Keresés: Varkert Bazar
“Mert szeretnénk zenében elmondani, amit máshogy nem lehet” Az iLAND a hazai progresszív rock legendás zenészeiből, az EAST utolsó zenekari felállásásából alakult. Egy igazi supergroup. Tagjai korábban olyan elismert zenekarokban is játszottak, mint a Tátrai Band, Korál, Karthago, Ákos Produkcio. Az iLAND A Sziget című bemutatkozó albuma 2022-ben jelent meg, és a zenekar hamarosan teltházas bemutatkozó koncerttel aratott hatalmas sikert.
Ki volt az a nő, aki a ragyogó színek, a buja szemöldök és a virágkoszorúk mögött rejtőzött? Ássa bele magát egy igazi ikon életművébe, fedezze fel nagyságát, és tárja fel a gyakran viharos élete mögött húzódó élettapasztalatokat!
Február 16-án a Várkert Bazár impozáns, történelmi falai között egy igazán különleges, bensőséges koncertre kerül sor. Horányi Juli énekesnő elhozza a legszebb romantikus és szerelmes slágereket egy egyedi, akusztikus est keretében.
Rejtélyes történelem - A vesztes harcot is meg kell vívni. Mohács, 1526 Szép
Budapest, Várkert BazárA Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.
Nőnap előestéjén különleges koncertre várjuk a közönséget a Várkert Bazárban, ahol Tóth Vera az est fókuszába a női energiát, a lélek szabadságát és a zene erejét helyezi. A színpadon a Tóth Vera Band kíséri, vendégként pedig Mihályi Réka és egy meglepetés előadó is csatlakozik hozzá.
A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora szerepet kap, mint a szereplők. A színházi előadástól eltérően ezúttal egyedülálló módon élőzenével élvezhetitek a produkciót, amelyből kiderül milyen titkokat rejt a Tükör-sziget.
Egy kupac kufli - A szegedi Kövér Béla Bábszínház produkciója - Tavaszi zsongás családi nap Szép
Budapest, Várkert BazárBábszínházunkban van egy rét. Azon van egy kupac. Ebben a kupacban lakik hét kufli. Fityirc, Pofánka, Bélabá, Hilda, Zödön, Titusz és Valér. Dániel András meséi alapján készült bábelőadásunkkal várjuk a gyerekeket, családokat, kuflirajongókat egyaránt ezúttal a Várkert Bazárban.
Szelíden és szilárdan - Hitvallás Szabó Magda műveiből, életről, családról Szép
Budapest, Várkert BazárA „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
A 2001-ben alakult zenekar tagjai 8 éves intenzív pályafutás és számtalan sláger után a magyar zenei élet szerteágazó területein alkottak tovább.
Egy zseni látomásai – Hieronymus Bosch különleges világa - művészeti filmvetítés Szép
Budapest, Várkert BazárAz EXHIBITION ON SCREEN sorozat filmjében egy olyan tárlatra léphetnek be a nézők, amelynek köszönhetően Hieronymus Bosch művei a világ számos pontjáról visszatértek hollandiai szülővárosába.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
Részeg hold - Vecsei H. Miklóssal, Tárkány-Kovács Bálinttal és a Tárkány Művekkel - Koncertköltészet Szép
Budapest, Várkert BazárKoncertköltészet címmel, Tárkány-Kovács Bálint szerkesztésében új zenés irodalmi sorozat indul a Várkert Bazárban, amely a nagy sikerre való tekintettel egy korábbi előadásával tér vissza: a „Részeg hold” című produkciót láthatja a közönség Vecsei H. Miklós színművész és a Tárkány Művek közreműködésével.
A Grecsó fivérek már több mint tíz éve együtt mesélnek a színpadon, a szépirodalom, a zene és a tánc nyelvén keltik életre a múltat és közös történeteiket. Együttműködésük azon alapul, hogy az irodalom inspirálhatja a jazzt és a kortárstáncot.
Az Exhibition on Screen sorozat újabb évadát – a Buckingham-palota Queen’s Gallery kiállítótermében rendezett kiállítás alapján készült – Canaletto és a velencei művészet című filmmel nyitja, amely egy magával ragadó utazásra hív a híres velencei tájképfestő életébe és művészetébe. Senki sem tudta jobban megragadni Velence lényegét és varázsát, mint Giovanni Antonio Canal, akit Canalettóként ismerünk.
A londoni Nemzeti Galéria a világ egyik legnagyobb képtára. Tele van remekművekkel, a történetek, egyben a történelem kifogyhatatlan forrása. De kinek a történeteit is meséli el? Melyik műalkotásnak van a legnagyobb hatása és kire? A művészet ereje abban rejlik, hogy mindenkihez szól, függetlenül művészettörténeti ismereteitől, társadalmi hátterétől, vallásától.
A kihívásnak eleget tettek: öt év restaurálás után a párizsi Notre-Dame katedrális újra megnyitja kapuit. 2020 és 2024 között a NOTRE-DAME FELTÁMADÁSA című film a katedrális restaurálásában részt vevők munkásságát követte nyomon.
Ismerd meg velünk Ybl Miklós egyik remekművének történetét az építésétől egészen napjainkig és gyönyörködj a lenyűgöző budapesti panorámában!
A kert a modern festészet fontos témája, ihlető forrása. A londoni Royal Academy of Arts 2016-os kiállítása mintegy 120 remekmű segítségével mutatja be e közkedvelt motívum szerepét, alakváltozásait az 1860-as évektől az 1920-as évekig, az impresszionizmustól az avantgárdig.
Az Alhambra – a legjobb állapotban fennmaradt középkori muzulmán palotaváros – Naszrid-dinasztia kori építői olyan igényesek voltak, hogy technikájuk egy részét egészen a fraktálgeometria feltalálásáig nem tudták teljesen megmagyarázni. Mivel szinte az összes levéltári anyag megsemmisült, tervezési elveiket jószerével csak deduktív módszerekkel ismerhetjük meg.
Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az?
Az impresszionisták a művészettörténet legnépszerűbb csoportja – évente milliók özönlenek az Orsay-ba és a Washingtoni Nemzeti Galériába, hogy megcsodálják remekműveiket.
Öt év alatt készült el ez a forradalmi művészről szóló, valaha készült legátfogóbb film. A festő saját, rejtélyes eltűnése előtti napon adott első kézből származó tanúvallomásával ez a film soha nem látott módon mutatja be Caravaggiót.
Bármennyire is szeretjük felfedezni a művészek széles spektrumát, mégis újra és újra visszatérünk a XIX. század végének rendkívül termékeny franciaországi időszakához: Monet, Renoir, Manet, Degas, Van Gogh, Matisse, Morisot, Cassatt, Whistler... és mindenekelőtt Paul Cézanne művészetéhez, akit Picasso egyszerűen csak mindannyiunk atyjának nevezett.
Phil Grabsky 2019-ben készült filmje a világ egyik legkedveltebb festőművészének életét idézi fel a mester saját szavaival.
Az idén 20. születésnapját ünneplő kétszeres Fonogram-díjas gyerekzenekar azt vallja, hogy ők nevelik a jövő közönségét.
Leonardo da Vinci a világ legismertebb művésze. E film fókuszában, amely halálának 500. évfordulója alkalmából készült, páratlan festményei és rajzai állnak.
Az Exhibition on Screen sorozat 2020-ban született része Michelangelo, a híres szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát mutatja be.
Pindroch Csaba és a Budapesti MediCantare Vegyeskar közreműködésével
A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.
Rejtélyes történelem - Társadalom, politika és hatalom Fiuméban a Dualizmus korában Szép
Budapest, Várkert BazárA Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!