Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások







A szereplők az egyes játékok jellegét ismerik, de a konkrét feladatokkal, szerepekkel csak akkor és ott, a színpadon találkoznak először, tehát valóban rögtönözve kell kitalálniuk, hogyan játsszák tovább a készen kapott alaphelyzeteket.

A játszó színészek a műsorvezető irányításával, általában kellékek nélkül jelenítenek meg gyakori, hétköznapi emberi alapkonfliktusokat, azok vicces, fonák oldaláról. A játékok struktúrája állandó, de a konkrét feladatokkal, azaz szituációkkal és szerepekkel akkor és ott találkoznak először. Díszletként általában csak négy szék áll rendelkezésükre. A játékok sora végtelen, némelyikben mind a négy előadó szerepel, míg másokban kevesebben.

A Beugró népszerűségének egyik alapvető oka, hogy mentes minden napi politizálástól, állásfoglalástól. Filozófiája szerint az ember tiszteletére, emberi értékekre helyezi a hangsúlyt, az általános értékeket veszi védelmébe, tolerálja a különbözőséget, de nem álszent, nem elnéző a szélsőséges véleményekkel szemben.

 

Ajánló


Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség,…

Az Örkény Színház társulata nem kevesebbre vállalkozik, minthogy egy zenés revü keretében gondolja újra az aesopusi meséket, amelyek háromezer év…

Az előző évad önálló szuperprodukciója 2025-ben is ámulatba ejti a Dóm tér nézőit: visszatér a Rebecca, a Grammy-díjas Sylvester Lévay…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!