Jegyvásárlás

Event søgning

172 Programmer


A szőke ciklon Køb Billetter
13 Event

Bizony, az élet nem fenékig lektűr. Még az olyan szakavatott tollforgatók is kerülhetnek alkotói válságba, mint Jenő, aki a feltűnni vágyó kezdő írók lendületével sóhajtozik az üres lap előtt. A könyvkiadónak hetykén azt ígérte, hogy délre kész a kézirat… És már reggel tíz óra van. Nézi ablakából a szemközti kávéházba igyekvő alakokat. Téma után szimatol. És érkezik is balról vehemens tempóban: a kávéház forgóajtaján beleng a végzet előszele: a Szőke ciklon! Jenő írni kezd, de olyan tempóban, hogy ember legyen a talpán, aki ezt követni tudja. A Viharsarok Táncszínház táncosai nemcsak, hogy lekövetik, de néhol még diktálják is a tempót. Kaland, banditák, lopott gyémánt, szerelem és sok-sok félreértés. Csalfa lányok, sok táncot lejtő legény – egy eltáncolt Rejtő-regény.
Társművészetek bevonásával a darabban megjelennek akrobatikus és színpadi kortárs elemek.
A darabban a narrátor szerepét (aki Rejtő Jenő – P. Howard megszemélyesítője) Csomós Lajos Jászai Mari-díjas színművész alakítja.

KUTYÁVAL EGY MOSOLYÉRT II. Køb Billetter
13 Event

7-10 éveseknek
Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

Csuja Imre és Csáki Judit - Imi mondj egy verset! Køb Billetter
13 Event

Régen-régen mikor még a szomszédok, barátok jobban összejártak. Előfordult, hogy az egyik család, akinek nem volt TV-je, átment a másik családhoz-akiknek volt- vitték a kisszéket és együtt nézték: mi van a dobozban?

Bölcsőtől az akasztófáig: régi betyár történetek és sorsok megelevenítése Køb Billetter
13 Event

A néprajzi és tájtörténeti témájú túra során az érdeklődők megismerhetik Bugac és környékének betyár- és pásztor történeteit autentikus környezetben.

MESETARISZNYA TÁBOR Udsolgt
13 Event

5 nap alatt 5 földrészre utazunk, az ott élő népek meséinek segítségével. Meghallgatjuk, eljátsszuk, eltáncoljuk őket. Dramatikus játékokon keresztül bújunk egy – egy szereplő bőrébe. Kreatív kézműves foglalkozásokon díszleteket, bábokat, jelmezeket készítünk az újrahasznosítás jegyében.

TŰZZEL-RÉZZEL tábor - intenzív tematikus tűzzománc kurzus ifjúsági és felnőtt korosztálynak Køb Billetter
13 Event

ifjúsági és felnőtt korosztálynak (14 éves kortól)
Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

Fészekhagyók a Csaj-tavon Køb Billetter
13 Event

Gyalogos túra. Napjainkig az itt megfigyelt több mint 250 madárfajból legalább 100 költ is a területen.

Nyáresti túra a Kolon-tónál Køb Billetter
13 Event

A gyalogtúra során több kilátópontot érintünk, közben a megismerkedünk a Kolon-tó tájtörténetével, különleges élővilágával, érdekes növényeket és állatokat mutatunk be. Késő nyári hangulatban gyalogtúrázunk a Bikatrorok tanösvényen, gyönyörködünk a naplemente fényeiben, visszafelé a csillagos ég alatt vezet az utunk.

CSILLAGÁSZ tábor II. Køb Billetter
13 Event

„Nem látta más, csak a Hold és a csillagok…” és milyennek látjuk a Napot? Kutassuk együtt a rejtélyes ködök, galaxisok, univerzum titkait! Találjuk meg együtt a választ a különös természeti jelenségekre!

Hirtling István és Mészáros Tibor - Egy kenguru uszályt méltóztassék - Márai és a gasztronómia Køb Billetter
13 Event

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről.

Augusztus 20 Tűzijáték néző hajókirándulás svédaszos vacsorával és korlátlan italfogyasztással Køb Billetter
13 Event

Augusztus 20. az egyik legnagyobb magyar ünnep. Államunk megalapítását és első királyunk, Szent István koronázását ünnepeljük a dicsőséges tűzijátékkal a folyó felett. Élvezze ezt a különleges eseményt a lehető legjobb helyről, és jöjjön velünk egy felejthetetlen folyami hajóútra.

