Jegyvásárlás

Program


Autizmusbarát kakaókoncertek

Autizmusbarát kakaókoncertek

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt években olyan egyedi koncertformát dolgozott ki a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány együttműködésével, amelyben az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik is jól, és ami talán ennél is fontosabb, biztonságban érezhetik magukat.

Aktuális előadások



„A kisfiam lassan úgy várja ezeket az eseményeket, mint a Mikulást (pedig egész évben Mikulás-lázban ég)! Nagyon megszerettették vele a komolyzenét.”

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt években olyan egyedi koncertformát dolgozott ki a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány együttműködésével, amelyben az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik is jól, és ami talán ennél is fontosabb, biztonságban érezhetik magukat. Autizmusbarát Kakaókoncertjeink előtt segédanyagokat küldünk a családoknak, hogy fel tudjanak készülni a vizuális és hanghatásokra, így kerülve el, hogy a gyerekeknek bármilyen váratlan dologgal kelljen szembesülniük a koncert során. Amikor belépnek a zenekar próbatermébe, már ismerhetik a zenészek arcát és a felvonuló hangszereket is. A hangversenyekre is fogódzókkal készülünk: mesés magyarázatok és színes vizuális eszközök segítik a kicsiket a darabok követésében.

Vezeti: Fischer Iván

Ajánló


Likó Marcell a Vad Fruttik alternatív rockegyüttes énekese, dalszövegírója. Likó Marcell dalszövegei elsősorban…

November 4. BOSZORKÁNYKONYHA Borzongás, zene, mágia Ravel, Brahms és John Williams művei

HAUSER Budapestre érkezik! A koncert új dátuma 2021. február 3. a Budapest Arénában…