Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások



Gábriel 2002-ben adta az első ünnepi koncertjét a Budapesti Moulin Rouge-ban.

Azóta zenekarával minden évben megtartották, sokszor négy teltházzal.
Ezt a 22 éves hagyományt folytatva új helyszínen, különleges dallistát állított össze a fúvósokkal kiegészült jazz triójával.
A legnagyobb Sinatra slágerek mellett a karácsonyi és ünnepi készülődés szívmelengető dalai csendülnek majd fel ezen az estén.

Meglepetésekben sem lesz hiány.
A magyar könnyűzene klasszikusai közül is lesz mit együtt énekeljünk.
Az Ajándék című, magyar nyelvű albumukról ismert Piramis klasszikus feldolgozásukat is kórusban énekli a közönség minden évben.

Forró kakaó és fenyőillat, szikrázó díszek mellett az év legmeghittebb estéje segíti a lelkünket a fény befogadására a téli napforduló legszebb ünnepén.

Gábriel igazi entertainerként stand-up-jaival köti össze a dalokat, a legmeghatóbb történetektől a legviccesebbekig.

A koncert után garantáltan mosollyal az arcunkon, dudorászva folytatjuk majd az ünnepi készülődést.

KÖZREMŰKÖDŐK:
Farkas Gábriel – ének
Juhász Attila – zongora
Farkas Péter Bubu – basszusgitár, bőgő
Berdisz Tamás – dobok
Rieger Attila – gitár
Nagy Balázs – alt, tenorszaxofon
Cserta Balázs – alt és szopránszaxofon, klarinét, fuvola
Abbas Murád – harsona
Hámori János – trombita

Ajánló


A PlayStation™ The Concert egy új, csúcstechnológiával felszerelt élő show, amely első világkörüli turnéja keretében 2025. május 13-án Budapestre, a…

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!