Bugacpuszta Saga: a fűrészlábú nyomában Køb Billetter
13 Event

Túránk célja hazánk legnagyobb termetű rovarfajának, a fűrészlábú szöcskének a megtalálása, eközben viszont a Puszta egyéb érdekességei mellett sem megyünk el szó nélkül.

Egy életem: Szinetár Dóra Køb Billetter
13 Event

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

Køb Billetter
13 Event

A 2 Péter még középiskolai tanulmányaik idejéből ismerik egymást, erre utal a “A miskolci gyökerek” cím is. Ráadásul ennek a címnek Aranyosi Péter szerint van egy kis áthallása is.

Ács Dani: Séta a Gyilkosok emlékműve körül Køb Billetter
13 Event

2005-ben a hegyvidéki önkormányzat felállított egy hatalmas turul-szobrot a Böszörményi úton, hogy így emlékezzenek a második világháborúban elhunyt kerületi lakosokra. Ekkoriban még nem volt köztudott, hogy a kerületben mi is zajlott a második világháború végén. A körbezárt fővárosban a budai kerület lakosai embervadászatba kezdtek.

Vízitúra a tőserdei Holt-Tiszán Køb Billetter
13 Event

Lassú kenuzgatás a holtágon, sok beszélgetéssel. A gyökerező hínár-társulások között evezve megcsodálhatjuk a fehér tündérrózsa állományait, amelyek helyenként a vízitökkel keverednek. A vízről szemlélve a holtágat övező ártéri erdőket láthatjuk, mely szép hátteret biztosít ennek a tájnak. A vízi túra során a tiszai madárvilág képviselőivel is találkozunk.

Szarvasbőgés az Őrjegben Køb Billetter
13 Event

Az Őrjeg a Duna egykori medrében kialakult hatalmas mocsárvilág maradványa. A környező területek gazdag nagyvad állománnyal rendelkeznek. Nyár végén, ősz elején megkezdődik a szarvasbikák nászra hívó hangja: a szarvasbőgés. A túra során kis szerencsével ennek is fültanúi lehetünk, majd az éjszaka további titokzatos hangjaival ismerkedünk.

Egy életem – Szinetár Dóra előadása Køb Billetter
13 Event

„Szinetár Dóra önéletrajzi stand-up estje Lévai Balázs rendezésében megkapóan őszinte, kifejezetten humoros és fergetegesen jó!" - Mészáros Antónia - az UNICEF Magyarország vezetője



Lengemesék - Nádtengeri rejtélyek -Inversedance - Fodor Zoltán Társulat -Táncpanoráma Keszthely Køb Billetter
13 Event

Ezúttal a sok kötetet számláló Lengemesék sorozatból az egyik legérdekesebbet állítottuk színpadra, mely cselekvő szereplővé teszi fiatal közönségünket. Ők szövik majd ugyanis a mese fonalát..

Køb Billetter
13 Event

Apák és fiak - Duna Művészegyüttes
Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán
60 perc, egy felvonás, néptánc

MASNI ÉS POCÓ MIHÁLYI RÉKÁVAL - Szuperhős – lemezbemutató koncert / MINIMATINÉ Køb Billetter
13 Event

Mihályi Réka énekesnő ezúttal is az óvodás korosztály gondjai és örömei felé fordul dalaiban, és persze a színpadon két bábművész jóvoltából jelen lesznek a címszereplők, Masni és Pocó is.

Køb Billetter
13 Event

A produkció egy olyan kortárs táncszínházi mű, amelynek alapvető célja egy speciális hangvételű, valamint stílus jegyeket hordozó, mély gyökerekből táplálkozó zenének a dramatizálása és táncszínházi eszközökkel történő vizuális megjelenítése, illetve színpadra állítása.
60 perc, 12+, egy felvonás

Újcirkusz - Circa (AUS): Humans 2.0 Køb Billetter
13 Event

„A Humans 2.0 (…) az a típusú előadás, amelynek az elején az ember tátva felejti a száját, majd a végén egy megkönnyebbült, csodálattal teli sóhajjal becsukja.”

Køb Billetter
13 Event

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot. A produkció valódi kuriózum - a Győri Balett előadásában e misztikus, egyszerre gyönyörű és borzongató történet ezúttal Lajkó Félix zenéjével kel új életre.A bemutató a Bartók Tavasz keretében, a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.