
Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér: Minden ember halandó
részvételi színházi előadás
részvételi színházi előadás
Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér: Minden ember halandó
Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának Imre Zoltán balett-terme
Bemutató: 2024. szeptember 23. 19:00
Gondolkodtál már azon, hogy vajon az igazság fontosabb-e, mint a béke? A válasz zavarba ejtő lehet, de itt most a kérdés a fontos. Előadásunk egy téren és időn túli utazás Fritz Zorn elméjébe, ahol az autonómia és konformizmus kapcsolata mentén járjuk körül az emberi élet különböző állomásait. Az álomszerű találkozás során főhősünk emlékei, dilemmái és vágyai tükrében vizsgáljuk, hogy számunkra mennyire fontos az igazság, valamint, hogy miként is viszonyulunk a minket körülvevő normákhoz. Mennyiben határoz meg bennünket a környezetünk és képesek vagyunk-e vállalni magunkat azzal szemben? Előadásunk különlegessége, hogy a történet szerves része a moderált vita / témafeltárás, ahol a nézőknek lehetőségük van befolyásolni az előadás tartalmi szerkezetét.
Előadásunkat a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának Imre Zoltán balett-termében játsszuk, melyet a Deák Ferenc utca felől tudnak megközelíteni.
Helyfoglalás érkezési sorrendben. Korlátozott nézőszám!
Színészek: Rédei Roland, Sziládi Hajna, Kállai Ákos
Rendező:
Farkas Atilla és Kállai Ákos
AZ ELŐADÁST 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLJUK!
AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 90 PERC, SZÜNET NÉLKÜL.
Szőcs Artur rendező napjainkba helyezi az eredetileg több mint hatvan éve játszódó történetet, s ekképp egy okosotthon technikai csodái is…
A funtineli boszorkány évek óta tartó nagy sikere folytatásaként egy újabb Wass Albert darabbal jelentkezünk.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.