Eseménykereső
1115 program
Közreműködik:
Fröschl Éva Lilla — vadászkürt
A közelmúltban elhunyt, 80 esztendeje született zeneszerző emlékére rendezett koncerten egy korai elektronikus zenei kompozíciója és egy kései kórusműve mellett olyan darabjai hangoznak el a hazai jazzélet kiemelkedő művészeinek előadásában, amelyek szoros kapcsolatot ápolnak a jazz-zel és az improvizatív zenével.
Közreműködik: Fröschl Éva Lilla — vadászkürt
Csaba Péter, zenekarunk állandó vendégkarmestere ez alkalommal a német romantika zenéjébe kalauzolja hallgatóit. Max Bruch legtöbbet játszott műve a g-moll hegedűverseny, amelyet Joachim József mutatott be. Anton Bruckner utolsó szimfóniái mind a zenekar nagysága, mind hosszúságuk révén a romantika „túlérett” korszakához tartoznak. A hangverseny különlegessége még, hogy a hegedűverseny szólistája, Csaba Anna a karmester leánya, aki a Genfi, majd Kölni Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait.
A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje: A két „B” betűs zseni - Őszi Uránia Bérlet 3. koncert
Uránia Nemzeti Filmszínházélő komolyzenei koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2024
Mozart-sorozat a Danubia Szalonban – Válogatás a mozarti kamarazene-termés legremekebb darabjaiból
A Gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár Adventi programsorozatának keretén belül színpadán köszöntheti a Kolompos Együttest, akik egy jó hangulatú, szórakoztató koncerttel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Bartók hat vonósnégyese hat kvartett előadásában, más szerzők társaságában
Holokauszt 80 emlékév alkalmából, 2024. december 7-én, szombaton 19 órától BUDAPEST KLEZMER BAND lesz a KMO vendége.
BRAHMS
Marwood / Perényi / Takács-Nagy
Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás
Zenés játék
Ritkán hallható szvit, klasszikus versenymű, Bach előtti tisztelgés és egy szimfonikus életmű záróköve. Ezt kínálja az északi levegőt árasztó, helyenként mégis tüzes hangverseny, amelyet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényel.
„Javíthatatlan romantikusok”
A 2018-ban elhunyt izlandi billentyűs-zeneszerző, Jóhann Jóhannsson a kortárs klasszikus popzenei színtér egyik kulcsfigurája volt - honfitársa, Ólafur Arnalds, vagy éppen Nils Frahm és Joep Beving mellett.
Haydnnal Bécsben Bősze Ádám előadás-sorozata - Haydnnal a hivatalban
Haydneum – Magyar Régizenei Központ AlapítványA Haydnnal Bécsben című előadásokban Bősze Ádám megőrzi a Haydnnal Londonban és a Haydnnal Párizsban sorozatokban tőle megismert közelítésmódot: úgy mutatja be Joseph Haydn zenéjét, hogy segíti a hallgatóságot belehelyezkedni abba a környezetbe, amely a zeneszerzőt körülvette. Nem zenei elemzések, hanem társadalom- és művelődéstörténeti vizsgálódások nyomán mutatja be azt a hihetetlenül gazdag világot, amelynek egyik legragyogóbb jelensége Joseph Haydn muzsikája volt.
Hallelujah - Dolhai Attila Adventi koncertje, Vendég: Dolhai Luca
Katona József Nemzeti Színház, KecskemétKülönleges, ünnepi élménnyel várjuk Önöket decemberben. Angyali hang és egy élő legenda a Jézus-várás csendjében. Dolhai Attila, Jászai Mari-díjas Érdemes Művész egész estés adventi koncertje már az ünnep hangulatát idézi a legszebb karácsonyi dallamokkal.
MŰSOR
Mendelssohn: Dalok szöveg nélkül (válogatás)
Chopin: Desz-dúr noktürn, op. 27, f-moll ballada, op. 52,
Wagner-Luganszkij: 4 tétel az Istenek alkonya című operából
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
A Kodály Kórus adventi koncertjét az ünnepi készülődés és karácsonyvárás hangulata járja át. Különböző korok és különböző tájak muzsikájával, igazi téli nyugalommal és varázslatos zenékkel várjuk Önöket.
Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán
A legendás BEATLES legnagyobb slágerei Magyarországon!
A legnépszerűbb karácsonyi világslágerek kerülnek fel Gájer Bálint 5. nagylemezére magyar nyelvű szövegekkel.
Sibelius kamarazenéje - Szabadi, Gulyás, Bársony és Ludmány - Kamarazene karnyújtásnyira
ZeneakadémiaA két sokoldalú muzsikus, Péter Hajnalka magyar-bolgár zeneszerző-énekes, ütőhangszeres és Zura Dzagnidze grúz zeneszerző, gitáros és panduriművész alapította LAKVAR tavaly megjelent, Fiction and Folklore című albuma nemcsak mesterien ragadja meg a folklór esszenciális gyökereit, hanem tovább is gondolja a balkáni, kaukázusi és közép-európai hagyományt, merítve a jazz, a pop és a rockzene elemeiből.
A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken.
Vivaldinál minden több rétegben értelmezhető. A Négy Évszak TÉL koncertjében gyönyörűen sziporkázó hófödte táj felszíne alatt ott húzódik az emberi időskor metaforikus mélyrétege, amely a kandalló mellől derűsen mosolyog ránk, időtlen tanácsaival 300 év távlatából.
A zene is, az üzenet is kibomlik a koncerten, és felemeli a hallgatót.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!