Program


Koldus és királyfi - BonBon Matiné

Koldus és királyfi - BonBon Matiné

Koldus és királyfi
Bonbon Matiné
zenés árnyjáték

 több

Ki ne próbált volna különböző figurákat vetíteni a falra úgy, hogy a kezeit hátulról egy lámpával világítja meg? Nagyjából ez az alapja az árnyékszínház műfajának. Ezen egyszerű trükkhöz azonban számos, jóval bonyolultabb is kapcsolódik ezen az előadáson.
Az árnyékszínház e különleges fajtáját az alkotók közösen álmodták meg és alakították ki mintegy két év alatt. Bátran állítjuk tehát, ilyen előadás még nem volt látható itthon! Talán ennek köszönhetően is válogatta be a 2013-as Gyermekszínházi Szemle a megtekintésre ajánlott előadások közé.
A Koldus és királyfi című mese, Mark Twain regénye, mint minden remekmű, egy örök történet. Végső soron azt kutatja, az ember mitől, kitől az, ami. És elbeszéli azt is, amit már sokszor és sokan elárultak, hogy legkevésbé sem a külsőségektől. Nem véletlen, hogy keletkezése óta számtalanszor feldolgozták történetét, azonban a BonBon Árnyékszínház előadásához hasonlóan, tudomásunk szerint még soha.

55 perc egy részben

Ajánló


A Dumaszínház Four Stars eseménye a Fesztiválkatlan nagyszínpadán kerül megrendezésre.

Idén vagyunk harminc évesek, és életünk legfontosabb kérdése még mindig - amit majd…

KONCERT, TÁNC ÉS KIRÁNDULÁS ÉLMÉNY, AZ EMBER LÉPTÉKŰ AGÁRDI POPSTRAND, ÓRIÁS SZÍNPADÁN!