Jegyvásárlás

program


Báll Dávid és Kemenes András - Kamarazene karnyújtásnyira

Báll Dávid és Kemenes András - Kamarazene karnyújtásnyira

Johann Sebastian Bach C-dúr versenyművének címe elsőre két billentyűs hangszer és egy zenekar párbeszédét sugallja, a darab eredeti változata azonban – amely ezúttal a Zeneakadémia két neves oktatójának előadásában szólal meg – csupán két csembalóra készült, zenekari kíséret nélkül.  Læs mere

Dato



Ez a verzió feltehetően a kötheni időszakban keletkezett, majd csak később egészült ki vonósokkal és öltötte magára a klasszikus concertoformát. A címadás értelmezéséhez támpontot nyújthat Bach második Clavier-Übungja, amely szintén tartalmaz egy „Concerto” megjelölésű darabot: az Olasz koncertet. A két mű stílusa és felépítése között is érzékelhető rokonság, így az este nyitódarabja nemcsak elnevezésében kapcsolódik e későbbi alkotáshoz. Brahms monumentális, tíztételes művének első eleme egy korál, amelyet a szerző és egy barátja Haydn-témának véltek – erre utal a darab címe. Az ezt követő kilenc variációban a brahmsi zeneszerzés minden oldalával megismerkedhetünk, a karaktervariációktól a kifinomult ellenponthasználatig. A szünet után Mozart egyetlen két zongorára komponált, gáláns műve csendül fel, amelyet 1781-ben komponált Josepha Auernhammer és önmaga számára. Az est zárószáma Rahmanyinov 2. szvitje két zongorára. A négytételes mű egy hosszabb alkotói válság után keletkezett: a 2. zongoraverseny újra sikert hozott a szerzőnek, így két héttel a bemutató után a szvittel is elnyerte a közönség tetszését.

J. S. Bach: C-dúr versenymű két zongorára, BWV 1061a
Brahms: Változatok egy Haydn-témára, op. 56b

SZÜNET

Mozart: D-dúr kétzongorás szonáta, K. 448
Rahmanyinov: 2. szvit, op. 17

Báll Dávid, Kemenes András (zongora)

PÅ PLAKATEN


A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátéka BEMUTATÓ: 2025. március 7. ELŐADÁSOK: 2026. július 31., augusztus 01. tervezett esőnapok: 2026. augusztus…

A düsseldorfi Kraftwerk az elektronikus zene egyik úttörője, nevükhöz fűződik a "robot-pop" koncepció megalkotása. Hatásuk vitathatatlan a későbbi zenei irányzatokra,…

Gödöllői Királyi Kastély Lovarda 2026. január 10. szombat, 19.00 és január 11. vasárnap, 19.00

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.