Bereményi Géza: Magyar Copperfield
„Mivel hitetted el, hogy nem vagy olyan, amilyen vagy valójában?”
A Magyar Copperfield önéletrajzi regény Bereményi Géza gyermek- és ifjúkoráról, ismerős motívumokkal az Eldorádó és a Megáll az idő című filmek világából, valamint Cseh Tamás dalainak hangulatából.
A történet a háború utáni Teleki tér közegében játszódik, ahol egy kisfiút nemcsak nagyszülei, hanem a piac és a bérház nyüzsgő világa is nevel. Az 1956-os forradalom élménye tízévesen éri, majd kamaszkora és fiatal felnőtté válása a Kádár-korszak megszilárdulásának idejére esik.
Gézáról minden családtagja tudja, hogy milyen gyereknek kellene lennie, azt viszont nem, hogy milyen is valójában. Ezen a személyes hangvételű vallomáson keresztül mi viszont abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy megismerhetjük őt.
Bereményi Géza korszakos regényéből készülő előadásunk egy olyan belső utat rajzol meg, amelyben a bizonytalanságból és hiányból kell identitást építeni. Igyekszik rámutatni, milyen nehéz, mégis elkerülhetetlen és fontos feladat kivívni a saját szabadságunkat.
Az előadás a regény egészéből egy meghatározott korszakot emel ki, nem törekszik a teljes könyv színpadi feldolgozására.
A színpadi változatot készítette: Németh Nikolett.
Szereplők
Géza.................................................................................... Juhász Vince
Róza.................................................................................... Takács Katalin
Sándor................................................................................. Kaszás Gergő m.v.
Évi........................................................................................ Bohoczki Sára
Nagy Zsigmond, Vak varázsló, Köves, Kislaki..................... Ilyés Róbert
Pista..................................................................................... Fröhlich Kristóf
Vetró Géza........................................................................... Chován Gábor
Gonda Ádámka, Férj, Tróger................................................ Böröndi Bence
Vitok, Pallai, Tróger.............................................................. Sas Zoltán
Vali, Jul, Szépasszony, Udvarlakó........................................ Hartai Petra
Alkotók
Dramaturg: Németh Nikolett
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Világítástervező: Sokorai Attila
Zeneszerző: Monori András
Súgó: Szabó Brigitta
Ügyelő: Zsovák Károly
A rendező munkatársa: Szekeres Vanda
Rendező: Máté Gábor