Jegyvásárlás

Program


A budai Vár elfoglalásától a pozsareváci békéig  - Katona Csaba történész előadása

A budai Vár elfoglalásától a pozsareváci békéig - Katona Csaba történész előadása

A mohácsi csatatéren elszenvedett 1526. évi magyar vereség a kezdetét jelentette annak a folyamatnak, aminek következtében a virágzó középkori Magyar Királyság lényegében három részre szakadt: az el nem foglalt területek mellett a hódoltságra, illetve a török vazallus erdélyi fejedelemségre. A több hullámban érkező oszmán hadak 1541-ben hadicsellel foglalták el Buda várát, az ország legfontosabb városát.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2020. augusztus 19. szerda, 19:00

Ez azonban még nem vetett véget az újabb és újabb támadó hadjáratoknak. Mindez, valamint később a felszabadító háborúk a népesség jelentős részének pusztulásával, illetve elmenekülésével járt. 1683-ban a török csapatok már Bécset ostromolták, de az európai szövetségesek, a Szent Liga csapatai három évvel később véres harcok árán visszafoglalták Budát. Ám a felszabadító háborúk ezzel még korántsem értek véget: az utolsó török csapatokat csak 1718-ban űzték ki az ország területéről, hiszen Temesvárt ekkor sikerült visszafoglalni.  Akkor, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem már épp török földön talált menedéket mozgalma 1711. évi bukását követően. A török háborúk számos következménye közül pedig különösen fontossá vált utólag, hogy döntően átalakult az ország lakosságának nemzetiségi összetétele. Mindez akkor, a 17. század végén, a 18. század hajnalán még nem bírt jelentőséggel, annál inkább később, a modern nemzet fogalmának kialakulása és megszilárdulása idején.

Az előadás hossza 60 perc.

Esőnap: 2020. augusztus 17.

Rossz idő esetén az előadás elmaradásáról a T9-Az Első Bástya legkésőbb 3 órával az előadás előtt honlapján, illetve Facebook oldalán közleményt ad ki. Amennyiben közlemény kiadására nem kerül sor, úgy a T9-Az Első Bástya az előadás megtartására készül. Szükség esetén az előadás megkezdésével várunk. 

A T9-Az Első Bástya fenntartja a jogot, hogy az időjárás függvényében az előadást a helyszínen is lemondhatja, illetve a már megkezdett előadást megszakíthatja és később – az esőt követően – folytathatja.

Az előadás elmaradása esetén a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek, amelynek időpontja az adott esemény leírásában található. Amennyiben az előadásnak kijelölt esőnapja is van, a megvásárolt jegyeket visszaváltani nem áll módunkban.

Amennyiben rossz idő miatt az előadás legalább 35 perc után szakad félbe, az előadás megtartottnak tekintendő.

Amennyiben az elmaradt előadás rossz idő miatt az esőnapon is lemondásra kerül, az elmaradt előadás napján a jegyek visszaváltására nincs lehetőség. Az elmaradt előadásra szóló jegyek visszaváltásának módjáról és határidejéről T9-Az Első Bástya közleményt ad ki.

Ajánlatunk


A Budafoki Dohnányi Zenekar jótékonysági koncertet ad a közel 30 éve működő Tüdőgyógyászatért Alapítvány javára, amely az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet támogatására jött létre. Az intézet az ország elismert tüdőgyógyászati centruma, elévülhetetlen érdemei vannak a légzőszervi betegségek megelőzésében, gyógyításában, valamint az ehhez köthető kutatásokban és oktatásban is. Az Alapítvány hozzájárul az intézetben zajló kiemelkedő szakmai munka minőségének támogatásához, valamint a munkahelyi környezet és feltételek fejlesztéséhez.

Ajánló


Pietro Mascagni PARASZTBECSÜLET / MESSA DI GLORIA Koncertszerű előadások magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Sir Kenneth MacMillan / Liszt Ferenc – John Lanchbery MAYERLING Balett három felvonásban

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!