Jegyvásárlás

művész


Sipos Imre
2

Sipos Imre

Született: 1970. november 20. (Miskolc)

Színész, rendező.

Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után…

 Tovább

Aktuális programok


Zalán Tibor: El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M

A Babérkoszorú-díjas Zalán Tibor a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Életműve jelentős; irodalomtörténészek szerint az ezredfordulós válság- vagy…

Virágot Algernonnak

Ez a történet egyfajta recept a túlélésre, mese arról, hogy olyasmire is képesek vagyunk, amire nem is gondolnánk.

Színész, rendező.

Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után is, amikor a színházat átnevezték Pesti Magyar Színházra, tagja maradt 2015-ig. Őze Áron Színigazgatása alatt 2010-től 2015-ig a társulat menedzserigazgatója is volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet.[2] A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett.[3] 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig[4] ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatójaként.
A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.

Díjak:
Főnix díj – legjobb férfi szereplő (2005)
Főnix díj – legjobb férfi mellékszereplő (2009)
Nemzeti Vágta – OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam győztese (2016, 2017)

Fontosabb alakí­tásai:
FIATAL ZSIDÓ (Wilde − Kamondi: Salome),
KONZUL (Herczeg: Majomszí­nház),
PISTA (Sütő: Balkáni gerle),
DON PEDRO (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),
AKIM AKIMICS JUSZOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás),
A KOPORSÓS (Szabó Magda: Régimódi történet),
JOHNNY CHURCILL, CSODACOWBOY (Gershwin: Vad nők),
FRANKLIN KAPITÁNY (Herczeg, Majomszí­nház),
SZERTARTÁSMESTER (Büchner: Leonce és Léna),
WURM (Schiller: Ármány és szerelem),
PINCÉR (Csiky: A nagymama),
LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom),
LUIGI (Pianosa − Pozsgai: A család játékai),
BERNARDO (Bernstein: West Side Story),
VECELLIN (Szörényi − Bródy: István, a király),
HUNYADI LÁSZLÓ (Thúróczy Katalin: A két Hunyadi),
GEORGE SCUDDER (Williams: Az ifjúság édes madara),
PEDRO (Leigh − Darion − Wasserman: La Mancha lovagja),
Schwartz − Greene − Tebelak: Godspell,
AZOLAN (Laclos − Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok),
CAMILLO (Shakespeare: Téli rege),
TENT (Pozsgai Zsolt: Arthur és Paul),
ANTONIO (Shakespeare: Ví­zkereszt, vagy amit akartok),
IVAN JAKOVLEVICS, borbély (Gogol − Vidnyánszky: Az orr),
EDEK (Mrozek: Tangó),
EDLINGTON (Szikora Róbert − Valla Attila: Macskafogó),
GERGELY, Ábel apja (Tamási Áron: ÁBEL),
FOGADÓS (Leigh − Darion: La Mancha lovagja),
GILBERT FOLLIOT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete),
POMPONIUS (Huszka − Martos: Bob herceg),
DR. RICHARDSON, KAPITÁNY (Vivien Nielsen: Hullámtörés),
HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
CSOCSALOV (Gogol: Háztűznéző),
RENDŐR (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember),
JONATHAN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula),
HÁZMESTER (Füst Milán: A feleségem története),
GOOPER (Tennessee Williams: Macska a forró tetőn),
Isa Schöier: Rúzs

A Magyar Színházban játszott szerepei:
HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
Isa Schöier: Rúzs,
KAPITÁNY (Berg Judit: Rumini),
BRENNER OSZKÁR, A SZENESEMBER (Janikovszky Éva: Égigérő fű),
PATAKI ZOLTÁN (Forgách András: Holdvilág és utasa),
II. GOLDEN DELICIOUS ALMAKIRÁLY / APA (Böszörményi Gyula: Almaszósz),
ELSŐ GYILKOS (William Shakespeare: Macbeth)

Vendégművészként játszott szerepei:
KOND (Koltay Gergely − Szűts István: Honfoglalás − Nemztei Lovas Színház),
MÁRTON GAZDA (Kincsem – Magyar Lovas Színház Komárom),
PISTA CSIKÓS (Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház Komárom)

Rendezéseiből:
Benedek Elek − Világos Beatrix: Többsincs királyfi − Harlekin Bábszí­nház, Eger
Benedek Elek − Világos Beatrix: Babszem Jankó − Harlekin Bábszinház, Eger
Világos Beatrix: Aladdin - Harlekin Bábszínház, Eger
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek − Békéscsabai Városházi Esték,
Molière: Scapin furfangjai − Békéscsabai Városházi Esték,
Hubay Miklós: Késdobálók − Gózon Gyula Kamaraszí­nház és a Magyar Színház közös produkciója
Karl Wittlinger: Ismeri a tejutat? − Magyar Színház, Sinkovits Imre Szí­npad
Benedek Elek - Világos Beatrix: Babszem Jankó - Miskolci Csodamalom Bábszínház
Szente Béla - Gulyás Levente: Rigócsőr király - Miskolci Csodamalom Bábszínház
Korniss Mihály: Körmagyar − A Pesti Magyar Szí­niakadémia vizsgaelőadása
David Gieselmann: Kolpert úr - Pesti Magyar Színház
Guy Foissy: Szabadságot mókusnak! - Pesti Magyar Színház
John Milton: Siker és hírnév (Az ördög ügyvédje c. film alapján) – Ruttkai Éva Színház, 2008
João Bethencourt: Telitalálat - Szentendrei Teátrum
Háy János: Rák Jóska, dán királyfi - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Filmes szerepei:
2000 Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper, Hallmark Film)
2001 Sacra Corona - Ond vezér
2006 Horthy, a kormányzó
2006 Nincs kegyelem / Fekete fehér - ügyész
2008 Casting minden - TV-igazgató
2010 Zimmer Feri 2. - Mr. Ficske
2010 Mindszenty: A fehér vértanú - kíváncsiskodó egyetemista ifjú, aki kíváncsiságától hajtva végigvezeti a nézőt a Mindszenty-életúton
2012 Marslakók (tévésorozat) - Géza
2012 Borgiák sorozat 02. évad 04. rész - Stray Dogs
2013 Incella kenyérért megy (kisjátékfilm) - Károly, Incella apja
2019 Drága örökösök
2019 Jófiúk - Szabó százados

