZEKAS
Nagyvizit - premier

Nagyvizit - premier

Új Színház
  • FAZEKAS
Nyugdíjas bérlet - Titkok egy hálószobából

Nyugdíjas bérlet - Titkok egy hálószobából

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Országjáró Mátyás király

Országjáró Mátyás király

Új Színház
  • Kinizsi Pál, Harmadik főúr, Őr
Országjáró Mátyás király

Országjáró Mátyás király

Új Színház
  • Kinizsi Pál, Harmadik főúr, Őr
Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Új Színház
  • Kinizsi Pál, Harmadik főúr, Őr
Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Új Színház
  • Kinizsi Pál, Harmadik főúr, Őr
Sári bíró - FŐPRÓBA

Sári bíró - FŐPRÓBA

Új Színház
  • Csobaji
Sári bíró - PREMIER

Sári bíró - PREMIER

Új Színház
  • Csobaji
Székely betlehemes

Székely betlehemes

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
SZÉKELY BETLEHEMES

SZÉKELY BETLEHEMES

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
TITKOK EGY HÁLÓSZOBÁBÓL

TITKOK EGY HÁLÓSZOBÁBÓL

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Színész
TITKOK EGY HÁLÓSZOBÁBÓL

TITKOK EGY HÁLÓSZOBÁBÓL

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Színész
Valentin Nap

Valentin Nap

Holiday and More
  • Arnold, ügyvéd, a nők kedvence
Valentin Nap

Valentin Nap

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • ARNOLD, 40-es, ügyvéd, a nők kedvence
Wass Albert: A funtineli boszorkány

Wass Albert: A funtineli boszorkány

Gyulai Várszínház
  • Dimitru, hegyi rabló

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!