Jegyvásárlás

Event listings

1096 program


Mikor Hazudtam? Buy tickets
13 Event

Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.

Templomséták a Balaton körül - Balatonföldvár Buy tickets
13 Event

Szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadás-sorozattal várja a Kultkikötő a látogatókat.

Horváth János Antal: Becsapódás Buy tickets
13 Event

A Loupe Színházi Társulás előadása
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal 

A vén diófa titka Buy tickets
13 Event

A modern zenés mesejáték szereplői egy nagy odvas fában, a „Vén De Jó”-ban laknak, mindaddig, amíg Lili, a légy alaposan fel nem forgatja az életüket. Hogy valóban tud-e beszélni a Vén De Jó, az a mese végére kiderül, és persze az is, hogy hol lesz a szereplők új lakóhelye.

Simon Márton-est / LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában Buy tickets
13 Event

Márton Simon is one of the most exciting and creative authors in contemporary Hungarian literature, a pivotal member of its middle generation of writers. The slammer, performer and poet has followed his own path from the very beginning and now can boast thousands of followers and readers.

Radnóti Miklós: Ikrek hava Buy tickets
13 Event

Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.

Puskás X Kőszívű musicalkoncert Buy tickets
13 Event

A Puskás x Kőszívű musical koncerten a két előadás legszebb dalait hallhatják Bori Réka, Jenes Kitti, Märcz Fruzsina, Ember Márk, Harsányi Levente, Orth Péter, Szabó P. Szilveszter és Veréb Tamás előadásában.

Madám Bizsu Buy tickets
13 Event

Állítólag minden a testén viselt ékszer valami történetet hordoz – az előadás pedig egy ilyen módon felépülő „életrajzi est”, amiben Madám Bizsu (Molnár Piroska) visszavisz minket az időben, a 20-as, 30-as évek Budapestjére…

“The Essence of Art...” - Sivasakti Kalánanda Dance Theatre Buy tickets
13 Event

Amrita Sher Gil, of Hungarian-Indian origin, was one of the most enigmatic and tragic artists of the first half of the 20th century. In the few active years she was given, she became one of the most important figures in contemporary Indian painting. She created her art on the border between two worlds, constantly seeking a balance between the two.

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban- vígjáték két felvonásban Buy tickets
13 Event

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Határtalan táncfőváros - A Magyar Állami Népi Együttes: Esti dal, avagy Buy tickets
13 Event

A Határtalan táncfőváros fesztivál keretén belül ezen az estén az Esti dal, avagy 'Szálljatok fiókáim!' - Szabad emlékezés Rábai Miklósra programját nézhetik meg.
Ötven éve távozott közülünk Rábai Miklós, a Magyar Állami Népi Együttes legendás alapítója, aki nemcsak megalkotta ­– annyi más műve mellet – az Ecseri lakodalmast, a Háromugróst, a Derecskei verbunkot, a Kis bojtárt, hanem kortársaival együtt megteremtette a magyarországi színpadi néptáncművészetet, és művészetével világsikerre vezette a társulatát.

Szeretőből egy is sok Buy tickets
13 Event

SZERETŐBŐL EGY IS SOK
VÍGJÁTÉK KÉT RÉSZBEN
ELŐADÁS ESŐNAPJA: 2024. 07. 05. 21:00

ALADDIN Buy tickets
13 Event

A mesés keletet idéző történetben megelevenedik Aladdin, az ifjú, aki rátalálva egy varázsgyűrűre, majd egy különleges lámpásra, annak megdörzsölésével egy dzsinnt idéz meg, aki minden kívánságát teljesíti.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Anconai szerelmesek Buy tickets
13 Event

Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.

Szeretettel Kanadából Buy tickets
13 Event

Polyák Lilla és Gömöri András Máté zenés élménybeszámolója

Janza Kata és Dolhai Attila zenekaros nagykoncertje Buy tickets
13 Event

A nagy páros: Janza Kata és Dolhai Attila, egy megakoncertre készülnek az ország legnagyobb nézőterű színházában, az Erkel Színházban. Magyarország ikonikus zenés színházi színészei a legsikeresebb címszerepeikből énekelnek, prémium minőségű hang és fénytechnikával.

A dzsungel könyve Buy tickets
13 Event

A Kipling-regény alapján készült rendkívül népszerű musical a dzsungelt, mint emberi társadalmunk tükörképét értelmezi. Ebben a valóságban az emberi tulajdonságokkal felruházott vadak létünk jobbik felét képviselik: kemények, de őszinték, a dzsungel-társadalom a természet áthághatatlan, szigorú törvényei szerint él.

Szajré Buy tickets
13 Event

Író: JOE ORTON

Kizárólag az utókor számára Buy tickets
13 Event

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”

Tranzdanz : Hermész Buy tickets
13 Event

Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos?

Különkiadás Buy tickets
13 Event

Válogatás Örkény István és Esterházy Péter írásaiból Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós előadásában.

Különben jól vagyok - este POPPER PÉTER írásaiból / Perjés János motivációs színháza Buy tickets
13 Event

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.
Popper Péter azonban az emberi lélek mindentudója volt.

Coppelia Buy tickets
13 Event

Gyula Harangozó / Léo Delibes
COPPELIA
Comic dance in three acts

Magyar Állami Népi Együttes - Tánckánon Buy tickets
13 Event

TÁNCKÁNON - Hommage à Kodály Zoltán
Egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozik ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán és kortársai, Bartók Béla, Lajtha László kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhetjük nyomon.

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya Buy tickets
13 Event

Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három…) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.