Jegyvásárlás

Podujatie


Aktuálne podujatia



Közreműködik: Schoblocher Barbara, Kocsis Bence, Boros Levente, Ocsovay Damján, Heilig Tamás

Schoblocher Barbarát legtöbben a Blahalouisiana frontembereként ismerhetik, de akik rendszeresen követik, tudhatják, hogy az improvizáció is közel áll hozzá. Ebben találtak egymásra a Kocsis Bence (OIEE) által tíz éve indított sorozatban, a Pontoon spontán koncertjein, ahol olyan, a helyszínen formálódó dalokat hallhatunk, amelyeket még maguk a zenészek sem ismertek előtte. A számok tehát a szó szoros értelmében a hallgatóság jelenlétében születnek meg, így a közönség pillanatról pillanatra kísérheti végig a folyamatot. Régi tapasztalat, hogy a harmóniák és a ritmusok gyakran még a jól ismert szövegeket is átformálják, újrakalibrálják, ezúttal pedig a Margó felkérésére mindez magyar szövegekkel és kortárs költeményekkel történik meg.

Az esemény a Liszt Ünnep keretében a Kultúrkombinát Kft.-vel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Tipy


Folytatódik Takács-Nagy Gábor sorozata! Még szerencse, hogy a két bécsi klasszikus, Haydn és Mozart szimfonikus életműve elegendő munícióval szolgál a…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.