Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások



 William Shakespeare - Nagy Feró: HAMLET
Arany János és Nádasdy Ádám fordítása alapján
 
Csikorgó, sarkaiból végérvényesen kifordult világ, a pillanatnyi megnyugvás is hűtlen barát. Minden ütést állnunk kellene. Erre most összetársulunk. Hamlet egyedül van. Ebben a punk-rockoperában is. Erre szokták mondani: tetézik a bajt ezek a fiatalok. Megsejtettek valamit és most ezt kajtatják, megállíthatatlanul. Hamlet előtt megjelenik halott apjának szelleme és egy csapásra felismerni véli végzetét: a kínzó gyötrelem eredete, a büntetésért kiáltó tett nem maradhat feltáratlan, ez a seb nem forr össze magától. Ebben a punk-rockoperában sem. Ha pedig kimondják, hogy ez a sejtelem a szellemi közösség fontosságáról szól, amiben még jól is érzik magukat, az egykönnyen kiábrándult gúnykacajra nyújt okot. Hamlet útja során egyre kevesebb társra számíthat, akire igen, azokat ő zárja ki az életéből. Ebben a punk-rockoperában sem számíthat túl sok jóra. Mindenki hazug, mindenki ellenszenves, mindenki átveri. Aztán Vilmosnak eszébe jut, hogy az ebédlőasztal mellett oly sokszor szólt ez a Gyarlóság, asszony a neved, ez miből is van? Ebből a ’85-ben kiadott punk-rockoperából, amiben dühösek, csapzottak, aljasak, kegyelmet nem ismerők és végtelenül viccesek leszünk, hogy kizökkentsük magunkat egy picit, hogy elindítsunk valamit. Nem vagyunk egyedül. Hogy mindent ütést álljunk.
 

Turi Péter - Hamlet

Liber Ágoston - Claudius

Sas Zoltán - Gertrud

Gálhidy Sára - Ophélia

Kerek Dávid -  Guildenstern, Laertes, Színész király, Marcellus

Vatamány Atanáz - Polonius

Fülöp Kristóf - Rosenkrantz, Hamlet atyjának szelleme, Színész királyné, Horatio

 

Zenei vezető: Fülöp Kristóf

Jelmez: Krasznai Bora

Rendező: Krasznai Vilmos

 

SICC Production tagjai:
 
Fülöp Kristóf
Kerek Dávid
Krasznai Vilmos
Liber Ágoston
Sas Zoltán
Turi Péter
Vatamány Atanáz
 

Mind a heten osztálytársak voltunk a Színház- és Filmművészeti egyetemen, idén diplomáztunk Novák Eszter
és Selmeczi György zenés-színész osztályában. Gyakorlati éveinket többek között a Vígszínházban, az Örkény Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, a Radnóti Színházban töltöttük.
A közös társulati lét gondolata az egyetem utolsó évében kezdődött el, amikor együtt létrehoztuk a Cseh Tamás - Bereményi Géza páros által írt Frontátvonulás előadásunkat, ami kezdetben (Krasznai Vilmos rendezésében, a többiek szereplésével) egy vizsgaelőadásnak készült. Azóta bejártuk vele az országot és mindenhol teltházzal játszottuk. 

A társulat erre a közös jó élményre és barátságunkra épül, különös dolog, hogy komoly zenei képzésünknek köszönhetően,
a már említett előadást is mi hangszereltük újra és végig mi zenélünk benne, később is nagy szerepet kapna előadásainkban a zene. Célunk a közös alkotás és az olyan emberek behívása különböző projektekbe, akikkel együtt lehet gondolkozni és hasonlóan motivál- tak és megszállottak, mint mi vagyunk. Nagy terveink vannak, melyeknek ugyan alapja a hét főből álló társulatunk, de a későbbiekben szeretnénk fiatal barátokat és nagy nevű művészeket is bevonni, hogy minél színesebb repertoár álljon össze. 

 

Ajánló


Az előző évad önálló szuperprodukciója 2025-ben is ámulatba ejti a Dóm tér nézőit: visszatér a Rebecca, a Grammy-díjas Sylvester Lévay…

Wolfgang Amadeus Mozart / Gian Carlo Menotti BASTIEN ÉS BASTIENNE / A TELEFON Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!