Jegyvásárlás

program


ORFEO ZENEKAR ÉS PURCELL KÓRUS

ORFEO ZENEKAR ÉS PURCELL KÓRUS

Mozart, a mindig vidám, könnyed hangú tréfamester, akinek minden oka megvolt a jókedvre, hiszen pazar tehetségével könnyedén ontotta a remekműveket – így szoktuk gondolni. Ezen az estén azonban az ellentétek Mozartja áll előttünk, akinél minden fény mellett ott suttog az árnyék, és fordítva, aki a halál árnyékában is nevetni tud.  Læs mere

Dato



Az A-dúr szimfónia az egyik legoptimistább, legkedélyesebb műve ebben a műfajban, de közvetlenül a rendkívül zaklatott „kis” g-moll szimfónia után keletkezett, mintegy ellentétként, és jól érződik rajta, ahogyan a 18 éves Mozart keresi saját felnőtt hangját, amely más lesz, mint a csodagyereké volt. A klarinétverseny Mozart halála előtt másfél hónappal készült. A művet hihetetlen életöröm hatja át, egy ereje teljében lévő szerző hangja, amely mégsem felszínes, sőt nagyon is mély mondanivalót is csempész a közlendőjébe, és a szeme villanásában néha a keserű sors közelsége is feltűnik. A koncert végén pedig Mozart az egyik legnagyobb vállalkozása hangzik el, amelyet még a máskor könnyű kézzel komponáló Mozart is félbehagyott. A c-moll misét ugyanis eleinte az esküvőjére tervezte, és talán minden addiginál nagyobb misekompozíciót akart alkotni. A mű nem készült el, így arra gondolt, akkor mutatja majd be, amikor újdonsült feleségével először hazalátogat Salzburgba. A mise azonban még itt is félkész volt, és Mozart végül csak tételeket adott elő belőle, majd teljesen félbehagyta a komponálását. Túl nagyot vállalt? Vagy túl nagy elvárásokat támasztott maga felé? Ezt már nem tudjuk meg, de azt igen, hogy ami elkészült, abban remekművet alkotott. A műveket a korszak egyik legavatottabb tolmácsolói, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar adja elő állandó szólistáinak közreműködésével, Vashegyi György keze alatt. Minden bizonnyal tartalmas és színes élmény lesz!

Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa. A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. 

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus
Egri Márton - historikus basszetklarinét
Kovács Ágnes - szoprán
Szutrély Katalin - szoprán
Komáromi Márton - tenor
Borka Ákos - basszus
vezényel: Vashegyi György


MŰSOR:

Mozart: A-dúr szimfónia, K. 201
Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622
Mozart: c-moll mise, K. 427

PÅ PLAKATEN


Giacomo Puccini PILLANGÓKISASSZONY Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Deák Bill Gyula novemberben ünnepli 77. születésnapját. Ezért BILL77 címmel hatalmas koncertet tartunk november 15-én a Papp László Budapest Sportarénában…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.