Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások



A robbanásszerűen fejlődő produkció 2025 novemberében dupla teltházas koncertet adott az Akvárium klubban, a hazai fesztiválok biztos szereplője volt, előző évben pedig megvalósított két saját, sikeres vidéki klubturnét, illetve három Budapest Parkos, egy MVM Dome, illetve egy Papp László Arénás vendégeskedést is kipipált.
2026-ban pedig első önálló Budapest Parkjára készül.

A rövid idő ellenére dalai már 50 millió stream felett járnak, Spotify-on 240 ezer havi hallgatót tudhat magáénak, számait a rádiók is játsszák, YouTube-on pedig a trending lista gyakori szereplője.

2023 októberében megjelent az első Mehringer nagylemez, a 111, majd 2024 első felében A bálban című EP, amelyen olyan közreműködők szerepelnek, mint a Váradi Roma Café, Filo, Lil Frakk vagy a Beton.Hofi lemezt is jegyző producer, Anubii$. 2026-ban pedig érkezik a formáció második nagylemeze.

Mehringer legfőbb célja az őszinteség, a feltételektől mentes alkotás. Pofátlanul szókimondó szövegeivel és energikus dalaival stílusokon és generációkon átívelően juttatja el gondolatait a nagyközönséghez.

Ajánló


A Danubia évadának egyik legkiemelkedőbb koncertjén Händel, Mozart, Csajkovszkij legszebb zenéi mellett Frank Sinatra karácsonyi dallamai segítenek átéreznünk az ünnep…

FRATRES 200 szólista 40 országból „Menthetetlenül egyek vagyunk”

Egy nyári éjszaka, ahol a zeneirodalom nagyjai összeérnek a kortárs elektronikával

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!