Jegyvásárlás

Podujatie


Aktuálne podujatia



Orgonaművészi diplomáját 1995-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lehotka Gábor professzor növendékeként. Zongoraművészként a Szegedi Tudományegyetemen 2018-ban végzett, tanára Dr. Zsigmondné Dr. Pap Éva volt.
1993 szeptemberében elnyerte a Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny különdíját. 1996-ban a Douwe Egberts Alapítvány díjazottja, majd 2000-ben Fischer Annie Ösztöndíjas volt. Zeneelmélet-tanári és zongoratanári oklevelekkel is rendelkezik.

Több éven át a Siófoki Nemzetközi Orgona Mesterkurzus oktatójaként dolgozott. Számos kortárs magyar és külföldi zeneszerző orgonaművének ősbemutatója fűződik a nevéhez. 2006-ban Artisjus-díjat, 2024-ben Varga Imre Művészeti Díjat kapott.

Repertoárja igen széles skálán mozog: a barokk kortól napjainkig sok szerző műveit szerepelteti műsorain. Orgonakoncertjein a kora barokktól kezdve Bach, Brahms, Mendelssohn, Cesar Franck összes jelentősebb művét, Liszt Ferenc összes művét játsza. A francia utóromantika szerzői is jelentős számban kerülnek be programjaiba, többek között Vierne, Widor, Dupre, Boëlmann művei. Gyakran játszotta 20. századi és kortárs szerzők műveit is, számos ősbemutató is fűződik a nevéhez.

Zenekarral előadta már Händel több orgonaversenyét, Brixie és Albrechtsberger egy-egy orgonaversenyét, Bach d-moll zongoraversenyét, Mozart templomi szonátáit, Mozart A-dúr zongoraversenyét, Rheinberger F-dúr orgonaversenyét, Grieg a-moll zongoraversenyét, Liszt Magyar Fantáziáját és Poulenc g-moll orgonaversenyét.

Kamarazenészként is ismert: számtalan jelentős muzsikussal adott közös koncerteket, a teljesség igénye nélkül: Csavlek Etelka, Ducza Nóra, Kincses Veronika, Pitti Katalin, Sass Sylvia, Gregor József, Gulyás Dénes operaénekesek. Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekessel különösen sokat szerepel: több százra tehető közös fellépéseiknek a száma. Simai László, Kovács Kálmán, Horváth Tamás és Tarkó Tamás trombitaművészekkel is sokfelé adtak hangversenyeket. Kovács Dénes, Szenthelyi Miklós, Kovács Anikó, Nagy Ivett hegedűművészekkel és több közös fellépése volt. Gyöngyösi Zoltánnal, újabban pedig Szklenár Ferenc, Demeter Csaba, Krusic Eleonóra fuvolaművészekkel is rendszeresen együtt szerepel. Magyarországi és külföldi kórusokkal is száznál több koncertje volt.

A művész 100-120 hangversenyt ad évente, rendszeresen fellép a budapesti Szent István Bazilikában. Sikeres koncerteket adott Európa-szerte és az Egyesült Államokban. Ezidáig tizenegy szóló CD-je és egy DVD-je jelent meg. 2024-ben Cesar Franck összes, nagy orgonára írott műve előadásában felvételre és kiadásra került a Hungaroton gondozásában.

2014-ben elindította a Majestic Sounds című hangverseny-sorozatot, amelynek művészeti vezetője. A Majestic Sounds sorozat keretében, családi vállalkozás keretei között eddig több, mint 350 koncertet rendeztek meg. Meghívásukra eddig több, mint 90 magyar és külföldi művész és együttes - orgonaművészek, operaénekesek, hangszeres szólisták, kórusok - adott templomi hangversenyt Siófokon, Balatonbogláron, Hévízen, Balatonfüreden, Balatonlellén, Székesfehérváron és Budapesten.

Tipy


Újra a Müpában üdvözölhetjük a világ egyik legsikeresebb zenekarát, az idén 125 éves Bécsi Szimfonikusokat, amely 2021-ben hatalmas sikert aratott…

A december végi időpont ellenére forró estére számíthatnak, akik ellátogatnak a Söndörgő harmincéves jubileumi koncertjére.

A csodálatos Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Lovasi Andrással, Kiss Tiborral, Mező Misivel és Frenkkel érkezik.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.