Jegyvásárlás

Podujatie


Aktuálne podujatia



JÓ SZERENCSÉT!

A fenti címmel 2023. augusztus 31-én Pécs-Vasason mutattuk be a bányászat témájával foglalkozó előadásunkat. A helyszínünk a lezárt Petőfi-akna „gépház” elnevezésű tere volt.
A történelmi emlékezetből, a színészek improvizációból, bányász zenei hagyományokból alkotott elegyet hosszú gyűjtő/kutatómunka előzte meg. Megpróbáltuk a bányászattal kapcsolatos kulturális örökséget úgy megfogalmazni, hogy az érintettek és a témát egyáltalán nem ismerők is hiteles, jelenidejű, érvényes előadás-élményben részesüljenek.
Új fiú kerül a brigádba, aki próbál megfelelni az elvárásoknak; vájvég, visszarablás, th-vas, bumli, kanyarbafúró – a rengeteg újdonság, a bányamester elvárásai és a fiatal házasélet között melyik út vezet a felszínre? Persze, mindent felülír a legvégső kérdés: „Vajon a bezárt bányák világa az én világom lesz-e?”

két kritika-részlet:

Balogh Robert, szabadpecs.hu/
„Az előadás leghatásosabb részét a kórusban előadott bányászdalok jelentették. Gyönyörűen szólaltak meg több szólamban ebben a különös akusztikájú épületben. Nem csoda, hogy a nézőtéren előttem ülő egykori bányász és a felesége többször is sírtak az előadás közben. Ákli Krisztián színházi látomásának erejét a bányászati tevékenység színpadi megjelenítése adta. A fizikai színházat megidéző plasztikussággal a dobogók keretét (szakszóval a trepnit és a trepni tetejét) használták a színészek arra, hogy megjelenítsék avájatot és a vájatvéget, mindezt úgy, hogy a trepnikből trapéz alakban építkeztek a bánya kevés fényét megidéző világításban. A jelenetek dinamikája, koreográfiája, a szuggesztív zenefelmutatta a színház erejét, szinte nulla költségvetésből bányát és bányaomlást varázsoltak.”

Harka Éva, masfelmetertavolsag.blog.hu/
„Mihez kezdhetünk ezzel az örökséggel? Hogyan lehet tisztességben megtartani úgy, hogy lassan az utolsó egykori mecseki bányászok meséltek? Mit tehetünk, hogy ne csak mese maradjon ez, hanem át is érezzük? Kezdetnek szerintem talán lehetne még több Jószerencsét! előadás.”

SZEREPLŐK
FERI........................................................................................................................ ARATÓ MÁTÉ m.v.
ADÉL....................................................................................................................... MARTOS HANGA
ENDRE, CSEHTAMÁS, KLUBVEZETŐ.................................................................. LŐRINCZ SÁNDOR
FINOMKEZŰ, LALIBÁ, ZOLIBÁ, SZÖLLŐSI ELVTÁRS, KISENDRE..................... GYÖRGY ZOLTÁN DÁVID m.v.
ERZSI, KAROLINA, ÉVIKE, ELVTÁRSNŐ, MV...................................................... GÁL ÉVA
MÁTYÁS................................................................................................................. TATAI GERGŐ
BINYÓ, ELVTÁRS................................................................................................... PUTZER ÁKOS
LACIKA, FERIKE..................................................................................................... MARTOS KENDE
BÁNYAMESTER...................................................................................................... INHOF LÁSZLÓ

ALKOTÓK
ZENE: EKLICS DÁNIEL
KONZULENS: DR. BÁNKUTI GÁBOR
TECHNIKA: TÓTH PÉTER, BUDAI KORNÉL
JELMEZ/KELLÉK: SZIJÁRTÓ ÉVA
ASSZISZTENS: HULLAY VIKTÓRIA
ÍRÓ-RENDEZŐ: ÁKLI KRISZTIÁN

AZ ELŐADÁS A DÉRYNÉ PROGRAM TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSULT MEG. AZ ALKOTÓK KÖSZÖNETET MONDANAK A JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZNAK, A SZENT BORBÁLA EGYESÜLETNEK, A VASASÉRT EGYESÜLETNEK, A BÉKE EGYESÜLETNEK, SZOKOLY KÁROLYNAK, DR. GŐZSY ZOLTÁNNAK AZ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ NYÚJTOTT SEGÍTSÉGÜKÉRT.

Tipy


Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...

táncmesejáték 90 percben 13 tánciskola közel 300 tagja és profi táncművészek előadásában Karácsonyi vendégségbe várja barátait a 3 testvér. A…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.