Aktuális előadások
Bizonyára mindannyian emlékszünk a 2011-es Csillag Születik tehetségkutató versenyre.
Az akkor 14 éves kézdivásárhelyi születésű srác meghódította Magyarországot csodálatos hangjával, színpadi megjelenésével. Már az első feldolgozott dalával - Egyszer véget ér a lázas ifjúság- a zsűrit is levette a lábáról. A döntőben a közönség szavazatainak köszönhetően meg is nyerte a versenyt. 2016-ban tűnt fel újra a közösségi oldalakon és onnantól pályája lassan, de biztosan ível felfelé. Önálló koncertjei rendre telt házakkal mennek és mellé áll olyan ügyeknek mint például az állatvédelem. Munkája gyümölcseként 2023-ban Fonogram díjat kapott. Még ugyanebben az évben az országgyűlés elnökétől átvehette a Fiatalok a Polgári Magyarországért kitüntetést is.
Évente több mint 200 koncertet ad és bejárta már Amerikát, Ausztráliát valamint Európa több országában is fellépett, telt házakkal, közönségsikert aratva. Most Kiskunhalason láthatjuk és hallhatjuk!
Szeretettel várunk mindenkit!
Ajánló
Ezen az estén minden fény kialszik, és a zene kerül a középpontba. A Vaksötét koncertek célja, hogy a közönség a…
Az Összhang nem csupán egy koncertkörút, hanem olyan zenei és érzelmi utazás, ahol minden este megismételhetetlen módon születik meg az…
Egy este, ahol a zene teljesen összeköt… 2026. március 31-én 19:00 órától a Miskolci Művészetek Háza ad otthont egy különleges…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!