Jegyvásárlás

Legnépszerűbb programok

1072 program


Francia sanzonok, párizsi hangulat: színház + zene.
[március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 3 alkalommal látható az előadás]

Előszilveszter a StEFREMmel sajnos elfogyott
13 Esemény

Ismét az ISON-ban tartja szokásos óévbúcsúztató koncertjét a StEFREM.

BORBAN A VÍGASSÁG - Előszilveszteri operettgála sajnos elfogyott
13 Esemény

A Monarchia Operett különleges, egész estés gálaesttel ünnepli kiemelkedő hungarikumaink a magyar borkultúra és a klasszikus operett legszebb hagyományait.

A Platon Karataev első magyar nyelvű anyaga, a 2022-es Partért kiáltó lemez egy szintlépés volt a zenekar számára: az album az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma, a dalszövegek pedig sok gimnáziumban irodalomból érettségi tétellé váltak. Idén májusig kellett várni a folytatásra – megjelent a Napkötöző, mely továbbra is a legszemélyesebben szól a legegyetemesebb kérdésekről, és bár az előző lemezhez hasonlóan újfent a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, ezúttal a központi elemmé a tűz vált, így a Nap körül keringenek a dalok.

Újévi Nyitány 2026 sajnos elfogyott
13 Esemény

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi koncertje

Újévi Gála az Egri Szimfonikus Zenekarral sajnos elfogyott
13 Esemény

Köszöntsük együtt az újévet 2026. január 1-jén este 19 órától az Egri Szimfonikus Zenekar Újévi Gáláján!

Immáron negyedik éve kezdi az Újévet a Barcarola Kvartett „Évköszöntő Koncerttel”.
Nem is eggyel, hanem rögtön kettővel. A tavalyi nagy érdeklődésre és teljes teltházra való tekintettel 2026. január 3-án
ugyanis kétszer adják elő műsorukat:16:00-kor és 19:00-kor. Műsoruk, mint mindig, most is meglepetés, de – ahogy megszokhattuk tőlük – biztosak lehetünk benne, hogy színes, változatos és mindenki számára élvezetes programot hallhatunk. A zeneművek saját feldolgozásban, vagy átiratban hangzanak el, ami szintén az együttes sajátossága. A koncerteken ezúttal egy csodálatos hárfaművész, Bábel Klára lesz a vonósnégyes vendége.

Boban Markovic Orkestar - Újévi koncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Legyenek önök is részesei az örömzenélés ünnepének Európa talán legnépszerűbb fúvószenekara, a Boban Marković Orkestar állófogadással egybekötött újévi koncertjén!

Hot Jazz Band – Újév-köszöntő koncert
Régi idők ma is kedvenc slágerei

A Chameleon Jazz Band hagyományos újévi koncertje 2026. január 3-án, szombat este 20 órakor a MOM Kulturális Központ Kupolatermében kerül megrendezésre.

Hangfogó 2. Újévi köszöntő 25/26 sajnos elfogyott
13 Esemény

Téli koncertünk témája: Újévi köszöntő

Bogányi Gergely - Születésnapi Gála sajnos elfogyott
13 Esemény

Bogányi Gergely Születésnapi Gálakoncert a Zeneakadémián

Hagyományok Háza Újévköszöntő 2026 sajnos elfogyott
13 Esemény

Az Újévköszöntő 2026-ban is egyszerre lesz hagyományőrző és megújuló, bensőséges és ünnepélyes, egy olyan közös ünneplés, amely valódi lelki útravalót ad a közönségnek az új esztendő kezdetén.

A népszerű amerikai származású zenész, mesemondó - és három gyermekes apuka - Danny Bain hozza el kedvenc népdalait, gyerekdalait, mondókáit és zenés játékait erre a programsorozatra, ahol a kicsik és nagyok különleges hangszereivel is megismerkedhetnek.

A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt tiszteleg a Waterloo-val! A híres ABBA együttes ötvenedik születésnapját ünnepli! A tiszteletére rendezett show szlovákiai városokba is eljut.

Bach zenéje inspirálta a klasszikus mestereket, például Mozartot és Beethovent, akik tőle tanulták a kontrapunkt és a harmónia gazdagságát. A 19. században Mendelssohn fedezte fel újra műveit, ami elindította a „Bach-reneszánszt”. Hatása a mai napig érződik: a zeneszerzők, orgonisták és zongoristák, hangszeres szólisták számára Bach a zenei gondolkodás, a szerkesztés és a spirituális mélység örök forrása.

Az Erdődy Kamarazenekar immár több, mint 25 éve tűzi műsorára Orbán György kompozícióit.
2018-ban mutatták be a koncerten elhangzó "Sopra il canto fermo" című darabot, mely a szerző négy részes "Kájoni ciklus"-ának utolsó darabja.

Újév köszöntő örömkoncert - The Original Golden Voices of Gospel sajnos elfogyott
13 Esemény

Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Újévi koncertjei

Apostol együttes nagykoncert sajnos elfogyott
13 Esemény

A „Nem tudok élni nélküled”, az „Eladó, kiadó most a szívem”, a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, „A legtöbb ember” vagy éppen a „Nincs szerencsém” – csak néhány dal azok közül, amelyek nélkül egyszerűen nem létezne a magyar könnyűzene. Az Apostol slágerei generációk óta részei a mindennapjainknak, s most újra élőben csendülnek fel Lajosmizsén!

BORBAN A VIGASSÁG - Újévi Operett Gála sajnos elfogyott
13 Esemény

Új, nagyszabású zenés színházi élmény a bor, a történelem és az operett jegyében az Újévben a Monarchia Operettel!

Az együttes nagy sikerű táncestjei 2026-ban is folytatódnak az AJAMK színháztermében!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!