Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások




Tündérpalota, Díszcsárda, Redout, Vigarda - csak néhány elnevezés, mellyel egykoron a magyar romantikus építészet egyik legkiválóbb alkotását a Pesti Vigadó Duna parti palotáját emlegették. Földszintjén egykoron kávéház, étterem, kiállítótér kapott helyet, emeletén dísztermek sorakoztak. Ezen helyiségek nemcsak koncertek, táncmulatságok, tárlatok helyszínéül szolgáltak, hanem oly jelentős eseményeknek is teret adtak, mint 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés ülésezése, az 1867-es koronázást követő királyi lakoma vagy 1873. november 19-én a Pest, Buda, Óbuda és Margitsziget egyesítéséről szóló okmány ünnepélyes aláírása. Ez utóbbinak évfordulója alkalmából tart vezetést az épületben Görbe Márk művészettörténész, aki számos szállal kötődik a helyszínhez, ugyanis ősei bérelték a millennium idején a Vigadót, illetve annak kávéházát és híres kioszkját. Igy egy személyes hangvételű sétán ismerhetjük meg a helyszín múltját, művészeti díszítéseit és azok alkotóit, valamint betekintést nyerhetünk az egykori bálok különleges világába is. 

FONTOS TUDNIVALÓK:

A jegyárba beletartozik az idegenvezetés mellett valamennyi kiállítás megtekintése is.

Csoportlétszám maximálisan 35 fő lehet

Kérjük, hogy a kezdés előtt 10-15 perccel korábban érkezzenek.

További információk:

Jegypénztár +36 (1) 328-3340

Közönségszervezés: turizmus@vigado.hu

Ajánló


Hurrá! Először Debrecenben a Garden of Lights varázslatos fény és multimédia-kiállítása, ahol elmerülhetünk a képzelet és a kreativitás erdejében! Az…

Hurrá! Először Debrecenben a Garden of Lights varázslatos fény és multimédia-kiállítása, ahol elmerülhetünk a képzelet és a kreativitás erdejében! Az…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!