
A Nemzeti Ifjúsági Zenekar tavaszi koncertje
Műsor:
Vauhan Williams: English Folk Songs Suite
Kovács Botond: Zongoraverseny-ősbemutató
Erkel Ferenc: Hunyadi László-nyitány
több
Műsor:
Vauhan Williams: English Folk Songs Suite
Kovács Botond: Zongoraverseny-ősbemutató
Erkel Ferenc: Hunyadi László-nyitány
több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2025. március 24. hétfő, 18:30
Közreműködik:
Kovács Botond - zongora
a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Horváth Gábor
Vucskics Ádám
A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József 1968-ban alapította azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítva legyen a zenei utánpótlása. E zenekar tagjai viszonylag széles korosztályból kerültek ki, e közösség 14 éves kortól akár 28 éves korig foglalkoztatta, foglalkoztatja a zenélni tanuló fiatalokat. A különböző fellépések közül kiemelkedett a 2010 szeptemberében lévő négy napos lipcsei vendégszereplés. Ezt követően az együttes időnként meghívást kapott rangos ifjúsági zenekarok koncertjeire társzenekarként, így volt közös koncert a MÜPÁ-ban a Milwaukee Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, a Vigadóban a Hong Kongi Ifjúsági Zenekarral, és a Gewandhausban a lipcsei J. S. Bach Ifjúsági Zenekarral.
A 90-es évek közepétől Záborszky József munkáját fokozatosan átvette Horváth Gábor karmester, az iskola tanára. Irányításával két évtizeden keresztül minden nyáron 7-10 napos zenei tábor volt Tihanyban, ahol minden nap térzenét adott az együttes a külföldi turistáknak és a helyi lakosoknak egyaránt. E táborok alkalmával zeneileg és emberileg egyaránt egységessé, homogénné vált az együttes, a nyári együttlétek zenei és pedagógiai hatása máig érezhető.
A repertoár rendkívül széleskörű, a leghíresebb nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. A zenekar küldetésként tekint a zenei hagyományok, tradíciók ápolására. Az együttes állandó fellépési lehetőséget biztosít tehetséges ifjú szólistáknak és fiatal karmestereknek egyaránt, fontosnak tartja a tehetséggondozást és a közönségnevelést.
A zenekar részt vesz az EOFed által szervezett nagy fesztiválokon, így jutott el 2022-ben a bulgáriai Plovdivba, majd 2024 augusztusában pedig első magyar zenekarként vett részt a Eurochestries által szervezett Charente-Maritime-ben megrendezésre kerülő nagy franciaországi zenei fesztiválon.
Az együttes 2024-2026-ig három évre megkapta a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitűntető címet. A mostani koncert folytatja azt a régi hagyományát a zenekarnak, hogy a klasszikus értékek mellett támogatja a kortárs zenét, így ezzel lehetőséget ad egy ifjú zeneszerzőnek és zongoristának tehetsége megmutatására és kibontakoztatására.
Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.
Eros Ramazzotti újra Budapesten! Az olasz popzene világsztárja 2026. április 19-én az MVM Dome színpadán ad felejthetetlen koncertet. A Cose Della Vita és Più Bella Cosa előadója most is ikonikus slágerekkel érkezik hozzánk.
Két férfi életközepi válságát ismerhetjük meg Neil Simon eredetileg színdarabnak íródott, de 1968-ban filmként is debütáló vígjátékában
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál,…
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI EGYETEM ELŐKÉSZÍTŐ BALETT STÚDIÓJÁNAK ELŐADÁSA
A Pesti Vigadó Nonprofit Kft. 2015-ben szervezte meg az első Nyitott ház rendezvényt az épület megnyitásának 150. évfordulója alkalmából. Az…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!