Jegyvásárlás

Program


Sztárestek zongorával - Diana Damrau

Sztárestek zongorával - Diana Damrau

A legjelentősebb nemzetközi szaklapok és versenyek által számtalan alkalommal az év énekesnőjének nevezett Diana Damraut Franco Zeffirelli 1983-as Traviata-filmfeldolgozása inspirálta, hogy operai pályára lépjen.  több

Aktuális előadások



A bajor születésű énekesnő tehetségére a német és osztrák dalszínházak után az egész világ hamar felfigyelt. Az európai operaszínpadok mellett a New York-i Metropolitant szinte második otthonának tekinti, ahol számos szerepben debütált, és MET-történelmet írt azzal, hogy egy A varázsfuvola-produkció különböző előadásaiban az Éj királynőjét, valamint Paminát is alakította. Repertoárja gerincét a 19. századi bel canto operák mellett Mozart, Verdi és R. Strauss művei alkotják, de elismert koncert-, oratórium- és dalénekes is. A koloratúrák nemzetközi királynőjének művészetét felvételeken és közvetítéseken túl a budapesti közönség személyesen is átélhette már több ízben a Müpában, ahol 2024 tavaszán az operetteknek szentelt műsorában az OPERA Zenekar kísérte.

Az előadás hossza 2 óra 30 perc egy szünettel 

Ajánló


“Csak egy kis emlék Maradt nekem Megértem én, hogy nincs tovább Csak én nem hiszem...” in memoriam Fenyő Miklós

Hans Zimmer filmzene koncert gyertyafényben! Ne hagyja ki ezt a felejthetetlen estét, mely a legszebb filmzenékkel van tele. A koncerten…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!