Jegyvásárlás

Program


Kern András Estje - Lövölde tér

Kern András Estje - Lövölde tér

A Kossuth díjas színművésznek negyedszázada jelent meg első lemeze, rajta az azóta legendássá vált Lövölde tér című dallal. Az azóta is roppant népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez, a legfrissebb 2010-ben jelent meg Semmi baj címmel.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. október 17. kedd, 19:00

Klasszikus értelemben vett szóló koncertre viszont korábban soha nem került sor, szóló turnéra is most indul életében először! A koncert műsorában a közönség hallhatja a nagyon népszerű régi dalokat, mint például a Hé, 67!, a Pincér-rock, a Moszkva, a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Semmi baj – és persze a Lövölde tér, de a legnagyobb slágerek mellett a ritkábban hallott számok is elhangzanak majd. A dalok hangulatokról, életérzésekről szólnak. Többségük szövegét maga Kern András írta. A harminc év alatt összegyűlt közel 70 dalból válogatott most a koncertre, olyanokat, amelyeket ő maga legjobban szeret – és persze a visszajelzések során kapott információk alapján, a közönség is. Kern András több alkalommal énekelt Hernádi Judittal, közös lemezük is jelent meg „Kernádi” címmel. A rendkívül népszerű művésznő szólóban is és duettben is szerepel a koncerten. Heilig Gábor volt a zenei vezetője majd’ minden Kern lemeznek, több dalának szerzője és szövegírója is. A mostani koncertnek ő a zenei producere, a zenekar vezetője és persze a gitározás mellett énekelni is fog. A koncertet kísérik a nagyon elismert billentyű hangszeres művész, Gátos Iván és zenész kollégái. A kitűnő művészek és az örökérvényű életérzésekről szóló, fanyar humorú dalok a siker garanciái. A közönség régi vágya teljesül a koncert megvalósulásával.

Ajánlatunk


A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.

Misztikum, szenvedély és sötét titkok a színpadon – érkezik a Rebecca musical!

Sokakat meglepett annak idején, hogy kétéves sikerszériájukat követően, miután megnyerték az A38 tehetségkutatóját, a Talentométert, és bevették Európa színpadait, köztük a Müpát is, a makrohang feloszlott. Aztán újabb, de kellemes meglepetést okoztak a hírrel, hogy 2023-ban újra megszólalt a „jazz for metalheads” – ahogy saját stílusukat meghatározzák.

Ajánló


A Lili bárónő a magyar operettirodalom egyik legkedveltebb gyöngyszeme, romantikával, humorral és fülbemászó dallamokkal. A történet középpontjában a büszke arisztokrata…

„Ha én egyszer kinyitom a számat…” – és Regős Bendegúz tényleg ki is nyitja. A nagyszájú kamasz kimarad az iskolából,…

A 2025/26-os évadban ismét Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!