Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások







Pomádiában, a királyi udvar az uralkodó névnapjára készül. Pomádé királynak azonban komoly gond nehezedik a vállára: egyetlen olyan ruhája sincs ugyanis, amit az ünnepségre felvehetne, hisz mindet viselte már legalább egyszer. Két idegen takács csodás szövetből szőtt ruhát ígér a királynak, valóban nem akármilyent: „A mi csodakelménk varázslatos holmi. / Varázslatos holmi, mert nem láthatja bárki! / A bölcs, az igaz látja, s elkáprázik tőle. / De a buta, a hitvány mit sem lát belőle.” Ránki György gyermekoperáját Hans Christian Andersen meséje alapján írta, zenei világa a magyar népdalkincsből építkezik (felcsendül az A malomnak nincsen köve, az A bolhási kertek alatt, az Anyám, édesanyám, elfeslett a csizmám – hogy csupán néhányat említsünk), és egészen a jazzes hangzásig ível. Károlyi Amy bravúrosan szellemes szövegkönyvére komponálta a művet a zeneszerző sziporkázó zenei tréfáival, amivel görbe tükröt tart a királyi udvar képmutató világa elé. Bár meseoperáról van szó, mind a zene, mind Tornykőy Attila rendezése elkápráztatja a közönséget a legifjabb nézőktől a legidősebbekig.Karmester: Marsovszky Johannes

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

Rendező: Toronykőy Attila
Látványtervező: Juhász Katalin
Jelmeztervező: Juhász Katalin
Koreográfus: Horváth Gábor
Angol szöveg: Arthur Roger Crane
Karigazgató: Csiki Gábor

Az előadás hossza 1 óra szünet nélkül 

Ajánló


A bájos, kedves, humoros, romantikus darab cselekménye egy vidéki kastélyban kezdődik, ahol Rózsika épp az ötödik házassági évfordulójukat készíti elő.

A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!