A fehér kór

A fehér kór

Budaörsi Latinovits Színház
Dr. Sigelius
A SZECSUÁNI JÓ EMBER

A SZECSUÁNI JÓ EMBER

Magyar Színház
Rendőr
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
Kromov
A.P. Csehov - Ványa bácsi

A.P. Csehov - Ványa bácsi

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
ÁBEL - zenés játék

ÁBEL - zenés játék

Magyar Színház
Gergely, az apja
ALMASZÓSZ

ALMASZÓSZ

Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály / Apa
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály / Apa
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
Házmester, házmester
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
Házmester, házmester
Arzén és levendula

Arzén és levendula

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
JONATHAN
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
JONATHAN
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
Jonathan
Az őz

Az őz

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Ügyfél, Páter, Zöldséges, Dózsa, Személyzetis, Orvos
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Móricz Zsigmond Színház
Sipos Lajos
Berg Judit: Rumini

Berg Judit: Rumini

Pesti Magyar Színház.
KAPITÁNY
BERG JUDIT: RUMINI

BERG JUDIT: RUMINI

Magyar Színház
KAPITÁNY
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Színész
Chicagói hercegnő

Chicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
Alexej Zénó Luparovics
ÉGIGÉRŐ FŰ

ÉGIGÉRŐ FŰ

Magyar Színház
Brenner Oszkár, a szenesember
Feleségem története

Feleségem története

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Házmester
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Általános
ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár
Gladiátor

Gladiátor

Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
Georgius, római katona
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Magyar Színház
ÜGYVÉD (Gábor)
HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

Magyar Színház
Csocsalov
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
Apa
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
Apa
Honfoglalás

Honfoglalás

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Színész
Honfoglalás

Honfoglalás

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Kond
Honfoglalás

Honfoglalás

RaM Colosseum
Kond
Honfoglalás - Siófok

Honfoglalás - Siófok

RaM Colosseum
Színész
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
HULLÁMTÖRÉS - dráma

HULLÁMTÖRÉS - dráma

Magyar Színház
Dr. Richardson, Kapitány
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
Vecellin
Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Janikovszky Éva: Égigérő fű

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Pesti Magyar Színház.
Brenner Oszkár, a szenesembe
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Pesti Magyar Színház.
Brenner Oszkár, a szenesember
Joao Bethencourt: Telitalálat!

Joao Bethencourt: Telitalálat!

Gyulai Várszínház
Rendező
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Pál úr, Richárd szolgája
KOLPERT ÚR

KOLPERT ÚR

Magyar Színház
Rendező
Koltay-Szűts: Honfoglalás

Koltay-Szűts: Honfoglalás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Kond
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Fogadós (kormányzó)
LA MANCHA LOVAGJA - musical

LA MANCHA LOVAGJA - musical

Magyar Színház
Fogadós (kormányzó)
Lackfi János: Az öreg pokróc

Lackfi János: Az öreg pokróc

Aranytíz
Férj
MACBETH

MACBETH

Magyar Színház
ELSŐ GYILKOS Macbeth szolgálatában
MACSKA A FORRÓ TETŐN

MACSKA A FORRÓ TETŐN

Magyar Színház
Gopper
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
EDLINGTON
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
Ropogán, pokolmester
Őz

Őz

Komlói Színház- és Hangversenyterem
Egyéb
Portugál

Portugál

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Retek
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Rák Jóska,dán királyfi

Rák Jóska,dán királyfi

Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Rigócsőr király

Rigócsőr király

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Rendező
RUMINI

RUMINI

Magyar Színház
KAPITÁNY
Rumini

Rumini

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
KAPITÁNY
RÚZS

RÚZS

Magyar Színház
Színész
Sándor Mátyás

Sándor Mátyás

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Torontál Simon
SZABADSÁGOT MÓKUSNAK!

SZABADSÁGOT MÓKUSNAK!

Magyar Színház
Rendező
SZABÓ MAGDA:  AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása

SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása

Kölcsey Központ
Ügyfél / Páter / Zöldséges / Dózsa / Személyzetis / Orvos
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
Színész
Tartuffe

Tartuffe

Magyar Színház
Cleante
Telitalálat

Telitalálat

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Telitalálat

Telitalálat

Aranytíz
Rendező
Telitalálat!

Telitalálat!

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
Utánképzés ittas vezetőknek

Utánképzés ittas vezetőknek

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Választható bérlet ea. (Macska)

Választható bérlet ea. (Macska)

Magyar Színház
Gooper

Ajánlataink