Rákász Gergely - Lords of the Organ - Castle Edition
Idén, advent idején, egy világjárvány árnyékában csodálatos zenékkel merengünk az ember helyén a teremtésben, és a sorsán, amely - mint kiderült - egy pillanat alatt kicsúszhat a kezéből.
Rákász Gergely - Karácsonyi Történetek 2020.
A 250 éve született Beethoven V. (Sors) szimfóniájának nyitánya arra keresi a választ, hogy vajon változtathatunk-e a sorsunkon. Vajon ránk zuhan, mint a főtéma legendás, ikonikus 4 hangja - amely a V-betű Morse jele lett - és nincs előle menekvés? Vagy a saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat, ahogy a 75 éve elhunyt Bartók utal rá, amikor éppúgy feldolgoz román népi táncokat, mit a magyarság legősibb dallamait? Eleve elrendeltetett, vagy ember és nemzet is tettein keresztül lehet a sorsának kovácsa? Különösen érdekes a zene erejével tűnődni ezen a kérdésen a Trianon 100-as évforduló kapcsán. Gustav Holst – Mars tételével adós vagyok a közönségemnek, a tavalyi koncerteken elhangzott Jupiter és Vénusz után. Tartom magam az ígéretemhez, megszólal a Vörös Bolygó hangulata, amely egyaránt inspirálta a Gladiátor és a Csillagok háborúja filmzenéjét. Beethoven és Holst is emberfeletti erőket mozgat meg, ezt Bach C-moll Passacaglia és Fúgája tudja csak még magasabb dimenzióba emelni. Különösen izgalmas és megejtő ez utóbbi művet a karácsonyi ünnepkörben hallgatni. Az ember évezredek óta ünnepli december 24-én a fény születését. A kereszténység előtt is számos kultúra tekintett reményteli fordulópontként, istenek születésnapjaként erre a napra, hiszen a hosszú sötétség, az egyre fogyó napok után a születő fény volt az új élet, az új remény hírnöke. Bach Passacagliája szimbolikus. Negyedórányi sötét tónusú, de gyönyörű moll zene után, amelyben éppúgy megelevenedik a barokk kor emberének hétköznapi kilátástalansága, mint a ma emberének tanácstalansága egy – az életet megbénító – világjárvány idején, egy katartikus dúr zárással megszületik a fény. A mélyen hívő Bach szerint kapu ez a mennyországba. De hogy a ma embere se riadjon meg ettől a magasztosságtól, hadd finomítsam úgy, hogy az ember jobbik arcát mutatja nekünk. A reménytelit, a szeretettelit, a bizakodót, az időtlen értékek felé fordulót, a minden nehézségen alázattal felülemelkedőt. Persze milyen más ember volna ez a „jobbik,” mint a „mennybéli!?” Ezzel a művel indítja útnak a hallgatót a hangverseny a karácsony felé.
