Dumaszínház
Az eredetileg szoláriumként üzemelő üzlethelyiségben Ardai Tamás, Sáfár Zoltán és Litkai Gergely közösen hozta létre azt a műhelyt, amely mára hazai humorközponttá nőtte ki magát. A Dumaszínházból kerültek ki a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja című sorozat fellépői, és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiváljának nyerteseinek döntő többsége is ott kezdte pályafutását.
Országszerte több mint harminc helyen működik már Dumaszínház, a legnagyobb a debreceni Lovarda, ahol nem ritka a 800 fős nézősereg sem, és még a pesti Broadway-t is bevette a stand-up, hiszen a Tivoli Színházban is rendszeresen rendeznek előadásokat.
A legrégibb helyszínen, a Godot színpadán megfordult már Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar is. Itt kezdte előadói karrierjét Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám és még sokan mások. A rendszeres fellépők közé tartozik Badár Sándor és Hadházi László.
A Dumaszínház főszerkesztője szerint, a létezésük egyik titka, hogy öt éve havi rendszerességgel folytatja a tehetségkutatást, így elmondható, hogy fellépőinek a nagy része valóban az utcáról került a világot jelentő deszkákra.
"A stand-up comedy magyar jelentése a kiállás bandázs nélkül, vért nélkül. Kiállni mezítelen személyiséggel a nagyérdemű elé. A stand-up a kétségbeesettek kétségbeejtően komisz műfaja. Nincs segítség: nem a díszlet, a partner, a szerep hiányzik leginkább. Gyilkos nehézsége, hogy áttetszővé válik az emelvényre kiálló. Kilátszik kendőzetlenül valóságos személyisége. Ha pökhendi, ha hízelkedő, ha rátarti, ha lágyagyú, ha lenézően eszes. Nincs mese, nincs szerep mögé búvás. Jobb, mint egy Rorschach-teszt. Leleplezőbb a Szondi-sorstípusoknál." - Élet és Irodalom
Hofi utáni korszak feloldhatatlanul lezárult. Komikus sémák és leltári klisék, előgyártott, nemzedékek csócsálta evidencia-viccek helyett új típusok bukkannak elő, új szociológiai képződmények, és kísérő effektus-arzenál helyett új dramaturgiájú tréfákat hoznak a színpadnak.
BUDAPESTI DUMASZÍNHÁZAK ELÉRHETŐSÉGE:
* Godot Dumaszínház: 322-5274 http://www.godot.hu 1075 Budapest, Madách út 8. * Hemingway Dumaszínház: 381-05-22, 06-30-680-52-63 http://www.hemingway-etterem.hu 1118 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 2. (Feneketlen tó) * Veranda Dumaszínház: 886-3636 http://www.verandaetterem.hu, IX.ker. Lenhossék Park, Vendel utca 9. * New Orleans Dumaszínház: 269-4951 http://www.neworleans.hu 1066 Budapest, Lovag utca 5. * Nagy Levin Dumaszínház: 278-0694 http://www.nagylevin.hu 1212 Budapest, Széchenyi út 92/b.
Dumaszínház
307 esemény
Barbárglamour - Bödőcs Tibor önálló estje, előzenekar: Hajdú Balázs // TV-felvétel
Budapest Kongresszusi Központ - Pátria TeremBarbárglamour - Bödőcs Tibor önálló estje, előzenekar: Tóth Edu // TV-felvétel
Budapest Kongresszusi Központ - Pátria TeremMi bajunk lehet? - Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje
Cegléd - Kossuth Művelődési KözpontAz élet császára - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István
Szigetszentmiklós - SZKSK SportcsarnokA miheztartás vége - Hadházi László önálló előadása, műsorvezető: Fülöp Viktor
Nyíregyháza - Continentál ArénaMeg tudjuk magyarázni: Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje
Budapest - UP Újpesti RendezvénytérFigyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!