Event listings
1708 program
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat
izgalmakat.
Nyári Károly minden eddiginél különlegesebb koncertje kerül bemutatásra 2024. június 1-én 19:00 órai kezdettel a Budapest Kongresszusi Központban.
Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.
Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. - Lukács evangéliuma 12:1-3.
„A váltás a világ legegyszerűbb dolga: addig nem ugrasz el, amíg a másik meg nem érinti az ujjával a falat. Egyetlen folyamatos mozdulat vagytok.”
Égi és földi szerelem… Azaz érték, amit a szív szava hordoz, amit egy pár egymás iránt érez, meghatározó mindennapjainkban. A boldogságra való törekvés, megélés minden ember számára fontos.
zenedráma
A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója
Medieval ballads often gave a voice to the position of women in society, whether they were elevated to heaven or simply reduced to dust. Female destinies will come to life during the song programme The Girl Who Was Taken to Heaven, where we will hear a bouquet of medieval Hungarian folk ballads.
házastársi ping-pong
Kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról őszintén és cinkos humorral.
A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…
Dumaszínház est
Korál koncert
Vendég: Dolhai Attila és Veres Mónika
Balázs Fecó emlékkoncert
Az előadás ízelítőt ad a harmincas évek diktatúrájából az egyes emberek sorsán keresztül. A sztálini diktatúrában a Sátánhoz is jobb tartozni, mint a feljelentgető házmesterek társadalmához. A legfontosabb tanulságot Pilátus mondja ki: „a gyávaság a legeslegrútabb bűn.”
A Hungarian boy moves to Japan, fulfilling his dream about getting there once. His time there isn’t careless though, since he doesn’t really find his place in this foreign culture. Then, in the autumn of 2017, a typhoon strikes the Japanese capital. And the life of the boy changes forever on this rainy, windy, dreamy night…
Hagyják szabadon a biztonsági sávot! - Janklovics Péter és Stefanovics Angéla közös estje
DumaszínházDumaszínház est
Zoltán Kodály
THE SPINNING ROOM
Folk scenes in Hungarian, with Hungarian and English subtitles
Adventure-filled dance drama inspired by István Fekete's novel The Testament of Aga Koppanyi
Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus – és csak reménykedni lehet, hogy sok félreértés és félre...
Az Újszínház társulata tisztelegve a nagy elődök előtt klasszikus kabaréműsorral készül: humoros jelenetekkel, viccekkel, kuplékkal, sanzonokkal. A kabaré az a műfaj, mely a közönség örömére, szórakoztatására jött létre, hiszen nincs jobb gyógyír, mint a nevetés.
A "Paris! The Show" egy magával ragadó történetet mesél el a közönségnek, amely Párizs varázslatos városában játszódik.Ez a látványos produkció, amely közvetlenül Franciaországból érkezik, a háború utáni korszak legnagyobb francia dalai előtt tiszteleg.Tartson velünk a Paris The Show előadásán, ahol a zene, a romantika és Párizs szelleme egy felejthetetlen színházi utazásban elevenedik meg.
Hegedűs Endre hangversenye, Km. Somogyi Vonósnégyes, Mozart, Schubert, Chopin, Liszt, Brahms
Pesti VigadóKözreműködik:
Somogyi Vonósnégyes
(Somogyi Péter - első hegedű, Lendvai György - második hegedű, Tóth Balázs – brácsa, Pólus László – cselló)
Ünnepeljétek velünk az idén 10 éve megújult Várkert Bazár jubileumi kulturális évadát a május 31-től június 2-ig tartó VárkertFeszt művészeti fesztiválunkon! A háromnapos rendezvénysorozaton izgalmas családi eseményekkel, fergeteges koncertekkel, irodalmi programokkal, tárlatvezetésekkel, workshopokkal és különleges gasztro-meglepetésekkel várjuk a kicsiket és a nagyokat a Várkert Bazárban. Fedezzétek fel a Duna budai oldalán fekvő épületegyüttest, amely a világ egyik legveszélyeztetettebb műemléke volt egykor, de ma már újra pezsgő kulturális szórakozóhely, különleges Neoreneszánsz kertjével Budapest ékköve.
Dumaszínház est
Interaktív impró-show – szórakoztató előadás a közönség ötletei alapján.
Dumaszínház est
A német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb műve, Otfried Preuβler Krabat című regénye lebilincselően izgalmas történet barátságról, közösségről, varázslatról és felnőtté válásról. A filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történet vadonatúj bábszínházi adaptációját Kali Ágnes és Hegymegi Máté írja.
A nyári városmajori előadások között mindig megtalálhatjuk a fergeteges sikerű Horgas Eszter koncertet. Idén a fuvolaművész Koós Rékát hozza el szólista társként magával a Városmajori Szabadtéri Színpadra, akivel A Nő Arcai címmel egy szenvedélyes, virtuóz estet mutatnak be hazai és világslágerekkel.
A kötet szerzőjével Kurucz Éva beszélget.
MVM Classic & Club, Zenei találkozások, Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája
MOM Kulturális KözpontA művészetben ritkán fordul elő statikus működésmód. Az előadók folyamatosan keresik az utat egymáshoz, a darabhoz, a szerzőkhöz. Amikor nem dolgoznak, akkor is az agyuk egy része folyamatosan azon jár, milyen művészeti alkotással szolgálhatják a közösséget?
Everyone is welcome to come in colourful clothes, the programme is a mere 50 minutes in length (without an interval), and the audience sits in close proximity to the organist. Performing the May programme, the fourth instalment of the series, will be Péter Mekis, a representative of the younger generation.
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.