Vyhľadávanie: Pecsi Harmadik
A DARVAS Egy színész lép elénk egy színészben. Darvas Iván Gálffi László alakjában beszél hozzánk ezen az estén, azért, hogy Gálffi az ő szavain keresztül beszélhessen mindannyiunkhoz.
Ez a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi.
vígjáték két felvonásban
OBERON TÁRSULAT DRÁMAI FELTÁRÁS BÁNYÁSZDALOKKAL, VISSZARABLÁSSAL ÉS (MEG)FEJTÉSSEL
Szerelem és politika: az élet két fontos mozgatórugója, így a művészet kimeríthetetlen ihletforrása is. Moravetz Levente íróként szenvedélyesen kutatja a magyar történelem sorsfordulóit és karizmatikus egyéniségeinek életét, akiket kellő tisztelettel emel történelmi színműveinek főszereplőivé, méghozzá hús-vér emberként, szeretettel és sok humorral megjelenítve őket.
Lírai vallomás a szeretetről, az emlékezetről és a lélek kitartásáról. A zenés történelmi mű azokról szól, akik megélték a háborút, és azokról, akik ma emlékeznek rájuk. Rámutat arra, hogy a legsötétebb időkben is van fény, amely velünk marad. Két énekes és két mesélő, a szerelmesek története és a táncosok mozdulatai idézik meg a múlt árnyékát.
Gyertyafénykeringő - zenés vígjáték két felvonásban / BEMELEGÍTÉS SZILVESZTER ÉJSZAKÁJÁRA
Pécs, Pécsi Harmadik SzínházEz a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi.
Márványlikőr - Terrio két felvonásban / A PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA
Pécs, Pécsi Harmadik Színház-terrio- Humor és Mámor két felvonásban
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.