Jegyvásárlás

Keresés: Pesti Vigado

A Pesti Vigadó várja az egyéni érdeklődők és csoportok jelentkezését a szervezett, garantált idegenvezetésekre, amelyen a látogatók képzett vezetők segítségével járhatják be az épületet. A túra során az épület azon részei is bejárhatók, melyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók!

Magyar Rádió Gyermekkórusa MEGHATÓ. KARÁCSONYI. BETLEHEM.

Szekszárd / Budapest, 2026. – A technológiai fejlődés és a képzőművészet fúziójának egyik legjelentősebb hazai és nemzetközi seregszemléje, a Digitális Agora – 4. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálé mérföldkőhöz érkezett. A 2015-ben útjára indított eseménysorozat negyedik felvonása nemcsak a digitális művészet legfrissebb trendjeit, köztük a mesterséges intelligencia (MI) térhódítását mutatja be, hanem egy évtizedes sikertörténetet is ünnepel.

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra. A bérlet használatához szükség van a plasztik kártyára is, amelyet az első felhasználás alkalmával a pénztárban tudnak átvenni!

Műsor: SCHUMANN: Keleti képek, op. 66 SCHUMANN/DEBUSSY: Hat etüd kánon formában, op. 56 - szünet – BRAHMS: Magyar táncok, Nos. 1-10 BRAHMS: Haydn-változatok, op. 56b

Az idén 200 éves fennállását ünneplő Herendi Porcelánmanufaktúra különleges asztallal várja a látogatókat, ahol világhírű és ritkán látható klasszikus, valamint újragondolt minták jelennek meg elegáns terítékeken és figurákon. Az asztalt körülölelő bravúralkotások a manufakturális porcelánkészítés művészi és technikai határait mutatják be.

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a közösen átélt zenei élmény.

Pesti Vigadó is looking forward to your visit! Discover the breathtaking inner spaces and the history of this beautiful building, which is classified as one of Budapest’s historic monuments. The unparalleled panoramic view from the building is likewise a must-see for tourists.

A Bolba Éva Trió különleges és izgalmas zenei utazást kínál a közönségnek. Repertoárjuk a saját kompozíciók mellett jazz sztenderdekre és azok egyedi megfogalmazására épül. A dalok új, személyes hangvétele Cseke Gábor finom, kreatív hangszereléseiben kel életre. Az énekes és hangszeres improvizációkkal tarkított műsor kiemeli, mennyire sokszínű, élő és folyamatosan megújuló műfaj a jazz.

Az idén 50. születésnapját ünneplő Gáspár Károly zongorista, zeneszerző a hazai jazz szcéna egyik legismertebb művésze. Eddig hat, nagy sikerű lemeze jelent meg („The Outsider”, „Salvation”, „Philosophy”, „Centuries Suite”, „Tribute to Giants”, „Peace – Time”), melyeken többségében saját kompozíciói hangoznak el, de jazz standardek is felcsendülnek. A koncert repertoárjának nagyrészét a trió 2025-ben megjelent „Peace – Time” című albumának anyaga alkotja. Gáspár Károly - zongora Jónás Géza - bőgő Bágyi Balázs - dob

A Spischak Quartet a kortárs magyar jazz egyik izgalmas formációja, amely a műfaj hagyományait friss, modern hangzással és nyitott zenei gondolkodással ötvözi, valamint az improvizáció szabadságát és a kifinomult kamarazenei játékot egyaránt képviseli. Koncertjeiken a gondosan felépített, műhelymunka során kidolgozott kompozíciók és a pillanat varázsában, olykor hevében megszülető improvizációk egyensúlya teremt egyszerre elmélyült és felszabadult atmoszférát.

A Tomor Barnabás Project 2024-ben indult. A zenekar hangszerelésében nagy szerepet kapnak a billentyűs hangszerek, melyet harmonikusan egészít ki a karakteres gitározás, a szaxofon ösztönös játéka, a hegedű egyedi hangzásvilága és a dobok kifinomult játéka. Ezek hatására szerzeményei új értelmezésű megfogalmazásban szólalnak meg, illetve a műsor részévé válik egy-két jazz-rock- fusion kompozíció is kedvenc szerzőitől.

Öt nagy 20. századi költő művei a Kaláka együttes előadásában. Kosztolányi Dezső Boldog szomorú dal Rózsa Ideges rímek Hajnali részegség Szabó Lőrinc Kortársak Dzsuang Dszí Kaland Nyitott szemmel Szeretlek Babits Mihály Cigány a siralomházban E.A. Poe: Lee Annácska (Babits M. ford.) József Attila Költőnk és kora Levegőt! Tudod, hogy nincs bocsánat Weöres Sándor Első szimfónia Szervező: Pesti Vigadó

