Jegyvásárlás

program


Dato




A Sivatag című előadás és a hozzá kapcsolódó kutatás a mobilitás fogalmából indul ki, annak társadalmi és kulturális aspektusait vizsgálva. A folyamatos mozgás és úton lét, ami az Y és Z generációra különösen jellemző létforma, egyfajta „két hely közötti” állapotot hoz létre, amely meghatározatlan teret és érzelmi állapototokat formál.

Az előadás erre az átmeneti állapotára reflektál, belemerül a helyváltoztatás, az egyik helyről a másikra való utazás, valamint a megváltozott mindennapi normalitás tapasztalataiba. A “meg nem érkezés” lelkiállapotát egyének és közösségek nézőpontján keresztül ragadja meg a mozgás, a zene és a vizualitás egységében.

Simkó Beatrix Trisha koreográfus, táncművész, performer. Tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Hamburgi Egyetemen végezte média és performansz területen. Több mint tíz éve aktív szereplője a budapesti kortárstánc-szcénának, és 2015 óta nemzetközi koprodukciókban dolgozik, főleg Németországban. Az európai Aerowaves és Life Long Burning programok művésze, előadásai Európa-szerte neves előadóhelyeken szerepeltek, mint Festival d’Avignon, Théâtre National Wallonie- Bruxelles, Španski borci Ljubljana, Hessischen Staatsballett in Darmstadt, Kampnagel,Kuopio és Ou Dance Festival. Évek óta szoros partnerségben dolgozik a budapesti Műhely Alapítvánnyal.

Színpadi munkáiban hangsúlyt fektet a vizualitásra és gyakran kapcsolja össze a különböző médiumokat. Folyamatosan élénk párbeszédet folytat a társadalmi struktúrák interkulturális és generációk közötti perspektíváiról. Performatív munkáihoz kapcsolódóan workshopokat kezdeményez, így a közönséggel és a helyi közösségekkel különböző formákban lép párbeszédbe.

simkobeatrix.hu

Előadók/alkotók: Piller Noémi/Polett Kasza, Simkó Beatrix Trisha, Sara Valenti

Koncepció, koreográfia: Simkó Beatrix Trisha

Dramaturgia: Costas Kekis

Látvány: Dömölky Dániel

Jelmez: Kovács Adél

Produkciós menedzsment: Next Stage+ /Kovács Brigitta, Stern Lili, Lovrity Eszter/

Koprodukciós partnerek: MU Színház, Műhely Alapítvány

Támogatók:

Európai Unió (Kreatív Európa)
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k)álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával.
Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

További támogató:

Nemzeti Kulturális Alap

Az előadás létrehozását a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.

NEMZETI KULTURÁLIS TÁMOGATÁSKEZELŐ

PÅ PLAKATEN


A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a…

A 90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musicalsiker, a West Enden és a Broadwayn már nézők millióit elcsábító Apáca Show az…

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.