Jegyvásárlás

Program


Kabóca Bábszínház - Állatok farsangja - babaszínházi előadás

Kabóca Bábszínház - Állatok farsangja - babaszínházi előadás

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Ajánlatunk


Szörényi Levente – Bródy János ISTVÁN, A KIRÁLY A rockopera szimfonikus operaváltozata két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Győri Filharmonikus Zenekar Közreműködik: Fischl Mónika és vendégei: Szendy Szilvi, Dolhai Attila és Peller Károly Vezényel: Silló István

Ajánló


Zorán tripla koncertre invitálja közönségét 2026. február 21-én és 22-én a Budapest Kongresszusi Központba.

Koncertszínház J. S. Bach: Karácsonyi oratóriumának zenéjével 2 időpontban is!

látványos, modern táncszínházi előadás A PMS Dance Társulat előadása

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!