Jegyvásárlás

Umelec


Barnabás Réti

Barnabás Réti

Narodenie: 1982. március 29. (Szeged)

Színész, rendező, szövegíró. 

2000-2003 között a Shakespeare Színművészeti Akadémia tanulója volt, Málnay Levente osztályában. 2001-ben lett Karikó Teréz Liszt-díjas magánénekes növendéke a Szegedi Nemzeti Színháznál. 2004-ben végzett a New York Filmakadémián filmszínész szakon, az Egyesült Államokban. Alapítója volt több független színházi társulatnak, melyek keretein belül rendezőként is…

 Viac

Aktuálne programy


FAT PIG - KÖVÉR DISZNÓ

RaM-ArT Színház

A darab főszerepében BALÁZS ANDREA, országos népszerűségnek örvendő színésznő újra együtt dolgozik Iványi Árpád rendezővel és Réti Barnabással, így…

Színész, rendező, szövegíró. 

2000-2003 között a Shakespeare Színművészeti Akadémia tanulója volt, Málnay Levente osztályában. 2001-ben lett Karikó Teréz Liszt-díjas magánénekes növendéke a Szegedi Nemzeti Színháznál. 2004-ben végzett a New York Filmakadémián filmszínész szakon, az Egyesült Államokban. Alapítója volt több független színházi társulatnak, melyek keretein belül rendezőként is kipróbálhatta magát. Jelenleg Londonban és Budapesten is él, Iványi Arpád rendező-díszlettervezővel vezette a magyar Noir Színház társulatot, több előadást is együtt hoztak létre. A Budapest Playhouse nevű produkciós műhelyt vezetik. A színészet és rendezés mellett szövegíróként, fordítóként is dolgozik, valamint színészetet tanít és alkalmanként casting asszisztensként is dolgozik itthon és Angliában is.

2023-tól a Betone Stúdió Egyszer lent c. podcastjének műsorvezetője Lovas Rozi mellett.

Tagja a londoni Actors Centre-nek, az Equity brit színész-szakszervezetnek, szakmai tanulmányait az Anthony Meindl Actors Workshop-ban folytatja, Mitchell Mullen irányítása alatt. 

Színpadi szerepeiből:
Neil LaBute: FAT PIG - Kövér disznó (Carter, Karinthy Színház, r.: Iványi Árpád)
Pozsgai Zsolt: SZERETLEK, FAUST (Jávor Pál, Szegedi Pinceszínház, r.: Varga Bálint)
Diana Son: SQUARE (Stop Kiss) (Peter, Asterion Project Theatre, Fészek Művészklub, Bp./Spektakel, Bécs, r.: Carna Krsul)
Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN (Ádám, Szegedi Pinceszínház, r.: Tapasztó Ernő)
Ettore Scola: EGY KÜLÖNLEGES NAP (Gabriele, Hatszín Teátrum, Bp.), r.: Iványi Árpád
Albert Camus: CALIGULA (Caligula, RS9 Színház, Bp.), r.: Iványi Árpád
Ingmar Bergman: AZ ÉLET KÜSZÖBÉN (Anders, RS9 Színház, Bp.), r.: Iványi Árpád
Czeizel G.-Vajda A.: PRIMA DONNA, A BALATON CSILLAGA (Sziszi, Karinthy Színház, Bp.), r.: Czeizel Gábor
Ephraim Kishon: RÓMEÓNÉ ÉS JÚLIA URA (Shakespeare, Spinóza, Bp.), r.: Czeizel Gábor
Petőfi és mások: A HELYSÉG KALAPÁCSA (Petőfi Sándor, Gózon Gyula Kamaraszínház/Kolibri Színház, Bp.), r.: Czeizel Gábor
Stephen King: TORTÚRA (Paul Sheldon, Karinthy Színház, Bakelit MAC, Budapest), r.: Iványi Árpád
MOSOLY ORFEUM-zenés kabaré (Péter, Igazgató, Rendőr, Szkéné R-Klub, Budapest)
Marcus Lloyd: HALÁLBIZTOS (Michael Boyd, Negyednégy Színház, R.S.9. Színház, Budapest)
Tennessee Williams: ÜVEGFIGURÁK (Tom, Negyednégy Színház, Aranytíz Teátrum, Szegedi Ifjúsági Ház, Radu Stanca Nemzeti Színház - Nagyszeben, Románia)
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA (Titokzatos orosz/Lord Winchester, Szegedi Nemzeti Színház), r.: Horváth Péter
PADLÁSMESÉK - Variációk musicalre (Raoul, Fáraó, Szellem, Musical Twenty Társulat, Kolibri Színház, Tatro Teatro - Nyitra, Szlovákia), r.: Sivók Irén

Rendezéseiből:
- Marcus Lloyd: HALÁLBIZTOS (Negyednégy Színház - R.S.9. Színház, Budapest)
- Tennessee Williams: ÜVEGFIGURÁK (Negyednégy Színház - Aranytíz Teátrum, Budapest; Szegedi Ifjúsági Ház, Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben, Románia)
- A Hősök Éjszakája - gálavacsora a 2023-as Atlétikai Világbajnokság szervezőinek tiszteletére - Szépművészeti Múzeum
- Welcome to Hungary, Welcome to Budapest - gálavacsora a World Athletics vezetőség tiszteletére a Millenáris Parkban, 2023-as Atlétikai Vb

