Keresés: advent
RING A SWING – Fenyő Ünnep „Special”… ahogyan még sohasem hallottad!
Szebényi Dániel – Újratervezés – lemezmegmutató koncert – Advent a Budavári Palotanegyedben Szép
Budapest, Várkert Bazár"Kedves Mindenki! A tavalyi év váratlan fordulatai után új irányt kellett vennem – kívül-belül. Amikor már talán elengedtem a nagylétszámú, közös muzsikálás vágyát, valami mégis elkezdett formát ölteni körülöttem. Szép lassan összeállt egy csapat, és azon kaptuk magunkat, hogy együtt állunk rajthoz egy európai blues verseny döntőjében.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Adventi kreatív sorozat, környezetbarát szemmel. „A fehér karácsonyban csak reménykedhetünk, a zöld karácsonyért tehetünk is.”
ADVENTI CSODAVÁRÓ KÉSZÜLŐDÉS Programunkkal a karácsony előtti rohanós készülődésbe szeretnénk egy nyugalmas délutánt csenni, amikor igazából elkezdhetünk átszellemülni, hogy az advent valódi ünnepvárás legyen.
Az adventi időszak csendes várakozásában egy lélekemelő kóruskoncertre hívjuk Önöket. A téli estét átszövő gyönyörű dallamok ünnepi fényt hoznak a szívekbe, és segítenek elmélyülni az év legmeghittebb időszakában.
Magyar Rádió Gyermekkórusa
2016 óta évről évre meghirdetjük ünnepi adománygyűjtő akciónkat, amelynek köszönhetően immár hátrányos helyzetű családok és sérült gyermekek ezreinek segíthettünk Önökkel közösen.
Adventi kreatív sorozat, környezetbarát szemmel. „A fehér karácsonyban csak reménykedhetünk, a zöld karácsonyért tehetünk is.”
Ugye, Te is várod már a karácsonyt? Hangolódjanak velünk az ünnepekre, és készítsenek különleges adventi koszorút! Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a kézműves műhelyünkbe, ahol lehetőség nyílik elkészíteni saját adventi koszorúinkat.
Szeretnél te is saját adventi koszorút készíteni? Gyere, csatlakozz hozzánk, mi bevezetünk a hagyományos koszorúkészítés alapjaiba, így igazán egyedi, mégis klasszikus adventi koszorút készíthetsz magadnak, gyertyákkal, termésekkel, gömbökkel, és figurális díszekkel.
"Japán könyvkötés – a könyv anatómiája" "Érdekel a könyv fizikalitása, felépítése? Mindig is vonzott a papír anyaga, felülete? Utolért téged is az analóg forradalma?
Szeretnél két óra alatt saját kezűleg elkészíteni egy kosarat? Most lehetőséged nyílik rá! Egy különleges alkalommal fa alapra fonjuk a kosarat, így még azoknak is sikerélményt ad, akik eddig még sosem próbálták a kosárfonást.
Szereted az alkotást, az ékszereket és a színeket? Akkor most figyelj!
Ella Smith – szoprán Thurnay Viola – alt Megyesi Zoltán – tenor Melkovics Zoltán – basszus Purcell Kórus Orfeo Zenekar (korhű hangszereken) Vezényel: Vashegyi György
Idén engedd, hogy a karácsonyi készülődés az élményekről, az ünnepi illatokról, a találkozásokról és a jó zenékről szóljon. A Budapest Bár ünnepi koncertje igazi kikapcsolódást kínál, közel két órán át tartó örömzenével, nagyszerű dalokkal és felhőtlen hangulattal. A zenekar most is a tőle megszokott változatossággal készül, új dalok mellett sok régi kedvenc is elhangzik majd.
Csillaghegyi szalon - Adventi hangolódás Schäffer Erzsébettel Szép
Budapest, ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház„Aki nem boldog, bűnös. Mernem kell nagyon-nagyon boldognak lenni.” Pilinszky János szavai ezek, ide illenek, az adventi várakozás kapujába. Mert az tud boldog lenni, aki megtanul várakozni. Várakozás közben születnek meg a vágyak – vágyaink a szerelemre, vágyaink a gyermekre, egy pohár tiszta vízre, rég nem látott barátra, a fenyves csendjére, egy cinke neszeire, kedvesem csókjára a nyakszirtemen... S ez már szinte a béke. A béke, amit egy kisded hoz el… angyalszárny suhogás közepette. Erről mesélek. Az előadás előtt és után könyvvásárlási és dedikálási lehetőség.
Adventi koncertsorozat Gájer Bálinttal
Adventi koncertsorozat Gájer Bálinttal
– A barátaim bajban vannak! Ha Te nem segítesz rajtuk, ők is könnyen úgy járhatnak, mint én! – kérlelte az átfázott madárka Kippkoppot. Kippkopp pedig nem gondolkodott sokat: felmarkolta a diókat, s elindult a téli hidegben, hogy segítsen az éhes madarakon. Valódi bábmusical elevenedik meg a gyerekek előtt, akik a mese végére szinte harsogják: Kippkopp a hóban, igazi hős valóban…
A december a tél kezdetét és az ünnepvárás meghitt hangulatát hozza magával. A Karácsonyhoz vezető időszak a hagyományokban mindig is gazdag volt: Miklós-napi alakoskodás, kotyolás, Luca-szék készítés, boszorkány-meglesés és a kis Jézus születését köszöntő betlehemezés mind részei a népi kultúrának. A Kolompos együttes Kiskarácsony–Nagykarácsony című zenés műsora játékos, élő muzsikával és sok-sok énekkel idézi fel ezeket a szokásokat, igazi ünnepi hangulatot teremtve kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Sárik Péter Trió és Koszorus Krisztina Koszika közös produkciója különleges zenei világba repíti a hallgatót.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!