Emlékezés és extázis – pótjegyek

Közreműködik: Bicskey Gábor – oboa / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Peter Szilvay

Liszt Ferencet mélyen megrendítette a magyar forradalom és szabadságharc leverése és a szabadságharcosok tragédiája. Ez a történelmi esemény ihlette a Funérailles (Gyászünnep) című monumentális zongoraművének megírására. Az 1849 októberében – alig néhány nappal az aradi tizenhármak kivégzése után – komponált, rendkívül kifejező drámai kompozíció a Harmonies poétiques et religieuses (Költői és vallásos harmóniák) című ciklus hetedik darabja, a romantikus zongorairodalom egyik kiemelkedő alkotása. A mintegy tizenkét perc időtartamú, f-moll hangnemű darab súlyos, lassú akkordokkal induló bevezetése gyászos harangzúgást idéz, hangzása temetési szertartásra emlékeztet. Ezt követően egy fájdalmas siratószerű dallam szólal meg. A középrész drámai fordulatot hoz, erőteljes menetei egy indulóra emlékeztetnek. Karakteres ritmika és hősi karakter jellemzik ezt a formarészt. A rövid epilógus során visszatérünk a gyász hangulatához. A zene fokozatosan elhalkul, majd hirtelen megszakad. Az 1970-ben készült Szerelmi álmok című – Liszt életét feldolgozó – film kísérőzenéjének összeállítására, illetve komponálására a kor nagy tekintélyű zeneszerzője, Farkas Ferenc kapott felkérést. Ennek kapcsán készült el a Funerailles egy részletének, majd 1974-ben a teljes műnek a hangszerelése.

A Római ünnepek Ottorino Respighi híres „római trilógiájának” harmadik és egyben utolsó darabja.  Míg a Róma fenyői és a Róma kútjai az Örök város természeti és hangulati képeit idézi meg, addig a Római ünnepek a történelmet, a tömegek életét és ünnepeit állítja a középpontba. Respighi 1928-ban komponálta a szimfonikus költeményt, melyet még ugyanabban az évben New Yorkban mutatták be Arturo Toscanini vezényletével. A szerző pályájának legnagyobb zenekari apparátusát használta a grandiózus, monumentális hatás érdekében. A Római ünnepek négy tételből áll, melyek mindegyike egy-egy római ünnepet idéz meg, más-más történelmi korszakból.  A Circenses (A cirkuszi játékok) a Colosseumban zajló véres látványosságokat, gladiátorviadalokat idézi. A zene vad, brutális és zajos, tele harsány rézfúvókkal, ütőkkel, éneklő tömegek hangját imitáló kórusrészletekkel. A római birodalom pompája és kegyetlensége egyszerre jelenik meg. A Il Giubileo (A jubileum) során középkori zarándokok vonulnak Róma felé a Szentév alkalmából. A zene áhítatos, ünnepélyes és fokozatosan építkező.  A gregorián dallamokra emlékeztető témákból diadalmas himnusz bontakozik ki, mikor a zarándokok megpillantják Szent Péter bazilika kupoláját. Ezt követi a L’Ottobrata (Októberi ünnep) amely már a barokk kori, polgáriasabb Róma hangulatát idézi, az őszi aratási ünnepet, vadászatot és táncot. Könnyed, derűs, pasztorális jellegű zene, tele színes hangszereléssel és olasz népi motívumokkal. A La Befana (A boszorkány napja – karnevál a Piazza Navonán) című zárótétel a népi karnevál forgatagát mutatja be. A római piazzák zajos, groteszk hangulatát idézi, tele harsány dallamokkal, jazzes ritmusokkal, utcazenei elemekkel. Zenéje őrült tempójú, féktelen energiájú tánccal zárul.

Figyelemre méltó vonása a hangverseny műsorának, hogy Respighit és Farkas Ferencet tanár-diák kapcsolat köti össze, hiszen a magyar komponista 1929-31 között a római Santa Cecilia Akadémián az olasz mesternél tökéletesítette tudását.

– baljos –