Filmszerepeiből:
Tulse Luper Suitcases 3: The Antwerp (nagyjátékfilm, 2002, Red Fox, r. Peter Greenaway)
Csodálatos Júlia (nagyjátékfilm, 2003, Lord Charles barátja, r. Szabó István)
Barátok közt (napi tv-sorozat, 2006-2009-, Szeibert Erik, r. Márton István, Rozgonyi Ádám, Labancz István, Szerencsés Gabriella, Ardai Tamás, Varga Miklós)
Painkiller Jane (tv-sorozat, 2007, "Reflections" című epizód, Agent, r. Matt Hastings)
La Rafle (nagyjátékfilm, 2009, Monsieur Goldstein, r. Roselyne Bosch)
Katedrális (tv-sorozat, 2009, Pál testvér, r. Sergio Mimica-Gezzan)
Menedék (kisjátékfilm, 2009, Ádám, r. Kövi Gergő, Babai István)
Szégyen (tévéfilm, 2009, matróz, r. Esztergályos Károly)
World War Z (nagyjátékfilm, 2011, Specnaz, r. Marc Forster)
Állomás (kisjátékfilm, 2011, r. Kövi Gegő, Babai István)
Csajok Monte-Carlóban (nagyjátékfilm, 2011, privát jet pilóta, r. Thomas Bezucha)
Kétségbeesve keresem Suzie-t (kisjátékfilm, 2012, Apa, r. Kövi Gergő, Babai István)
Killers (tv-sorozat, 2013, "The Novel Killer" c. epizód, Krystian Bala, r. Russell Eatough)
Mission Impossible: Rogue Nation (nagyjátékfilm, 2015, Janik embere, r. Christopher McQuarrie)
Guilt (tv-sorozat, 2015, őr a Buckinhgam palotánál, r. Gary Fleder)
The Ego, the Id and the Igor (rövidfilm, 2015, főszereplő, r. Ed Mannion)
Emerald City (tv-sorozat, 2016, Seth, r. Tarsem Singh)
Válaszcsapás (Strike Back: Retribution, tv-sorozat, 2018, testőr, r. MJ Bassett)
In Another Life (nagyjátékfilm, 2017, magyar határőr, r. Jason Wingard)
Three Dots and a Dash (nagyjátékfilm, 2018, Vogler Kassir, r. Kiran Valipa Venkat)
A kém, aki dobott engem (nagyjátékfilm, 2018, akrobata, r. Susanna Fogel)
Antifeminist (kisjátékfilm, 2018, Barista, r. Sofija Sztepanov)
Aranyélet (tv-sorozat, 2018, rendőr a Miklósi villánál, r. Mátyássy Áron)
A halálügyész (tévéfilm, 2019, Gulyás Lajos, r. Novák Tamás)
Treadstone (tv-sorozat, 2019, Don Ellender CIA, r. Wayne Yip)
200 első randi (tv-sorozat, 2019, r: Fazekas Péter)
Jóban Rosszban (tv-sorozat, 2020, Májer)
Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (tv-sorozat, 2020, Keller Tamás, r. Radnai Márk)
Mrs Harris Goes to Paris (nagyjátékfilm, 2021, r. Anthony Fabian)
The Teacher (tv-sorozat, 2021, r. Dominic Leclerc)
HALO (tv-sorozat, 2022, r. Jonathan Liebesman)
JACK RYAN (tv-sorozat, 2022), r. Jenn Turner
Deadline (tv-sorozat, 2022), r. Joe Ahearne
A renitens (tv-sorozat, 2025, Róbert, r. Miklauzic Bence)

A lidérc

A lidérc

Spinoza Színház
  • Gróf Ragályi János
Agnes, Isten báránya

Agnes, Isten báránya

Spinoza Színház
  • Preklad
Az élet küszöbén

Az élet küszöbén

RS9 Színház
  • Herec/čka
CALIGULA

CALIGULA

RS9 Színház
  • Caligula
Chatszoba 2020

Chatszoba 2020

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Robert, forgatókönyvíró
CINI bérlet 2021/2022 I. előadás - Fat Pig

CINI bérlet 2021/2022 I. előadás - Fat Pig

Karinthy Színház
  • Carter
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Gabriele
Egy különleges nap

Egy különleges nap

6szín
  • Gabriele
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Karinthy Színház
  • Ettore Scola, Ruggero Maccari, Maurizio Costanzo forgatókönyve, és Gigliola Fantoni színpadi műve alapján színpadra alkalmazta
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Hatszín Teátrum
  • Gabriele
Ettore Scola: Egy különleges nap

Ettore Scola: Egy különleges nap

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Gabriele
Fat Pig

Fat Pig

Karinthy Színház
  • Preklad
Fat Pig

Fat Pig

Karinthy Színház
  • Preklad
Fat Pig - Nyilvános főpróba

Fat Pig - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Preklad
Játék a kastélyban - Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház

Játék a kastélyban - Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház

József Attila Színház
  • Ádám Albert
John Pielmeier: Agnes, Isten báránya

John Pielmeier: Agnes, Isten báránya

Általános
  • Preklad
Neil Labute: Fat pig

Neil Labute: Fat pig

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Carter
Neil LaBute: Fat Pig

Neil LaBute: Fat Pig

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Herec/čka
Nyugdíjas Bérlet: Egy különleges nap

Nyugdíjas Bérlet: Egy különleges nap

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gabriele
Prima Donna, a Balaton csillaga

Prima Donna, a Balaton csillaga

Karinthy Színház
  • Sziszi
RómeóNÉ és Júlia URA

RómeóNÉ és Júlia URA

Gyulai Várszínház
  • Herec/čka
Tortúra (kamara előadás)

Tortúra (kamara előadás)

Karinthy Színház
  • Paul Sheldon

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.