Program


ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS
9

ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

Miksch Adrienn – szoprán
Balogh Eszter – alt
Megyesi Zoltán – tenor
Cser Krisztián – basszus
Vashegyi György - orgona
Gyöngyösi Levente - csembaló
Purcell Kórus (karigazgató: Vashegyi György)
Vezényel: Hollerung Gábor

A Júdás Makkabeus a Messiás mellett Händel legnépszerűbb oratóriuma, melynek születését a kor eseményei ihlették. Valamennyi Händel-oratóriumnak sajátos előadói története van, s ezek az alkotások szinte minden alkalommal másképp szólaltak meg: tételek cserélődtek vagy maradtak ki, bizonyos koncertekre pedig újak íródtak. A darab legnépszerűbb részlete, a „See, the Conqu'ring Hero Comes!” kezdetű kórustétel eredetileg a Józsué című oratórium része volt, de a Júdás Makkabeus népszerűségének köszönhetően a szerző átemelte ebbe a műbe.

 

1701-ben az angol parlament kizárta a Stuart-ház katolikus tagjait az utódlásból, így a Hannover-ház került trónra. A Stuartok többször próbálták visszaszerezni hatalmukat, aminek 1746-ban a cullodeni csata vetett véget. Ebből az alkalomból született Händel műve, melynek témáját nem véletlenül választotta a szerző. A makkabeusok a zsidó vallásszabadságért síkra szálló főpapok voltak, egyik vezérük, Júdás visszafoglalta a jeruzsálemi nagytemplomot (erről emlékezik meg a hanuka ünnepe). A történet ismert és népszerű volt, az angol közvélemény könnyen azonosult a hitéért küzdő zsidó néppel, különösen a katolicizmussal folytatott másfél évszázados harcuk okán, hiszen az anglikán vallás nemzeti identitásuk fontos részét képezte.

A Júdás Makkabeus talán Händel leginkább operaszerű oratóriuma, hatalmas tablók sorozata, melyben következetesen használja a korszak operastílusának toposzait, legyen szó gyászról, harci kedvről (bosszúáriákhoz hasonlító tételek), és fontos szerep jut a győzelmi zenéknek. A kor jellegzetes kifejezőeszközei is megjelennek a műben: a fájdalmat megjelenítő kromatika, a felfokozott érzelmeket jelző koloratúrák, a tettrekészség fanfármotívumai, vagy a békevágy pasztorális, hatnyolcados lüktetése. Mindemellett félreérthetetlen utalás a második felvonás vége, ahol a kórus a megingathatatlan hitről énekel, Händel pedig egy protestáns korálra emlékeztető zenei anyaggal keretezi ezt a részletet.