Jegyvásárlás

Program


Kávéházi operett estek km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Vendégek: Haraszti Elvira és Bozsó József

Kávéházi operett estek km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Vendégek: Haraszti Elvira és Bozsó József

A Kálmán Imre Művelődési Központ új kezdeményezése a „Kávéházi operett estek”, melynek első alkalma 2024. november 21-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Kálmán Imre Művelődési Központ Kávézójában.

Aktuális előadások



Siófok gazdag kulturális életében fontos szerepet tölt be az operett műfaj ápolása. Kálmán Imre szülővárosa méltó módon emlékezik világhírű szülöttére, hiszen minden évszakban, különböző helyszíneken szólalnak meg méltán híressé vált dallamai. A Kálmán Imre Művelődési Központ új kezdeményezése a „Kávéházi operett estek”, melynek első alkalma 2024. november 21-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Kálmán Imre Művelődési Központ Kávézójában.

Első vendégeink
Haraszti Elvira, a budapesti Madách Színház művésznője és Bozsó József, színész – rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója.

Közreműködik
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese

Házigazda és vezényel
Farkas Pál, Kálmán Imre Emlékplakettel kitüntetett, Príma-díjas karmester

Ajánló


Ünnepi hangulatú, nagyszabású Karácsonyi koncertshow-val várunk titeket 2024.12.28-án a Főnix Arénában, ahol a 80-as évek egyik legnagyobb világsztárja mellett hazánk…

Jöjjön el Ön is és ünnepeljen velünk egy egyedülálló koncert keretein belül! Korabeli fotók és filmbejátszások, nagyzenekar fúvós szekcióval, professzionális…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!