Jegyvásárlás

program


Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

A 60-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Fredag, 24. Juni 2016 19:00

1964-ben, az érettségi után került az Illés zenekarba, ahol Szörényi Leventével megírták azokat a dalokat, melyek megjelenését tekintik origónak a magyar rock történetében. Az Illés zenekar repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János beírta magát a Magyar Kultúra Aranykönyvébe. Neki köszönhetően jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és a még mindig aranykorát élő István, a király rockopera. 

A legutóbbi, „Az Illés szekerén” című albuma dupla platina példányszámot ért el és elnyerve a szakma és közönség elismerését is, az Év Lemeze Fonogram díjban részesült. A nagy sikerre való tekintettel a 70. évforduló alkalmából megjelenik a Ráadás, Bródy János legújabb stúdiófelvételeinek albuma, melyen néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények is szerepelnek majd.

Aktuelt


HABISZTI - Csak azért is élünk és táncolunk! A HABISZTI - Csak azért is élünk és táncolunk! fiatal táncművészek érthető, érzelemgazdag, katartikus előadása, mely a roma holokausztnak állít emléket.

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó, kiadó most a szívem” – generációk kedvenceivé váltak, és ma is ugyanazzal az érzelemmel, erővel és időtlenséggel szólnak, mint régen.

PÅ PLAKATEN


Misztikum, szenvedély és sötét titkok a színpadon – érkezik a Rebecca musical!

Giuseppe Verdi MACBETH Opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Győr Kapunyitás: 19 óra Koncertkezdés: 20:00

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.