Fejezetek egy apa-fia kapcsolatából Egy kertészeti vállalkozást vezető apa, Patai Úr és fia kapcsolatába öt évente tekinthetünk be, láthatjuk élethelyzetüket, elakadásaikat, mélyebb és felszínesebb beszélgetéseiket. A történetük valós generációs mintázatokat mutat meg valós történetek alapján. A „Mikor jöttök haza?” sokrétű, visszatérő gondolata az elváráson, a számonkérésen túl tele van féltéssel, gondoskodással, szeretettel. Hogyan mondhatjuk el a tévelygéseinket és hol, hiszen vannak helyek, ahol csak suttogva lehet beszélni… Az előadás során egy 15 éves fiúból háromgyermekes édesapa érik, az édesapából pedig egy önmagával viaskodó, megnyugvást és megbocsátást kereső édesapa a mindennapok legizgalmasabb, legrelevánsabb kérdéseire reflektálva. Lackfi: Mikor jöttök haza? című színdarab egy újszerű, mégis hagyományos műfaji próbálkozás; A szerző az Apamondta.hu című generációs podcast beszélgetés-sorozat több száz történetei által inspirálódott. Szervező: Pesti Vigadó

Közreműködik: Miklósa Erika, Kelemen Barnabás, Sárközy Collective

„Nem lehetünk biztosak abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk.” Valahol idegenben, egy föld alatti pincelakásban él két ember: egy munkás és egy értelmiségi. Két különböző világ, két eltérő életcél, mégis egymásra vannak utalva. A szabadság és a rabság, az önáltatás és a valóság, az álmok és a lemondások kérdései mentén bontakozik ki különös kapcsolatuk. Mrożek világhírű drámája egyszerre abszurd és mélyen emberi. A két névtelen szereplő – AA és XX – szüntelen szópárbajai során fokozatosan feltárul, hogy bár fényévnyi távolság választja el őket egymástól, csak egymás tükrében képesek szembenézni önmagukkal és reménytelennek tűnő sorsukkal. Az Emigránsok az első perctől ismerős életérzést sugall: a jobb élet reményéért vívott küzdelmet, az emberi méltóság keresését és azt a vágyat, hogy a körülmények ellenére is megőrizhessük szabadságunkat és önazonosságunkat. A darab ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az emigráció, az otthontalanság és az identitás kérdései korunk meghatározó tapasztalatai közé tartoznak. Szereposztás: AA: Bogdán Zsolt XX: Szarvas József Zene: Kelemen László Díszlet, jelmez: Takács Tímea Zene- és fénytechnika: Incze Róbert Rendezte: Török Viola Szervező: Pesti Vigadó

Szalontay Tünde titokzatos, rejtőzködő színésznő. Most mégis az életéről mesél. Fiatal felnőtt korában megdöbbentő családi titok jut tudomására. Miközben külföldön él, izgalmas, inspiráló művészeti közegben dolgozik huszonévesen, kiderül, hogy az addig sajátjának hitt szülei örökbe fogadták, és hogy élete első hat hónapját egy csecsemőotthonban töltötte. Sokkoló a felismerés, mégis hirtelen minden világossá válik. Megérti, hogy az egész addigi életét végigkísérő megmagyarázhatatlan idegenség érzés, a gyermekkori végtelen magány, a kapcsolódásra való képtelenség, a ki vagyok én? nyomasztó szorongása honnan eredeztethető: ő egy örökbefogadott gyerek. Egy nem igazi, nem akart, egy magára hagyott örök csecsemő. Elindul egy hosszú, fájdalmakkal teli, olykor abszurdba hajló nyomozás a szülőanya s az eredet után, hogy aztán elkezdhessen valóban lélegezni és élni. „Az előadásban bátran váltakozik az abszurd humor a költőibb jelenetekkel, közelebb hozva a nézőt a történet személyességéhez, mégsem könnyítve annak súlyán.” „Tünde hol fehér bohóc, hol díva, hol csecsemő, hol Francesca Woodman, de legfőképp – és ez a legbátrabb és legnehezebb feladat – önmaga. Született Wágner Emese.” Előadja: Szalontay Tünde Koreográfus: Gergye Krisztián Zeneszerző: Zombola Péter Dramaturg: Zsigó Anna Látvány: Gergye Krisztián És Szenteczki Zita Videó: Dinea László Fény: Langó Ádám Produkciós vezető: Gáspár Anna Rendezőasszisztens: Szirtes Lili Lujza Rendező: Szenteczki Zita Szervező: Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó első nagyszabású történeti kiállítása A Pesti Vigadó közel kétszáz éves és szinte senki sem ismeri igazán. Nem azért, mert rejtőzködik. Hanem mert a legtöbb, ami a falai között történt, soha nem került a nagyközönség elé.

A Magyar Művészeti Akadémia új kiállítása Ujváry Lajos festőművész (1925-2006), a kisképző gimnázium legendás tanára gazdag művészetét közel száz alkotásán keresztül mutatja be a Pesti Vigadó V. emeletén.

Valamennyi időszakos kiállításunk, a Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállításunk, valamint a Panoráma terasz megtekintésére jogosít.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!