Jegyvásárlás

Tytuł


Wybierz termin




Csokonai Vitéz Mihály
AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ (s két szeleburdiak)

Az Özvegy Karnyóné vérbő komédia, sok zenével az esendőségről, tele fordulattal, szerethető karakterrel, versengéssel, ármánnyal és persze szerelemmel. És, hogy mit keresnek benne tündérek? Az előadás során erre is fény derül!

225 éve született Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak címmel az első magyar tündérbohózat. Csurgói diákok és tanáraik mulattatására mutatták be, mint iskoladrámát, a szerző betanításában, aki maga is részt vett az előadásban. Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legkiemelkedőbb költője, legvidámabb darabjának témája a teremtő jókedv győzelme a szomorúságon és reménytelenségen.

Egyik kritikusa szerint: a Karnyóné „olyan modern, minden színpadi esetlenségével együtt, hogy valójában közelebb áll hozzánk, mint bármi, amit a vígjátéki műfajban a következő száz év magyar irodalma létrehozni tudott.”

Proponujemy również


A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire.…

Daphne du Maurier regénye alapján a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló bemutatója

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.